Cikkünkben folytatjuk a dél-koreai egészségügyről készült keresztmetszet-sorozatunkat. Az első rész címe „Látlelet”, melyben a szó jelentésének megfelelően a külső, főleg szabad szemmel látható állapotról, vagyis a dél-koreai egészségbiztosítás történetéről, a TB (NHIC) szerkezetéről kaphattatok átfogó képet, kiemelten a dél-koreai társadalombiztosítási rendszer pozitív jellemzőiről. Jelen cikk a Kórkép címet viseli, mert itt mélyebben vizsgálódunk, és az aggasztó tünetek megállapítása mellett a "betegség" okait is próbáljuk megvilágítani. A teljes kép érdekében elevenítsd fel az első részben olvasottakat!
MIT FEDEZ A KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS?
Az egyik legizgalmasabb, s egyben legfontosabb témakör, ám ennek meghatározása nem egyértelmű és meglehetősen képlékeny.
Nos, az első kérdés: bennfekvéses avagy ambuláns páciens-e az illető. Feküdj be, és a számlád 80%-át már ki is fizette a TB. Azt mondja az orvos, maradj bent éjszakára, de te úgy döntesz, hazamégy, hisz nem is vagy annyira beteg? Egyből 40%-al megugrik a számlád, persze az orvos nyilván indokolt esetben marasztal csak. Ez ügyben pedig különbség lappang a magánkórházak és a közkórházak között, míg a magánkórház érdeke, hogy minél többet kapjon a TB-től a beteg után, addig a közkórháznak spórolni kell az állami vagyonnal.
Hogy mit fedez a TB-d, az attól is függ, hogy milyen típusú kórházban kezelnek. (Kis éllel megjegyezve: bizony, ez is egy ’okos’ módja a korlátozott egészségügyi források hatékony szétosztásának.) Dél-Koreában négyféle kórháztípust különböztetünk meg: klinika (개인병원의원, ejtsd: keinpjangvanjuan), kórház (병원, ejtsd: pjangvan), közkórház (종합병원, ejtsd: csonghappjangvan) és referencia- vagy oktatókórház (대학병원, ejtsd: déhákpjangvan).
Ez utóbbi egy olyan, általában gigantikus létesítményt jelent, ahol a legmodernebb eszközökkel, full-extrákkal felszerelt vizsgálók és osztályok vannak, és jellemzően a legkiválóbb orvosokat foglalkoztatják a szakma szinte minden területén. Hát ki ne szeretne egy ilyen helyen gyógyulni, ha megtehetné? Csakhogy az ambuláns kezeléseknek itt csupán a 40%-át fedezi a TB, csak az illetékes klinika beutalójával lehet bejelentkezni (amit nem osztogatnak ok nélkül az ottani orvosok), s ha ilyen nincs, a teljes számla a te költséged.
A kis, helyi magánklinikáknál viszont a költségek 70%-ára terjed ki a TB finanszírozás, ezzel is arra sarkallva a pácienst, hogy ne a szuperkórházakat zavarja holmi szédüléssel.
A rendszer arra ösztönöz, hogy az emberek addig törődjenek az egészségükkel, amíg megvan, ezért a preventív szűréseket erősen propagálják. Vérnyomás, vércukor és vérkép éves, vagy kétévenkénti ellenőrzését 100%-ban fedezi a TB. A rizikócsoportba tartozó korosztály számára a gyomor-, emlő-, máj-, végbél,- méhnyakrák szűrés 90%-át állja a társadalombiztosítás, azonban a tüdőrák szűrés 30-50%-át a betegnek kell fizetnie.
MIT NEM FEDEZ A KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS?
Nos, erről pláne nem találunk sehol egy valamirevaló listát, van viszont elég sok következetlenség és változatosság, ami nem csak az egészségügyi intézmény kategóriájától, hanem a doktoroktól is függ. Még a TB (NHIC) hivatalos ügyfélszolgálatán is azt a homályos választ kapod a kérdésre: ez attól függ.
