Óriásit változott a koreai zeneipar helyzete, mire az első generációtól az ötödikig jutottunk a k-popban. Mi határolja el az egyes generációkat, azoknak mi a sajátosságuk és minek köszönhető a rohamos felgyorsulás? Arról, hogy már elértük-e az ötödik generációt, megoszlanak a vélemények, de ahhoz, hogy jobban értsük a kérdés relevanciáját, elengedhetetlen, hogy először áttekintsük a műfaj megszületését és idővonalát.
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a k-pop generációkra bontható, mely generációk egy-egy időszakot és az abba eső debütálásokat jelölik, ezzel egy időben pedig megjelölik a műfaj aktuális állapotát, stílusjegyeit, sajátosságait, fejlődését.
Noha korábbról is találni közvetett előképeket, a k-pop megszületésének viszonylag pontosan datálható kezdete van: 1992. április 11., amikor is a Seo Taiji and Boys formáció (melyben tag volt a YG Entertainment későbbi alapítója, Yang Hyeon-seok is) először lépett fel amerikai és koreai elemeket vegyítő zenéjével a tv-ben, és megszületett a kulturálisan kevert k-pop. Ők voltak az első olyan banda, amelyik a mai mega fandom-kultúrát megteremtette, és ezzel megágyazott az utánuk következőknek. A csapat a 90-es évek közepén volt aktív, és leginkább a műfajokkal való kísérletezésről voltak ismertek. Hozzájuk fűződik többek között a rap integrálása a koreai popzenébe. Ez a debütálás indította be azt a folyamatot is, melynek során a koreai zeneipar mai cégóriásai – a „BIG3” - megalapultak; 1995-ben létrejött az SM Entertainment, 1997-ben a JYP, majd egy évvel később a YG. Bár majdnem egységesnek mondható a konszenzus a kezdőpontról és a legelső k-pop bandáról, vannak azonban olyan hangok is, melyek egy másik bandához, a 1987-ben debütáló SoBangCha-hoz kötik a k-pop időszámítás kezdetét.
Nagyjából a 90-es évek közepére tehető az általunk ismert k-pop szupersztárság receptjének felfedezése, mely magában hordozza a műfajilag és nyelvileg kevert zenét, a hibátlan megjelenést és a bonyolult koreográfiákat. Az első banda, amelyik ezt a szellemiséget meghozta a koreai zenei színtérre, az 1996-ban debütáló H.O.T. volt. A tagok mind rendkívül képzettek voltak, és a debütálási folyamat a mai, olykor kétes megítélésű, futószalagszerű, pontosan megkonstruált jellemzőkkel bírt. Az ipar ma is az akkor megalkotott formulát követi. Egyéb első generációs bandák, akiket még érdemes ismerni: Sech Kies, S.E.S. és a Fin.K.L. Az első generáció végét a 2004-es évhez kötik.
A második generáció debütálási éveit 2005 és 2012 között határozták meg. Erre az időszakra a k-pop aranykoraként is gyakran hivatkoznak, hiszen ekkor kezdett el igazán populárissá válni a műfaj a tengerentúlon is. Nagyjából a TVXQ! debütálásával indult el a generáció, majd szép lassan felvirágzott a Super Junior, a Wonder Girls, a BIGBANG, a Miss A, a Girls’ Generation, a SHINee, az Apink, az f(x), a Sistar, az Infinite, a Teen Top, a 2PM, a KARA és a 2NE1 bemutatkozásával. Ebben az időszakban a fülbemászó dallamok gyakran felülírták a szövegek mélységét. Ami a vizualitást illeti, a színpadi jelenlét az élő fellépések, a váratlan koncepciók és a divat lehetőségeinek minél teljesebb kiaknázása rendkívül fontossá váltak. Már csak azért is volt kimondottan izgalmas ez a generáció, mert rengeteg kísérletezés jellemezte a koncepciókat; egészen groteszk, misztikus és megfoghatatlan képekig merészkedtek a kreatív szakemberek, ezzel kitágítva a korábban ismert és megszokott keretrendszert. Persze, voltak fix imázzsal rendelkező bandák is, amelyek kevésbé hordozták ezeket a különc, kísérletező jegyeket magukon.
