Dél-Korea és a Starbucks
2020. október 13. írta: Koreai Kulturális Központ

Dél-Korea és a Starbucks

A Starbucks kávézólánc neve itthon is ismerősen cseng, az első üzletüket nálunk pont 10 éve, 2010-ben nyitották meg. Ezzel szemben Dél-Koreában az első kávézójuk tavaly, 2019-ben ünnepelte 20 éves évfordulóját, és az általunk ismert kávézókhoz képest egy koreai Starbucks kicsit más élményt nyújt, mint amit mi megszoktunk.

starbucks_cikk_boritokep.jpg

Az első Starbucks üzlet Dél-Koreában 1999 júliusában nyitott meg, az Ihva Női Egyetem (hangul: 이화여자대학교, angolul: Ewha Womans University) közelében. Ekkor még talán sokan nem is sejtették, hogy 17 évvel később, 2016-ban már az 1000. üzlet megnyitására fog sor kerülni. 2019-re pedig már több mint 1200 üzletet számlált Dél-Korea. Összehasonlításképpen, Magyarország 2019 végére 34 üzlettel rendelkezett. 

starbucks_kep1.jpg

Az első Starbucks kávézó megnyitása Dél-Koreában

Mára természetesen Dél-Koreában is több, hasonló kávézólánc létezik, üzletekkel szerte az országban, azonban a legdominánsabb továbbra is a Starbucks maradt. Ennek több lehetséges oka van, azonban fontos tényezőként említhetjük, hogy míg más kávézók franchise-rendszerben működnek, addig a Dél-Koreában található összes Starbucks üzlet a koreai központ alá tartozik, így őket nem kötik olyan jellegű versenykorlátozások, mint a konkurens cégeket. Ez pedig lehetővé teszi, hogy ott és annyi üzletet nyissanak, amennyit a központi vezetés csak jónak lát.

starbucks_kep2.jpg

Az egyik híresebb Starbucks üzlet, amit a hangullel írt név tesz különlegessé

A sikerük azonban nemcsak ebben rejlik. Egy másik fontos tényező az okos helyszín választásuk, hiszen igyekeznek az üzleteket egyetemek, metróállomások, csarnokok közelében elhelyezni, olyan helyeken, ahol sok ember fordul meg. A Starbucks dél-koreai központja arra is figyel, hol fog hamarosan például egy újabb állomás megnyílni, hogy az ilyen helyeken is újabb üzletet nyithassanak. A siker kulcsa abban is rejlik, hogy a Starbucks kávézók a piacon mondhatni úttörőkként alkalmazkodtak Dél-Korea modern, gyorsan pörgő társadalmához. A kávézók (akárcsak itthon), fel vannak szerelve konnektorokkal és ingyenes wifivel, így könnyen lehet ott dolgozni vagy akár tanulni is. Ez főleg akkoriban volt fontos, mikor más üzletek - bizonyos esetekben szándékosan - nem rendelkeztek wifivel. A később az Egyesült Államokban is bevezetett, appon való kávérendelést is Dél-Koreában tesztelte először a cég. Ennek lényege, hogy akár már a metróról megrendelhetjük személyre szabott italunkat az, amit aztán az általunk kiválasztott, közeli kávézóban átvehetünk. Az alkalmazás jelzi azt is, merre tart épp a vevő, így amint megérkezik, már kész is kávénk. A kávézóba betérő diákok és dolgozni vágyók ezenfelül értékelik azt is, hogy akár órákon át ülhetnek bent, senki nem fogja kitessékelni őket.

A kezdet azonban nem volt olyen egyszerű. A Starbucks ugyan egy új fajta kávékultúrát hozott be Dél-Koreába, ami a régi dabangoktól (koreai stílusú kávé/teaházak) eltérő, másféle kávézási élménnyel kecsegtetett, ennek ellenére természetesen nem mindenki tetszését nyerte el. A kritikusoknak furcsa volt többek közt az önkiszolgáló rendszer, illetve az árakat is sokallták, hiszen egy kávé akár egy ebéd árába is kerülhet. Az olyan italok nevei, mint például a caramel macchiato idegenül hangoztak, és voltak olyanok is, akik úgy vélekedtek, a Starbucksban csak a nagyzoló, imidzsüket féltő nők kávézgatnak. Ez utóbbi vélemény egyébként inkább csak dobott a márka megítélésén, mára kb. 50, a normál Starbucksokhoz képest exkluzívabb élményt kínáló üzlet is létezik Dél-Koreában, melyek természetesen drágábbak a sima kávézóiknál, ennek ellenére ugyanolyan népszerűek.