Ami egészen biztosra vehető, az MRI vizsgálatot pl. nem fedezi a TB, hacsak nem rákról, vagy katasztrófa helyzetben szerzett sérülésről, betegségről van szó, az MRI tehát még nagy részben mindig zsebből fizetős. Ezért van, hogy minden valamirevaló kórházban van külön MRI rendelő, ami profitcentrumként szolgál.
Az alapelv az, hogy mindenki vigyázzon magára és másokra. Ugyanezen alapelv mentén tehát a TB a betegség kezelésre és megelőzésére való, ezért aztán a balesetek és testi sérülések biztosítását is kivonták alóla. Bizony. Eltörted a karod síelésnél? Az ép karoddal következő lépésként a malacperselyt törd fel, hogy kifizesd a számlád. Kerékpárral elütsz véletlenül egy gyalogost? Neked kell állni a kezelése költségeit. (Talán most már az is érthetőbbé válik, miért is dupla bűn a sorozatokban a cserbenhagyásos gázolás: nemcsak erkölcsi, de nagyon súlyos anyagi vetülete is van a dolognak). Lezuhan a lift, és te megsérülsz? Reménykedj, hogy rá tudod verni a ház tulajdonosára baleseted költségét. Elbotlasz az utcán és bevered a fejed a járdaszegélybe? Fizeted a röntgent, a Betadint, a kötszert, meg az orvos díját, miért nem néztél a lábad elé? Aztán kelj perre az önkormányzattal, mert egyenetlen az utcakő, és ha nyersz, legalább kapsz vissza pénzt.
A fenti és hasonló esetek miatt virulnak a magánbiztosítók, mert balesetbiztosítást csak velük tudsz kötni. Itt kell visszakanyarodni az első részben már említett „rákkezelési” biztosításra, amit szintén csak magánbiztosítóval tudunk kötni. Ha tudniillik rákbetegségünk súlyos és hosszantartó, a kezelésekre a legtöbb esetben a TB nem terjed ki, ez is egy tipikus esete az „attól függ…” rejtélyes válasznak.
Míg az orvosok legtöbbje köteles az állam által meghatározott szolgáltatási árakat alkalmazni, ezek a „bizonyos, attól függ” területek, melyeket nem fedez a TB, vékony jégnek számítanak. Így aztán – mivel ők is a piacból élnek – azt számítanak fel, amit jónak és persze jövedelmezőnek látnak. A szépészeti beavatkozások, a nem életfontosságú gyógyszerek, a fogászat, a mindennapi életet nem veszélyeztető betegségek, de még a hortyogás kezelése sem esik a TB fedezete alá, és itt bizony a doktor megnyomja a ceruzáját. Összességében tehát még egészségesen és keresőképesen jó, ha kötünk és fizetünk magánbiztosítást, többek között rákra (statisztika: 10-ből 3 ember rákos beteg lesz Koreában), balesetre, fogászatra, reumára, cukorbetegségre, meg még nyugdíjkiegészítésre is, mert a betegségek nagy valószínűséggel (szerencsés esetben) idősebb korban támadnak.
Összegezve: 2018-as adat szerint a dél-koreai társadalombiztosítási rendszer az összes szükséges egészségügyi kiadás 62.6%-át fedezi, 37.4% hárul a páciensekre. Ezzel persze a kb. 40 millió, biztosítással nem rendelkező amerikai állampolgár boldog lenne, de tény, hogy a zsebből készpénzfizetés aránya Németországban 12.2%, Belgiumban 20.4%, Svájcban pedig 26%.
MOONCARE: A KORMÁNY TERÁPIÁJA ÉS A TAPASZTALATOK
Moon Jaein elnök 2017 augusztusában, a szöuli St.Mary Kórházban ismerteti kormánya egészségügyet érintő terveit
A helyzet javítása érdekében Moon Jaein elnök már 2017 augusztusában új intézkedések bevezetését hirdette meg, mely „Mooncare” néven került a köztudatba. Ebben szerepelt a TB-finanszírozta szolgáltatások bővítése, a privát költségek csökkentése, az egészségügyi ágazat veszteségeinek mérséklése, a magánbiztosítók terjeszkedésének visszaszorítása, és ígéret hangzott el, hogy nem emelkednek jelentősen a TB-járulékok. Kiemelten fontos cél volt az MRI vizsgálatok 2020-ig való fokozatos, TB alá vont kiterjesztése és az orvosi konzultációs díjak központi megnyirbálása. „Olyan országot teremtünk, ahol senkinek sem kell majd aggódnia egészségügyi számlái miatt, ha megbetegszik” – mondta 2017-ben Moon elnök.
A társadalombiztosítási járulék éves 2-3%-os emelése azonban a legtöbb szakember szerint messze nem tudja fedezni a kibővített szolgáltatások költségeit, az orvostársadalom jó része pedig felhördült.
Az aggályok nagy része beigazolódott. 2019 júniusára az a helyzet állt elő, hogy a jószándékú intézkedések nyomán az egészségügyi intézmények veszélyesen polarizálódtak. Az öt szuperkórház piaci részesedése rekord 8.5%-al ugrott meg egy év alatt, 42 kiemelt kórház bevételei 33.5%-al emelkedtek. Ugyanakkor a kisebb kórházak és klinikák – főleg vidéken – sorra csődöt jelentenek és húzzák le a rolót (ugye emlékszünk, hogy a kórházak többsége magánintézmény Dél-Koreában?). Mivel a központi szabályozás igyekszik közel azonos szintre hozni a szolgáltatási árakat, tömegek özönlenek át a nagykórházakba. A doktorok ugyan ösztönzési rendszerben dolgoznak, tehát érdekük, hogy minél több beteggel találkozzanak, de a helyzet arra tendál, hogy sok nagykórházban be kellett vezetni az „ötperces” orvos-beteg találkozót, ami végül is mindenkinek fáj. A beteg sokat vár, ellenben kevés idő jut rá, az orvos pedig hiába lát el több beteget, a vizitdíj közel kiskórházi szintre szállítása miatt kvázi ugyanannyit keres. A Társadalombiztosítási Intézet adatai szerint a nagykórházak beteglétszáma folyamatosan nő, az 5 szuperkórházba például 1 év alatt 1 millióan jelentkeztek át. A maradék kiskórház (100-nál kevesebb ágyszám) pedig növekvő szakemberhiánnyal küszködik, mert a nagyobbak elszipkázzák az orvosokat, ápolókat. Szükségük is van rá, mert sok, korábban jobban kereső orvos próbál munkát találni pl. a tengerentúlon (USA, Kanada).
A kialakult helyzetet Im Koo-il, a Kyunghee Egyetem nyugalmazott orvosprofesszora így foglalta össze: „Ha így haladunk, a kis- és közepes kórházaknak fokozatosan befellegzik, míg az eddig súlyos, komoly betegségeket ellátó nagykórházakra lassan ráterhelődik még a nátha kezelése is, és ez veszélybe sodorja az egész egészségügyet. Vészesen megbillent az eddig alkalmazott és jól működő triázs-rendszer, aminek a lényege a háromszintű ellátás, azaz a kórháznak az eset súlyosságától függő megválasztása. Vissza kellene állítani a rendet, vagyis: kiskórházak, klinikák az egyszerűbb, a közepes méretű kórházak a komolyabb eseteket látják el, a kiemelt nagykórházak pedig kutatásra és súlyos betegségek kezelésére specializálódnak. Természetes, hogy lennie kell különbségnek az árakban. Ne tévedjünk, az egészségügy sokba kerül. Gyógyulni mindenkinek joga van, viszont az egészégére vigyázni kutyakötelessége.”
A cikket írta: Csajka Edit
Cikk és képek forrása:
