Kedves Olvasó! Ha azt a szót hallod „kardtánc”, vajon mi ugrik be első villanásra? Talán Hacsaturján híres zenéje? Esetleg a Koreai Kulturális Központ Mungunghwa tánccsoportjának egyik gyönyörű produkciója? Bár mindkettő jó válasz, ha utóbbira szavaztál, ezúttal közelebb jársz mostani témánkhoz, mert ebben a cikkben Korea egyik ikonikus, lenyűgöző táncáról olvashatsz.
A geommut (검무, e: kammu) igencsak speciális viseletben, jellegzetes, lassú zenére és nagyon különös, sajátságos mozdulatokkal járja 6-8 gyönyörű hölgy. Külön hangsúlyt kap benne a hosszú, bő ujj esésének, lengésének és a táncos mozdulatainak egysége, hiszen pont ez a ritmusharmónia adja e tánc legbelsőbb lényegét. A két kard mozgatása, sajátos hangja és a lépéssorok folyama teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy ennek a rituális táncnak a régi idők harcművészete adott ihletet.
Menjünk csak vissza kicsit a történelemben, egészen a 7. századig, azaz a Három királyság korába. Ez volt az a vérzivataros idő, amikor Silla sok-sok küzdelem árán egyesítette a három nagy koreai királyságot, Baekjét, Goguryeot és Sillát, persze Silla győzedelmesen és kíméletlenül lobogó zászlaja alatt. A másik kettő természetesen nem fogadta illatos teával a hódítót, hanem életre-halálra küzdött vele. Ebben az időben még szó sem lehetett a modern fegyverekről, itt az nyert, aki közelharcban csakolyan jó volt, mint az íj (vagy számszeríj) használatában és a kard forgatásában. A koreai kardtánc eredete ebbe a korba vezethető vissza, s nem is lennénk Korea földjén, ha erről is nem bukkanna fel egy gyönyörű legenda.
Az úgy esett, hogy ekkoriban Sillában élt egy Hwangchang nevű mutatványos fiú, akit messzi földön mindenki úgy ismert, mint kivételes, felülmúlhatatlan képességű kardtáncost. Tehetségének híre még a határokat is átszelte, és eljutott az ellenséges Baekje királyság uralkodójának a fülébe is, aki egy napon titkos követeket küldött hozzá, azzal, hogy hozzák a színe elé e nagyszerű táncost. A fiú felvette legszebb ruháját, minden tudását összeszedte, és élete legszebb kardtáncát táncolta el.
Amikor a végén a felfokozott hangulatban és a sípok, dobok őrjítő hangzavarában a tömeg eufórikusan éljenezte, a fiú egy utolsó extázisban két kardjával a király elé táncolt és egy szempillantás alatt ledöfte. Aztán szinte ugyanabban a pillanatban, amikor a király feje a porba hullott, ő is kard általi halálát lelte – a palotaőrség azon nyomban végzett vele. És Hwangchang így lett Silla hőse. Emlékére az ő fiatal arcához hasonlatos álarcokat kezdtek készíteni, és ezt viselve az ő ikonikussá vált mozdulatait utánozva táncolni kezdték a kardtáncot, amit ettől kezdve sokáig így hívtak: „Hwangchangmu tánca”.
A tánc igazi túlélő volt, és sokáig a néphagyomány őrizte, de a Joseon-korban (1392-1910) jelentősen átalakult. Ekkor kezdték geommunak nevezni, és az előadók egyre gyakrabban a gisaeng hölgyek köreiből kerültek ki. A koreai táncos hölgyek iskolája a Gwonbeom (권범e:kwanbam), a II. világháborúig működő intézmény volt, ami körülbelül a gésa-hagyományokat őrző japán iskolának felelt meg. Az egyik legfontosabb változás az volt, hogy az előadók többé már nem viseltek maszkot. Ezzel párhuzamosan királyi udvari tánccá nőtte ki magát, és most már csak nők által előadott műsorszámként vált ismertté. Az igazi hosszú szablyát fokozatosan egy rövidített, lekerekített kard, majd ennek stilizált másolata váltotta fel, ezzel is elkerülendő az esetleges sérüléseket.
A táncos jelmeze és kellékei a következő legfontosabb elemekből állnak:
a hanbok, a kwaeja nevű rövid felső (곽자 e: kwákdzsá), a jeon-dae katonaöv (전대 e: csandé) és a jeon-rip katonakalap (전립 e: csanlip), valamint a stilizált kard (칼 e: khál), vagy más néven (단검 e: dánkam). A penge és a fogantyú között három karika található, amik mozgatáskor jellegzetes, már-már félelmetes hangot adnak.
A táncjelmez színei hagyományosan a kék, a vörös, az aranysárga, a zöld és a fekete, de régiónként ezek számtalan variációja fellelhető. Például Jinjuban a kék szoknya és a jáde-színű kabátka terjedt el, míg Jeolla-tartományban vörös szoknyát és elevenzöld színű felsőt viselnek a táncosnők.
Miközben a néző e lenyűgöző táncban gyönyörködik ma, vajon eszébe jut-e Hwangchung, a sillai mutatványos fiú? Szeretném hinni, hogy így van, hiszen minden hangban, minden ritmusban, minden egyes mozdulatban ott él egy ifjú hős alakja, akinek utolsó, legszebb kardtánca a haláltánca volt.
A cikket írta: Csajka Edit
Forrás: The Korea Herald, New World Encyclopedia, worldstarswest.org
Képek forrása: The Korea Herald, KTO, pinterest