starbucks_kep3.jpg

Limitált epres italok, 2019 tavasza (ezek a termékek március 5-től számítva csak két hétig voltak elérhetőek)

A dél-koreai Starbucksok jellemzője még, hogy évről évre csak náluk elérhető, limitált kiadású menüket és különböző, egyéb termékeket jelentetnek meg. Tavaly márciusban például három különleges, epres italt kóstolhattak meg a kávézóba betérők, a különlegességük pedig abban rejlett, hogy csak két hétig szerepeltek a kínálatban. A limitált időkeret annak volt köszönhető, hogy ezeket a termékeket helyi eperből készítették, az epret pedig minden reggel frissen szállították az üzletekbe. Ez az üzletpolitika egyébként sem áll távol a koreai Starbucksoktól, gyakran támogatják ugyanis a helyi termelőket, illetve a különböző, csak lokálisan értékesített egyéb termékeiket is, így például a noteszek, bögrék, termoszok megálmodására is sokszor helyi dizájnereket kérnek fel, a mintákban pedig sokszor megjelennek tradicionális koreai elemek. Ez a törekvés a menüben is felfedezhető, így kerülhetnek a koreai Starbucksok kínálatába kifejezetten a koreai ízvilágot figyelembe vevő italok is.

starbucks_kep4.jpg

Csedzsu-sziget (Jeju-do) ízvilágát idéző, organikus matcha latte

Nemcsak a menüben és a különböző termékekben jelennek meg a koreai kultúra fontos elemei, hanem akár egy-egy üzlet külalakjában és belterében is. Legutóbb idén nyáron, Szöulban újítottak fel egy Starbucks üzletet a Hvangudan (egy nemzeti jelentőségű történelmi terület) közelében, ami így tradicionális elemeket kapott mind külsejét, mind pedig a belsejét tekintve. Ez év októberében a Hvangudan előtt tisztelgő, különleges termékek is bemutatásra kerülnek majd, a bevételt pedig a koreai kulturális örökségek megőrzésére fogják fordítani.

A felújított üzlet a Hwangudan közelében

Idén egy kicsit más jellegű, de ugyanúgy fontos ügyet támogató kampánynak is része volt a dél-koreai Starbucks hálózat, a BTS zenekarral karöltve. A Be the Brightest Stars név alatt futó kampány részeként különböző limitált italok, desszertek, illetve egyéb termék váltak elérhetővé csak és kizárólag a dél-koreai Starbucks üzletekben, a bevétel egy része pedig a Beautiful Foundation nevű, nonprofit szervezeten keresztül jutott el olyan hátrányos helyzetű koreai fiatalokhoz, akiknek segítségre van szükségük, akár a tanulmányi előmenetelüket tekintve, akár a karrierjük építésében. 

starbucks_kep8.jpg

A Be the Brightest Stars kampány egyes termékei

Természetesen a cég körül időről időre botrányok is kirobbannak. Legutóbb a kb. május közepétől július közepéig futó promóciójuk kapcsán kerültek be a hírekbe. A promóció ideje alatt, bizonyos számú ital vásárlását követően a Starbucks logójával ellátott kis bőröndöt vagy kempingszéket kaphatott ajándékba az a vásárló, aki eleget tett a feltételeknek (ahhoz, hogy megkaphassák az ajándékot, szezonális termékekből is kellett fogyasztani). Ennek következtében a vásárlók megrohamozták a kávézólánc üzleteit, sokszor hosszú sorokat okozva, a kritika azonban főleg az üzletek előtt álló, meg nem ivott italok miatt érte a céget, amiket csak a pontgyűjtés érdekében vásároltak meg, majd hagytak ott. Bár általában a tulajdonosok ráírták a poharakra, hogy szabadon megihatók, sokszor sajnos így is a kukában végezték.

A promócióban megszerezhető táska és az egyik üzletnél otthagyott kávék

Mára a Starbucks ötödik legnagyobb piaca a dél-koreai, és ahogy láthattuk, mindent meg is tesznek a cég pozitív megítélésének, illetve a helyi vásárlók elégedettségének érdekében, ennek fényében pedig talán már nem is olyan meglepő, miért ennyire népszerű a lánc 20 év után is az országban. 

A cikket írta: Pataki Petra

Forrás: napi.hu, penzcentrum.hu, visitseoul.net, starbucks.co.kr, koreadailyus.com, 10mag.com, english.hani.co.kr, koreatimes.co.kr, ytn.co.kr

Képek forrása: stories.starbucks.com, blog.daum.net, sideretail.asia, koreadailyus.com, charactermedia.com, blog.naver.com, ytn.co.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4116223606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2020.10.14. 16:35:26

Kave mcdonalds - de jol neznek ki :)
süti beállítások módosítása