10 dolog, ami hozzád nő, ha Koreában élsz
2015. március 25. írta: KoreaiKultúra

10 dolog, ami hozzád nő, ha Koreában élsz

1. Késői kimaradások: A délelőtti órák úgynevezett ‘turista’ órák, az igazi élet este kezdődik Szöulban. Ezért szokás azt mondani, hogy "Korea igazán éjszaka él". Nem árulunk el nagy titkot, ha arról beszélünk, hogy munka után sokan nem haza, hanem szórakozni mennek még akkor is, ha másnap dolgozniuk kell menni. Az éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, éjjel-nappali üzletek mind erre álltak be, ebben áll számukra az üzlet, így nem ritka, hogy reggel hétig nyitva tartanak.

soju_1.png

2. Selca-time!

2.jpgKoreában a mindennapos élet része, hogy megörökíted a szociális média számára (facebook, kakaotalk, twitter) hogy mivel is töltöd az időd éppen. Bárhová mész az okos telefonok körbevesznek: metró, áruházak, éttermek és maga az utca is, így nem is olyan egyszerű kikerülni a szociális média hálójából. Ha azt veszed észre, hogy a kelleténél többet mosolyogsz kamerába, illetve az ujjaid a V betűt formázzák közbe, azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy téged is elkapott a selca láz!

3. Kávé és még egy kis kávé

6.jpgIgazából a világ minden táján vannak kávészerető emberek, akik el sem tudják képzelni a reggelit kávé nélkül. A koreai kávézás azonban teljesen új szintre emeli a kávészerelem kultúráját. Szinte minden utcasarkon találhatsz egy kávézót, ami becsábít egy gőzölgő feketére. Változatos kínálat, más-más dizájn és máris napi rutinoddá válik egy-egy hely meglátogatása a barátaiddal, munkatársaiddal vagy épp egyedül.

4. Kimchi

5.jpgA kimchi a koreai élet velejárója. Nincs nélküle egyetlen nap sem, minden étkezéshez, bármilyen fajta ételhez kaphatsz úgynevezett side-dishként kimchit. Azok, akik nem tudnak ellenállni a kimchinek, természetesen bárhová képesek magukkal vinni. Nem ritka jelenség, hogy a gangnami Burger King látogatói az otthonról hozott kimchivel fogyasztják whooperüket. Egészséges, ízletes és a legtöbb helyen ingyen van. Éljen a kimchi!

5. Fémpálcika kontra fapálcika

7.jpgA koreaiak a fémpálcikára esküdnek. A legtöbb nyugati embernek egész jól megy az evés a fa pálcikával némi gyakorlás után, de a fémpálcika használata igencsak nagy kihívás a kezdők számára. A koreai kisgyerekeket sokszor a szójabab szemek felemelésével gyakoroltatják, a kész ételek közül a japchae-t enni az egyik legnagyobb kihívás. Ne lepődjetek meg azon se, ha koreaiak a fagylaltnak vagy tortának is pálcikával állnak neki. Legjobb, ha idejében elkezdtek gyakorolni!

6. A soju bűvöletében

4.jpgVan, akinek folyékony arany, van, akinek folyékony méreg. Magyarországon méregdrága, Koreában pár száz forintos tétel, emit jellegzetesen zöld üvegpalackban árulnak. A pálinkához mérten nem túl erős, így akár fejenként több üveggel is elfogy egy-egy este alatt. Van, hogy sörrel keverik össze (soju+maekju=somaek), vagy koktélt csinálnak belőle. A soju volt, van és lesz. Lehetetlen kikerülni, baráti összejövetelek és üzleti vacsorák fő támogatója.

7. Padlófűtés

8.jpgAz ondol a koreaiak évszázadokkal ezelőtt kifejlesztett leleményes fűtési rendszere, ami a konyhában keletkező füstöt elvezette a szobák padlói alá. Sok házban még mindig e rendszer vagy modernizált verziója oldja meg a szobák melegen tartását, így nem csoda, hogy a legtöbben a padlón alszanak. Számos étteremben is székek helyett a földön ülnek az emberek ülőpárnákon. Sokan úgy tartják, hogy az ázsiában kialakult ülő életmód is fontos eleme a hosszú élet titkának. A leülés-felállás a napi rutin része, egyfajta természetes testedzés.

8. Drága gyümölcsök

3.jpgAmi nálunk könnyen és aránylag olcsón megkapható kilóra, az Koreában meglepően drága. Abból az összegből, amennyiért itt egy kiló almát veszünk, Koreában jó esetben egy darabot kapunk. Ennek az az oka, hogy a Koreai-félsziget csak elenyésző része alkalmas fölművelésre, így a számunkra irreálisan magas költségekben az importált gyümölcsök szállítását kell megfizetni. Chuseok vagy más családi ünnepek alkalmával ajándékként is kitűnően funkcionál egy 4-5 szem almából vagy narancsból álló csomag.

9. Vékony szalvéták

9.jpgEz, bár hihetetlen, sokaknak gondot jelenthet. A vékony szalvéta hamar átázik, és az asztalnál általában egy darab áll a saját tányérod mellett. Persze, kérhetsz többet, de a minősége a szalvétáknak közel sem olyan, mint ami megszokott. Legyen nálad elegendő zsebkendő!

10. Meghajlás!

Erre gondot kell fordítanunk, hogy mikor kell, mikor illik meghajolnunk és hogyan tegyük azt. A koreai alap etikett része, a köszönés azon formája, amely fokozza a tisztelet mutatását.  Bárhová is mész, még ha csak egy egyszerű boltba is, köszönés után kisebb meghajlás / mélyebb bólintással jelezd, hogy megadod a kellő tiszteletet. Ha fontosabb személlyel találkozol, és szeretnéd kifejezni, hogy mennyire hálás vagy, ezt egészen mély kilencvenfokos meghajlással teheted meg az etikett szerint.

TIPP

A meghajlás kultúrájával kapcsolatos további tippekért nézd meg a Seoulistic videóját!

 

Az összefoglalót írta: Mizsik Viktória

Forrás: www.seoulistic.com, borítókép: Graham Hills (flickr.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr777302796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsuzsianyu 2015.03.25. 19:39:57

És a zöldségek is olyan drágák?? Káposzta ,hagyma, retek, karalábé.saláta .répa..stb..krumpli???? vagy az meg nincs is ..

KoreaiKultúra 2015.03.30. 17:57:50

A zöldségek valamivel olcsóbbak, de Magyarországhoz képest azok is drágák. Mivel a dél-koreai bérek jóval magasabbak a magyar átlagtól, nem kell attól tartanunk, hogy az árak miatt éheznének az ott élők (Természetesen Dél-Koreáról beszélünk..). A koreai konyha ismerői tudják, hogy az nagyban támaszkodik a rizs és zöldségek mellett a Félsziget természeti adottságainak pozitív oldalát illetően tengeri herkentyűkre és halakra. Ez utóbbiak nálunk számítanak luxusnak, mint ott a gyümölcs.
süti beállítások módosítása