A történelem őrei
2016. december 08. írta: Koreai Kulturális Központ

A történelem őrei

Nemzeti kincsek Koreában

Egy nemzetet a közös öröksége, története alapján is meghatározhatunk. Sokszor ezen emlékek rövid életűek, köszönhetően a háborúknak, természeti katasztrófáknak vagy csak a legkisebbik leszármazott labdaszenvedélyének. Így ha egy üveg parfümtartó szelence kibír 200, 400, esetleg több mint ezer évet, az megérdemli a tiszteletünket és a védelmet.

borito_39.jpg

Dél-Koreában 8 különböző állami örökségvédelmi program létezik együtt a nemzetközi programokkal, melyeket a Cultural Heritage Administration (CHA; 문화재청; ejtsd: Munhvádzsecsang) bírál el. Ezek közül is a 국보 (gugbo), vagyis a Nemzeti Kincs programba akadtam bele az egyik variety show nézése közben, mivel kicsit furcsán hatott, hogy beszámozott több száz éves kincsekről beszélnek. Számok? Csak nem rangsorolták értékük szerint az emlékeiket?! Úgyhogy Wikipédiára pattantam, és több mint két hónapig ott is ragadtam.

Természetesen arról szó sincs, hogy mint egy aukción, rangsorolva lennének a tárgyak, a számok mindössze azt jelölik a kincsek nevei előtt, hogy hányadikként kerültek a listára. Maga a rendszer születése is érdekes, és itt kezdődött el a barangolásom is. 1938-ban a Japán megszállás idején született egy törvény, amely kifejezetten a Joseon (조선) dinasztia emlékeit vette szárnyai alá. Ez a törvény adta 1955-ben az új, kiterjedtebb örökségvédelmi program gyökerét. Majd 1962-ben 116 tárggyal született meg az első lista a védelembe vett kincsekről. Mi lendítette be ezt a folyamatot? Két, több mint száz éves fa, amelyet egy templom bejáratából vágtak ki, hogy helyet csináljanak az aszfaltozott útnak. Természetesen hatalmas közfelháborodást váltott ki a templom védjegyének számító matuzsálemek elpusztítása. Így a törvényhozóknak végig kellett gondolniuk, mi az, amit nem szabad feláldozni a fejlődés oltárán. 

elso_kep.jpg

Ma már több mint 300 épület és műtárgy szerepel a listán, sok „alponttal” gazdagítva. Nem választhatjuk szét egy templom együttes részeit, nincs igazam?

Ennyi, ilyen egyszerű a rendszer. Legalábbis látszólag, mert a kincsek mögött megbújó történetek megismeréséhez egy élet is kevés lenne. Külön múzeum és egyetem is épült ezeknek a tárgyaknak a megőrzésére. Mármint a mozdítható darabok számára, a sanyarú sorsú Namdaemun (남대문) kaput, ami az első a listán, nehéz lenne betuszkolni a 2012-ben nyílt intézménybe.

masodik.jpg

Ha már mozgatás! A 2-es számú Nemzeti Kincsnek, a Wongaksa Pagodának (원각사지십층석탑) már egy könyvnyi információt köszönhetünk, és szintén eredeti helyén tekinthető meg a Tapgol (탑골 공원) parkban. 1467-ben, Sejo király (세조) idején a Wongaksa templom részeként kisaeng (ejtsd: kiszeng) házzá fokozták le, hogy egy királlyal és mintegy negyven évvel később kormányépületekké emelkedhessen ismét. Huh, sok ez egy mondatban igaz? Viharosabb, mint Kansas állam! Na, de itt még mindig csak az első évszázadnál tartunk szegény pagoda életében. 1590-ben, az Imjin háború alatt az oldalára fektették, és egy szerencsés család udvardíszeként töltötte az elkövetkezendő 350 évét. Az 1800-as évek végén John McLeavy Brown-nak, egy ír pénzügyi tanácsadónak akadt meg a szeme rajta, és meggyőzte Gojong királyt, hogy a területet alakítsák közparkká. 1919-től ez a park lett Korea első közparkja, és még 30 évnek kellett eltelnie, mire talpára állhatott ismét szegény buddhista kincsünk. Mivel márványból készült, ami ritka a félszigeten, és úgy faragták ki, hogy fából épült pagodára emlékeztessen, így a savas eső elég nagy kárt kezdett okozni a sárkányaiban és Buddháiban. Ma is megtalálhatjuk ugyanebben a parkban egy kis üvegkalickában, amitől rémálom fotózni. 

harmadik.jpg

Egyetlen eleme a gugbo listának, mely felölel 600 évet, és mindez egy bekezdésben. S akkor még maradt 315 bejegyzés. Kicsit olyan érzés ezen a listán keresgélni, mintha a vadonban egy szellemvárosra bukkanna az ember, minden sarkon ott vannak az itt élők nyomai, mindennapos használati tárgyaik, és ezeken keresztül megismerhetjük őket. Vagy akár olvashatunk is róluk, például a 76-os számú tárgyat, a Nanjung Ilgi-t (난중일기), Yi Sun-sin admirális naplóját a háborúról, személyes gondolatairól.

negyedik.jpg

A személyes kedvencem a 151-es tétel: a Jeoson dinasztia évkönyvei. 1413-tól 1865-ig vezették őket, a királyok mindennapjairól, a palota eseményeiről, gazdasági és politikai találkozókról. Érdekes bennük a precizitásuk és a hitelességük. Ez utóbbit garantálta, hogy maguknak az uralkodóknak sem volt beleszólásuk abba, hogy mi kerül lejegyzésre, sőt egy incidens után az örökösök nem tekinthettek bele elődjeik évkönyveibe. Ha például leesett az uralkodó a lováról, és kérte az aktuális írót, hogy ne jegyezze le, akkor az író lejegyezte, hogy a király leesett, valamint azt is, hogy szót emelt az esemény lejegyzése ellen. Három különböző példány készült belőlük (Sejong király után négy példány), mindegyiket más-más városban is őrizték a biztonság kedvéért.

Köszönhetően a koreaiak konfuciánus hagyományszeretetének, a félsziget emlékeit mintegy folyamatos szalagként láthatjuk, ami felbecsülhetetlen. S persze azt is könnyen láthatjuk, hogy az emberek, még ha hős admirálisokként vagy királyokként vonultak is be a történelembe, elsősorban emberek voltak. Épp ezért alig várom, hogy a koreai tudásomat olyan szintre sikerüljön fejlesztenem, amivel a 76-os és a 151-es tételek modern fordításait olvashatom!


 

A cikket írta: Győrfi Viktória

Képek forrása: commons.wikimedia.org, TripAdvisor, thetimetraveler

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr412032605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása