Produce 101 – Melyiket a 101 közül?
2017. április 26. írta: KKK admin

Produce 101 – Melyiket a 101 közül?

Indul a tehetségkutató második évadja

Korea 2016-ban új szintre emelte a zenés tehetségkutató műsorokat. Az Mnet csatorna Produce 101 névre hallgató túlélő showjába különböző zenei ügynökségek gyakornokait hívta össze, szám szerint százegyet. A már több éve énekelni és táncolni vágyó fiatal lányokat pedig a közönség kegyeire bízták: csak a nézői szavazatokon múlt, kik kerülnek a végső tizenegybe, és dolgozhatnak egy évig egy csapatként. A csatorna már készíti a tehetségkutató második évadját, ahol most a fiú előadók mérhetik össze tehetségüket és népszerűségüket.

produce700x300.png

A koreai könnyűzene egyik jellegzetessége, hogy az idolcsapatok tagjait különböző szórakoztatóipari ügynökségek választják ki. Az ügynökséghez bekerülő gyakornokok akár hosszú évekig is zenei és táncképzésben vesznek részt, mielőtt egy csapat tagjaként a nagyközönség elé állhatnak, és debütálhatnak. A Produce 101 alatt viszont épp ezek a fiatal tehetségek kerülhettek reflektorfénybe. Az Mnet azt tűzte ki céljaként, hogy ha rövid időre is, de megalakítja a nemzet lánycsapatát: arról, hogy a különböző ügynökségek közül érkező 101 versenyző közül ki kerülhet be a végső csapatot alkotó tizenegy lány közé, a nézői szavazatok döntöttek. A „nemzet producerei” pedig hamar kiválasztották kedvenceiket és több százezer vokssal támogatták a résztvevőket.

A 101 versenyzőt először az M!Countdown zenés műsor adásában láthattuk, ahol együtt adták elő a show ikonikus dalát, a Pick Me-t. Ezután a csatorna minden lányt bemutatott a közösségi oldalakon, ahol az alapvető adataik mellett egy rövid videót is kaptunk tőlük. Ezt követte a műsor tizenegy, egyenként nagyjából másfél órás része, melynek végére megtudhattuk, kik debütálhatnak az I.O.I névre hallgató csapatban.

A debütálni vágyó lányok ügynökségeik alapján léphettek a stúdióba, ahol tetszés szerint foglalhatták el helyüket a piramishoz hasonló emelvényen lévő székek valamelyikén. Ezután megmutathatták tehetségüket egy-egy dalban, a munkájukat segítő mentorok pedig A és F kategória közé sorolták őket ének, rap és tánctehetségük alapján. A csoportok azonban nem voltak véglegesek: a lányok közösen gyakorolták a Pick Me sorait és koreográfiáját, majd egyéni produkciójuk alapján újra értékelték őket: voltak, akik lejjebb csúsztak az eredeti besorolásuknál, de olyan „rejtett gyémántok” is akadtak, akik több kategóriát ugrottak felfelé.

produce10102.jpg

A következő körben élesedett a verseny. A lányok csoportokba rendeződtek, hogy más lánycsapatok ikonikus debütáló dalát adhassák elő: minden dalra két csapat jutott, akik így egymás ellenfelei lettek: a győztes csoportok tagjai plusz szavazatokat kaptak. Erre nagy szükségük is volt, hiszen a következő körbe már csak a legjobb 61 versenyző kerülhetett be. A későbbiekben sem nehezedett kevesebb nyomás a lányokra: a továbbjutóknak dönteniük kellett, milyen pozícióban (vokalista, rapper, táncos) akarnak debütálni, majd ez alapján újra csoportokat alkottak, és színpadra léptek. A pluszpontok kiosztása után a lányok eredeti dalokat kaptak, s a különböző koncepciók és dalstílusok szerint kellett újra többfelé válniuk. Közben újabb versenyzők estek ki a műsorból, így már csak a legjobb harmincnégy harcolhatott a tizenegy hely valamelyikéért. Viszont csak a tizenegyedik, végső részben derült ki, kik alkotják majd az I.O.I csapatát.

i_o_i_848225.jpg

Az I.O.I a verseny vége óta nagy népszerűségnek örvend, szereztek győzelmeket a legnagyobb koreai zenei műsorokban, de az év végig díjátadókról is több díjat elhoztak. Nem csoda hát, hogy az Mnet elhatározta, elindítja a műsor második évadját, ahol ezúttal fiúk versenyezhetnek a színpadi bemutatkozásért.

Már meg is jelent a fiúk számára írt Pick Me, az előző évhez hasonlóan az összegyűjtött versenyzők az M!Countdown színpadján adták elő először a dalt. Az érdeklődők pedig már a résztvevők profilját is tanulmányozhattjk, illetve megnézhetik a bemutatkozó videókat is, melyek a napokban kerültek fel az internetre. A forgatás már zajlik, az Mnet csatorna pedig már ki is tűzte az első rész dátumát: április hetedikétől élvezhetjük majd a fiúk közötti csatát a legjobb helyekért. Az már pedig csak rajtunk, nézőkön múlik, kit választunk kedvencünknek.

 

A cikk szerzője: Hegyi Fanni

A képek forrása: brunch.co.kr ; www.dispatch.co.kr, cdn.koreaboo.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6612443029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása