Miután az előző részben részletesen ismertettük a királyi családot szolgáló udvarhölgyeket, most lássuk, miből álltak a királynő mindennapjai! A király és a királynő állt a Csoszon-kori (1392-1910) hierarchia legtetején. A királynő (왕비, ejtsd: vángbi) a nemzet édesanyja volt, aki viselkedésével és jellemvonásaival példaképként szolgált a nők számára. Így ahhoz, hogy valaki királynővé válhasson, hosszú, rögös utat kellett végigjárnia.

A királynő azáltal kapott rangot, hogy a király feleségévé vált. Azonban szigorú törvények szabályozták, hogy ki alkalmas királynőnek – például sem a koronaherceg rokonai, sem a Lee/Yi klánból származó hercegnők nem jelentkezhettek, hiszen az uralkodó dinasztia is azonos családnévvel rendelkezett (이,李, ejtsd. Li). Elengedhetetlen volt, hogy a hercegnőnek jó családi háttere legyen, felmenői között nem lehetett olyan, aki például felségárulást követett el. Emellett a királynőjelöltnek erényes vonásokkal kellett rendelkeznie és kellemes megjelenésűnek kellett lennie. Miután a koronaherceg kiválasztotta leendő feleségét, a királynőjelölt udvari képzésen vett részt, ahol tanult az udvari etikettről, udvari írásról (궁체, gungche, ejtsd. gungcse) és a helyes viselkedésről.

A király és a királynő állt a Csoszon-kori (1392-1910) hierarchia legtetején. A királynő (왕비, ejtsd. vángbi) a nemzet édesanyja volt, aki viselkedésével és jellemvonásaival példaképként szolgált a nők számára. Így ahhoz, hogy valaki királynővé válhasson, hosszú, rögös utat kellett végigjárnia. A királynő azáltal kapott rangot, hogy a király feleségévé vált. Azonban szigorú törvények szabályozták, hogy ki alkalmas királynőnek – például sem a koronaherceg rokonai, sem a Lee/Yi klánból származó hercegnők nem jelentkezhettek, hiszen az uralkodó dinasztia is azonos családnévvel rendelkezett (이,李, ejtsd. Li). Elengedhetetlen volt, hogy a hercegnőnek jó családi háttere legyen, felmenői között nem lehetett olyan, aki például felségárulást követett el. Emellett a királynőjelöltnek erényes vonásokkal kellett rendelkeznie és kellemes megjelenésűnek kellett lennie. Miután a koronaherceg kiválasztotta leendő feleségét, a királynőjelölt udvari képzésen vett részt, ahol tanult az udvari etikettről, udvari írásról (궁체, gungche, ejtsd. gungcse) és a helyes viselkedésről.

A királynő legfőbb feladata a fiú örökös világra hozatala volt, azonban ha ez mégsem sikerült volna, nem veszítette el a trónt, hanem a király ágyasait választották ki a feladatra, és a királynő az ágyas fiának az anyja lett.

A királynő mindennapjait hímzéssel, fonással, könyvek írásával, és a királyi selyemhernyók etetéséhez szükséges eperfalevél szedésével, illetve szertartások szervezésével töltötte. Továbbá teljes mértékben a királynő irányítása alatt állt a palota összes nő tagja (내외명부, naewoemyongbu, ejtsd. nevemjangbu), köztük az udvarhölgyek és ágyasok, sőt a palota belső, illetve női tagjait illető ügyeibe még a királynak sem volt joga beleszólni.

A király halála esetén a királynőből özvegy királyné, daebi (대비, ejtsd. debi) lett és régensként kormányozhatott, ha még a trónörökös túl fiatal volt. Ez esetben, ha a királynő a férfi alattvalókkal, hivatalnokokkal találkozott, egy paraván mögül beszélt, hiszen a konfucianizmushoz kötődő naewoebop (내외법, ejtsd. nevebap) elv értelmében nem-rokon férfiak és nők nem érintkezhettek egymással.

Habár első ránézésre igen fényűzőnek és kényelmesnek tűnhet a királynők élete, valójában nehéz lehetett megfelelniük a szigorú udvari szabályoknak. Előfordult, hogy politikai intrikák hálójában vergődtek és sok áldozatot hoztak férjükért és a trónörökösért.

A cikket írta: Baross Júlia

Források: Women's lives in the Joseon court (korea.net)

Han, Hee-sook (2004). Women’s Life during the Chosŏn Dynasty. International Journal of Korean History, Vol.6

Képek: korea.net