Menekülő szinglik
2015. október 15. írta: KoreaiKultúra

Menekülő szinglik

Családi ünnepek Koreában

A Chuseok (추석, ejtsd. csuszok) ünnepéről már tudhatjuk, hogy nagy jelentőséggel bír, hiszen évszázadok óta ekkor mondanak hálát a termésért és köszönetet az ősöknek. A Chuseok az egyik legjelentősebb családi ünnepnek számít, tehát olyan alkalom, amely összehozza az akár több száz kilométerre élő családtagokat. Mivel ez egy elég forgalmas ünnep (2013-ban a becslések szerint 35 milliónak utaztak át az országon ekkor!), ezért azt gondolnánk, hogy mindenki a szeretteivel tölti ezt az ünnepet. Van azonban egy érdekes fejlemény az utóbbi évek statisztikái alapján.

chusok1.jpg

A The Korea Times felmérésében 238 szinglit kérdeztek meg, hogy kivel töltené szívesen ezt az ünnepet. A válaszok vegyesek voltak, 52.9 % százalékuk mondta azt hogy természetesen a családjával, 21%-uk az egyedüllétre szavazott, 13%-13% százalékuk pedig a barátokat és a szerelmüket részesítené előnyben.

További kérdőívek kapcsán kiderült, hogy az ünnepek alatt a szinglik maguknak vásárolnak leginkább ajándékokat, különböző értéktárgyakat. Ez az állítás főként a női nemre vonatkozik hiszen 73%- uk szavazott erre az opcióra. A plasztikai műtétek is ilyenkor a legnépszerűbbek, ünnepek kapcsán vagy ezt választják a hölgyek, vagy pedig egy frissítő spa hétvégét.

A szakértők szerint ez azért lehet így, mert azok az ünnepek ahol összegyűlik a család, téma lehet a házasság és a gyerekvállalás is. Itthon is ismerősen csengenek a „Mikor mész már férjhez?” és „ Mikor lesz már gyereked?” kérdések. Nos, ha ez megnyugtatja a kedves szingli olvasókat, Koreában is ez a helyzet, sőt!

140905_p02_runaway.jpgEgy 2014-es cikkből is kiderül, szintén a koreatimes.co.kr oldalon, hogy sokan pont ezekért a kérdések miatt nem szeretnék együtt tölteni az ünnepeket a családjukkal. Ezért az otthon melege helyett inkább az utazást választják távol a kellemetlen szituációktól. Mások, főleg a hölgyek vélik úgy, hogy a már megházasodott hölgytársaik csakis azért nyaggatják őket a házasodással, hogy „kivegyék a részüket” a jóból, hiszen az ünnepi reggelik, ebédek és vacsorák végeláthatatlan sorozata rengeteg előkészületet igényel. Sokan adtak hangot annak is, hogy a házasság után már nem beszélhetnek szabadságról: nem lesz idejük utazgatni, világot látni, mert a család a legtöbb idejüket és pénzüket le fogja kötni és megszűnik az „én megérdemlem” korszak.

Az utazási irodák természetesen örömmel fogadják az utazni vágyó „szökevényeket”. Aki szeretne a legjobb áron hozzájutni a repülőjegyekhez és szállásokhoz, annak érdemes már 2-3 hónappal korábban foglalást tenni. Ahogy az ünnep közeledik, az árak a csillagászati magaslatokat is elérhetik, bár van akinek nem jelent ez gondot és képes óriási összegeket áldozni erre, mintsem a kellemetlen pillantások kereszttüzébe kerüljön a Chuseok ideje alatt.

„Manapság már nem jelent akkora gondot kihagyni ezeket a családi összejöveteleket, mint régen” – nyilatkozta az egyik kérdőívet kitöltő.

 

A cikket írta: Mizsik Viktória

Források: Many singles avoid spending traditional holiday with family (The Korea Times), Chuseok: Runaway singles (Kim Hyo-jin, The Korea Times)

Kép forrása: The Korea Times és korea.net

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr707970159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása