Június 18-án zajlott le a KBS Global Taste of Korea magyarországi elődöntője. A verseny első alkalommal került megrendezésre Budapesten, és a győztes képviselheti idén hazánkat a döntőben. Tehát több okból kifolyólag is kíváncsian vártam az eseményt, hiszen a részvétel feltételei és a továbbjutás által felcsillanó lehetőségek felcsigázták az érdeklődésemet. Azonban nagyjából ezzel a lendülettel merültek fel a kérdések is.
Mekkora gyakorlat szükséges ehhez? Milyen tudással lehet esélye egy jelentkezőnek? Mennyire képes egy hobbiszakács a főztjével visszaadni a –valljuk be- hazaitól igencsak eltérő ízvilágot úgy, hogy az hiteles legyen, ugyanakkor a hazai közönség se érezze idegennek? Az említett napon minden kérdésemre megkaptam a választ és tovatűntek az aggályaim.
A koreai konyha elkötelezett rajongójaként nem volt az a napsütés és meleg, ami eltántoríthatott volna a verseny nyomon követésétől, és a fogások végigkóstolásától. Szombaton kora délután kellőképp kitikkadva, de lelkesen érkeztünk meg az (amúgy igencsak eldugott helyen lévő) élménykonyhához.
A zökkenőmentes és gyors regisztráció után még ott helyben megkaptuk a kóstoló tányérokat és az evőeszközöket. Külön plusz pont volt, hogy a szervezők gondoltak azokra is, akiknek az evőpálcika használata esetleg gondot okozhat. A teraszon elhelyezett asztalokhoz ülve kényelmesen figyelhettük az üvegfalon túl zajló eseményeket. A konyhába pillantva láthattuk az izgatottan készülődő szakácsokat, ahogy ellenőrizték, hogy minden hozzávaló rendben van-e, majd mindenkinek még egy utolsó gyors eligazítást tartottak a rendezők, és kezdetét vette a verseny. A rövid köszöntők és az első körös versenyzők bemutatkozása, valamint az elkészítendő étel rövid bemutatása után mindenki hozzá is látott a főzéshez. Eleinte azt láttam, hogy a többség kicsit megilletődött, talán izgul is; de valljuk be, senki számára nem az a megszokott, hogy élő adásban közvetítik, ahogy a konyhában tevékenykedik. Plusz nyomás lehetett, ahogy a zsűritagok és az üvegfalakon keresztül a közönség figyelte árgus szemekkel minden egyes mozdulatukat, azonban ezeken a nehezítő tényezőkön mindenki profikhoz méltó módon tette túl magát.
Mire a közönség kis csoportokban bemehetett és megleshette a versenyzőket, eltűnt az arcokról a kezdeti lámpaláz jele, mindenki apait-anyait beleadva készítette a megálmodott fogást. Nézőként óriási élmény volt betekintést nyerni a főzés folyamatába, hiszen így a 1,5 óra elteltével nem csak egy kóstoló adagot láttunk a tányérokon, hanem tisztában voltunk az elénk került étel „életútjával”. A pultokat körbejárva pedig meggyőződhettem róla, hogy igenis el lehet sajátítatni a koreai ételek elkészítésének fortélyait. A betekintést követően hamarosan elkészültek az ételek és a zsűri után a nézők is megkóstolhatták az ínycsiklandóan illatozó fogásokat, majd azonos felállásban kezdetét vette a második kör is.
Hasonlóan különleges élmény volt maga a kóstolás is. Abban a pillanatban, ahogy a roskadozó tányérokat lepakoltam az asztalra, eszembe is jutott a kiinduló kérdésem, hogy külföldiként mennyire lehetséges a koreai ízeket visszaadni, és mi számít koreai íznek? Sőt, hogyan lehetséges hagyományos koreai ételeket a magyar ízlés szerint egy icipicit újraértelmezni? Bár utólag kissé mókásnak tűnik az aggodalom, mentségemre legyen mondva, láttam már halászlé és gulyás recept felett „hogyan kell jól csinálni” jellegű ádáz csatát vívó magyar háziasszonyokat…
Bevallom a tányérok felől szálló illatorgia ellenére is voltak kételyeim, azonban ezek az első falatok kóstolása után semmivé váltak. Az ételek íze nagyon rendben volt, semmi nem hatott idegennek. Sőt. A borral megbolondított hús, vagy épp a gyömbéres ananászos uborkasaláta…teljesen lenyűgöztek.
Ott volt bennük egy gondolatnyi a magyar mentalitásból, azonban minden egyes étel a koreai konyha iránti elkötelezettséget, és a hagyományok tiszteletét tükrözte. Véleményem szerint mindenki épp csak annyit módosított a recepteken, amivel tényleg egy cseppnyi „hazait” csempészett a fogásokba. Mivel finoman szólva is elfogult vagyok a koreai ételekkel szemben, a versenyre elkísérő barátommal folytatott gyors véleménycserék határozottan nagy segítségnek bizonyultak az egyes fogások reális értékelése során. Bevallom, ha rajtam múlik, bizony minden versenyző neve mellé került volna 1-1 kis csillag a közönségszavazáson. A tálalás, egy felbukkanó, lenyűgöző íz, egy-egy apró figyelmesség, különlegességek, mint például a vadszezám levél a bossam-hoz (보쌈, ejtsd: bosszám); tényleg szinte minden esetben akadt valami, amiért úgy gondoltam, hogy neki is messze megérdemelten járna a csillag. Őszintén örültem, hogy a zsűrivel ellentétben nekem csupán az egy kis csillagom odaítéléséről kell döntenem. Ahogy azt az eredményhirdetés során mindhárom zsűritag is hangsúlyozta, és ezzel csak egyetérteni tudok, nem voltak egyszerű helyzetben. Minden versenyző kitett magáért, élmény volt nyomon követni a főzést, majd megkóstolni az elkészült fogásokat. A nap végére élményekkel feltöltődötten távoztunk, és választ kaptam az összes kérdésemre is. A versenyzők megmutatták, nem kell ahhoz mesterszakácsnak lenni, hogy valaki igazán finom koreai ételeket főzzön.
Sőt, egy kis fantáziával, némi lelkesedéssel és profikhoz méltó szakmai alázattal, még a szakértő zsűri magas elvárásainak is könnyedén meg lehet felelni. Ezúton is gratulálok minden résztvevőnek, a nyertesnek, Nagy Mónikának pedig szívből kívánom, hogy Koreában a döntőben is hasonló sikere legyen! :)
A cikket írta: Szabó Dóra
Képek forrása: Koreai Kulturális Központ