A legnagyobb nemzetközi áttörést kétségtelenül a 2012 és 2017 közé tehető harmadik generáció érte el, amely rengeteg globális tényezőnek köszönhető az ipar fejlődése mellett. Olyan csapatok debütáltak ez idő alatt - a teljesség igénye nélkül -, mint a BTS, a Blackpink, a Twice, az Exo, a Red Velvet, a Seventeen, a Got7, az NCT, a Wanna One, a Mamamoo, a BTOB, a Winner, a MONSTA X, az iKON, az EXID, a GFRIEND, az Astro, a The Rose, a Dreamcatcer, a DAY6, a Nuest, a Momoland, az OH MY GIRL, a VIXX, a BAP, a KARD vagy a BlockB. A történet innentől javarészt ismert; a BTS a 2013-as debütálása ellenére csak 2017-re hívta fel magára a nemzetközi média figyelmét, amivel bekerültek a mainstreambe, azóta pedig töretlen a műfaj korábban nem látott, nemzetközi sikere. Az Egyesült Államokba való betörés már csak azért is volt nagy szó, mivel Amerika jellemzően exportálni szokta a kultúrát, és még mindig a fehér előadók dominálják a piacot néhány kivételtől eltekintve. A harmadik generációs k-pop kihívás elé állította ezt a berendezkedést. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy az Amerikába való betörés előtt is jelen volt a k-pop a nemzetközi színtéren, csak korábban sosem jutott túl a kis rajongói közösségek és szubkultúrák határán.
Az újabb akceleráció a 2018 óta tartó 4. generációnál érkezett el, amelyik olyan bandákat sorakoztatott fel, mint a Stray Kids, az Enhyphen, az Ateez, a TXT, az ITZY, az ABSIX, az aespa, a (G)I-DLE, az IVE, a LE SSERAFIM, a NewJeans vagy az NMIXX. Ma már sokkal több eszköz áll a cégek és az előadók rendelkezésére, hogy a debütálástól (vagy akár azt megelőzően) elkezdjék kiépíteni és megszilárdítani a nemzetközi rajongótáborokat, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. A második generációban semelyik előadó nem rendelkezett közösségi média felületekkel, nem tudták ott reklámozni magukat. Ehhez képest a mai csapatok számos módon alakítanak ki kapcsolatot a rajongókkal, ez azt is jelenti, hogy gyorsabban érnek el a világ bármely pontjára, mint ahogyan organikusan, lokálisan rajongókat tudnának gyűjteni.
Korábban a japán debütálás is nagy szónak számított, mára azonban egyfajta alapvetés. Ugyanakkor a rengeteg lehetőség és a felgyorsult világ más irányból is formálja a piacot; manapság szinte minden hétre jut egy újabb debütálás, amely tempó egészen elképesztő, ha visszatekintünk a korábbi generációkra. Az óriási verseny miatt rendkívül nehéz fennmaradni az iparban, éppen ezért sok formáció kénytelen pár évvel a megalapulás után feloszlani. Viszonyításképpen a második generációban 5-6 csoport debütált egy évben, így volt lehetőség egészséges versenyre, de mégsem volt túltelített a zenei színtér. Ma már, részben a rengeteg debütálás miatt, részben pedig azért, mivel a harmadik generációs bandák még most sem hagyták el a színteret, a generációs határok rugalmasan kezelhetőek, és nehezebbé is válik határokat húzni.
Ami az ötödik generáció kérdését illeti, kétség sem fér hozzá, hogy még bőven dübörög a negyedik generáció (sőt, ahogy utaltunk rá, a harmadik sem kopott még ki), de a Zerobaseone formációra (mely idén júliusban fog debütálni) helyenként már az új generáció előfutáraiként hivatkoznak, és általánosan is jól látszik, hogy egyre rövidülnek az egy generáció által felölelt időszakok.
A cikket írta: Lukács Edit
Kép forrása: freepik.com
Források: allkpop.com, halsugprod.com, 90daykorean.com
