A véredben van!
2017. április 20. írta: Koreai Kulturális Központ

A véredben van!

Hogyan határozzák meg a koreaiak a személyiséged a véred alapján?

Aki Dél-Koreában jár, nem árt, ha tudja, mi a vércsoportja. Hogy miért? A koreaiak úgy tartják, hogy a vércsoport meghatározza az ember személyiségét, temperamentumát, és hogy kivel kompatibilis a szerelemben. Ahogy a nyugati világban horoszkópodra, itt úgy kérdeznek a vércsoportodra. Sőt, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki.

fejlec1.jpg

1934-ben Furukawa Takeji japán pszichológus kísérletei alapján arra a felismerésre jutott, hogy a vércsoport és az egyes személyiségjegyek között olyan gyakori összefüggés mutatható ki, amit már nem lehet a véletlennek tulajdonítani. Elmélete hamarosan olyan népszerű lett, hogy elterjedt a szigetországban, majd Taiwanban és Dél-Koreában is. Hogy mekkora jelentőséget tulajdonítanak neki, jól mutatja, hogy már a személyi adatok közt is fel kell tüntetni a vércsoportot. Vannak vállalatok, akik vércsoport alapján keresik az új munkaerőt, de olyan óvodák is, ahol a csoport összetételét a vércsoportok szerint határozzák meg. Párválasztásnál is fontos kérdés, illetve temérdek dal, könyv és film alapja is a vérhoroszkópra épül.

Nézzük tehát a négy fő vércsoport jellemzőit:

A vércsoport – A Farmer

a.png
Az A vércsoportúakat gyakran 'farmerek'-nek hívják Dél-Koreában. Sokszor titokzatosak, nem szívesen osztják meg érzéseiket, befelé fordulóak és többnyire félénkek. Mások igényeit helyezik előtérbe, figyelmesek és türelmesek. Nagyon kreatívak és maximalisták, ami miatt sokszor elvesznek a részletekben. Szeretnek megfeledkezni a valóságról és elmerülni a saját világukban. Bár lehetnek öntudatosak is, az érzelmeiket mégis nehezen fejezik ki. Makacsnak és óvatosnak tartják őket, megszállottnak és feszültnek. Az A vércsoportúaknak a legjobb a vegetáriánus étrend. Akikkel összeillik: 0, A vércsoportúak.

B vércsoport – A Nomád

b.png

A B vércsoportúak habzsolják az életet, szenvedélyesek, vadak és aktívak. Kreatívak és optimisták, gyakran a társaság mozgatórugói. Szeretik az állatokat, rajonganak a nekik kedves dolgokért és emberekért. Függetlenek, nem érdekli őket, mit gondolnak mások róluk. Tudnak nevetni a hibáikon, viszont derűs és szabados életmódjuk sokszor nem tetszést kelt. Türelmetlenek és könnyen feladják. Sokszor mondják felszínesnek és lustának, önzőnek és felelőtlennek. A B csoportú férfiak a "rossz fiúk", ami vonzó a nők számára, de csak rövid távon, mert rossz férj alapanyagnak tartják. A B vércsoportú nőkre ez nem jellemző. Azok, akiknek B a vércsoportuk, jó az immunrendszerük, emellett sok tejtermék fogyasztása javasolt. Akikkel összeillik: AB, 0 vércsoportúak.

AB vércsoport – A Humanista

ab.png
Az AB vércsoportúak jó koncentrációs képességgel rendelkeznek és bármit képesek véghez vinni. Nagyon széles az érdeklődési körük és intelligensek. Cselekedeteiket inkább az eszük irányítja és nem az érzéseik, racionálisak és kritikusok. Zárkózottak, távolságtartóak, sokszor félénkek és határozatlanok. Az AB vércsoportúak szeretnek egyedül lenni. Kettős személyiségük miatt sokszor kiszámíthatatlanok, és ezért sokszor megbízhatatlannak és kétszínűnek tűnnek. Jól bánnak a pénzzel. Ugyanazt javasolt enniük, mint a Farmereknek és a Nomádoknak. Akikkel összeillik: AB, B vércsoportúak.

0-s vércsoport – A Harcos

0.png

A 0-s vércsoportúakat természetes vezetőknek mondják. Társaságkedvelőek, optimisták, energikusak. Hangosan és egyértelműen kimondják a véleményüket, úgy, hogy közben barátságosak és könnyedek tudnak maradni. Expresszívek és szenvedélyesek, tele vannak önbizalommal és ambícióval. Erős fizikai jelenlétük van, nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Hajlamosak a drámázásra, amivel sokszor zavarba hozzák társaikat. Lehetnek arrogánsak, érzéketlenek és könyörtelenek. Sokszor mániákusan hajszolják a sikert, de nem hagyják cserben bajba jutott társaikat. Javasolt a magas protein tartalmú diéta és meglehetősen sok mozgás. Akikkel összeillik: A, B vércsoportúak.

Neked mi a vércsoportod? Találó a leírás?
Ha esetleg életed nagy szerelme nem a hozzád passzoló vércsoportba tartozik, ne ess pánikba, mert bár a vérhoroszkópban sokan hisznek és fontosnak tartják, tudományosan még nincs bizonyítva.

 

A képek Park Dong Sun rajzai, még több tőle itt.

 

A cikket írta: Elekes Réka

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2112437495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása