A fényképezés története Koreában
2016. június 01. írta: Koreai Kulturális Központ

A fényképezés története Koreában

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum ad otthont az Imaging Korea - Korea dokumentumfotókon - Embereken, tájakon és időn túl című kiállításnak. Ez a téma szolgált az alábbi cikk alapjául, amely a koreai fényképezés történetét kívánja röviden bemutatni.

muzeum.jpg

A Fotográfiai Múzeum épülete 

A fényképezés Koreában csak igen későn, a 19. század végén jelent meg, hiszen a Csoszon-dinasztia politikája tiltotta a külföldiekkel való kapcsolatot. A nyugat felé való nyitással együtt, néhány külföldi fényképész is megjelent a 19. század második felében. Az egyik ilyen volt Felice Beato (1832-1909) fényképész, aki egy amerikai századdal 1871-ben járt először a félszigeten. Az általa készített képeken jelent meg először a koreai táj és a helyi emberek.

1_kep.jpg

Felice Beato olasz származású fényképész, aki elsőként készített fényképeket Koreában

A századfordulón sok fényképész fordult meg az országban, akik különböző technikákkal örökítették meg a látottakat, nekik köszönhetően ismerhették meg jobban a koreai embereket, a tájat és a hagyományos mesterségeket.

Az első koreai fotósok csak az 1800-as évek végén jelentek meg, 1883-ban nyitotta meg fotóstúdióját Kim Yong-Won (김용원, ejtsd. Kim Jongvon) aki az első hivatásos fényképész volt Koreában.  1884-ben további stúdiók nyíltak, azonban tevékenységeik még nem vezettek a fényképezés elterjedéséhez az egész országban. A 19. század végén számos királyi portré is készült, többek között az utolsó két uralkodóról, Gojong (고종, ejtsd. Kodzsong) és Sunjong (순종, ejtsd. Szundzsong) császárokról.

2_kep_1.jpg

Gojong uralkodó és Sunjong koronaherceg az 1890-es években

Miután 1910-ben Japán elfoglalta Koreát, főleg a japán fotósok tevékenykedtek az országban, míg a koreaiak 1926-ban megalapítottak egy szervezetet a fotográfusok számára. Majd az 1930-as években számos amatőr fotós jelent meg, hetven amatőr fotós klub működött közel ezer taggal. A második világháború alatt, a japán kormányzat korlátozta a koreai fényképészek munkáját, végül 1945 után amatőr fotósok létrehoztak egy művészeti tanuló csoportot. Ez is azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban főleg a művészi fotózás volt domináns az amatőr fotósok között. Az 1960-as években Dél-Koreában főleg az újságok számára készítettek képeket, illetve megjelent a reklámfotózás is. Az 1970-es évek után a fényképészet igen népszerű lett, s még ma is az a koreaiak között.

A fényképészet népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 2002-ben megnyitotta kapuit a szöuli Fotográfiai Múzeum a Hanmi Alapítványnak köszönhetően, amelynek küldetése a fényképezés megértésének és népszerűsítésének az elősegítése. Emellett ösztönzi és bátorítja azokat a fotósokat, akik úgy döntenek, hogy művészi szinten folytatják tevékenységüket. A múzeum küldetése, hogy felfedezzék a tehetséges művészeket és lehetőséget biztosítsanak számukra, hogy képességeiket teljes mértékben ki tudják használni. Ehhez oktatási programokat, megjelenési lehetőségeket és nemzetközi kapcsolatokat biztosítanak.

4_kep_1.jpgA Gyeongbokgung (경복궁, ejtsd. Kjongbokkung) palota az 1880-as években

Ehhez kapcsolódik, hogy 2009-ben létrehozták a Koreai Fotográfiai és Kulturális Intézetét azért, hogy összegyűjtse, megőrizze és kutathatóvá tegye a koreai fényképészet történelmi anyagait. Ezáltal elősegítené, hogy szélesebb körben megismertesse a koreai fényképészet változásait. A szervezet kapcsolatban áll egy olyan egyesülettel, amely a koreai fotográfusok szóbeli elbeszéléseit gyűjti össze, ezáltal a koreai fényképezés történetével kapcsolatos személyek történeteit és eseményeit tudják egy helyen rendszerezni. A múzeum rendkívüli gyűjteménnyel rendelkezik az 1880-as évektől kezdve egészen a függetlenség elnyeréséig. A fényképek közvetítenek a történelem és az akkori élet között, bemutatják, hogyan élt együtt a hagyomány és a modernség.

5_kep.jpg

 Testvérek az 1940-es években

A fénykép mindig a múlt egy szeletét örökíti meg, ennek segítségével a múltban és a jelenben egyaránt megismerhetőek a közeli és a távoli országok népei, bepillantást adnak a mindennapi életbe. Bár Koreában viszonylag későn jelent meg a fényképezés, de ezt a lemaradását azóta sikerült bepótolnia, és azóta számos neves fotóművész járult és járul hozzá a koreai fényképezés alaposabb megismeréséhez.

 

A cikket írta: Szakál Veronika

Forrás: en.wikipedia.org, photomuseum.or.kr

Képek forrásaen.wikipedia.org, visitkorea.or.kr, photomuseum.or.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr608767476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kata58 2016.06.06. 09:19:31

Köszönet a képekért és az ismertetőért!
süti beállítások módosítása