Korea in Hungary

Annyeong, Korea! Mi újság?

I.évfolyam, 7. szám, 2019. augusztus

2019. augusztus 29. - Koreai Kulturális Központ

Bár a Dél-Korea és Japán közötti diplomáciai és gazdasági feszültség augusztusban is alaposan borzolgatta a politikusok, az üzleti körök és a hétköznapi emberek kedélyét, ezúttal könnyedebb témákat hoztunk a nyár utolsó napjaira, kicsit lazább stílusban. Ezekre a kérdésekre keressük a választ: Hogyan védekeztek klíma nélkül a tikkasztó hőség ellen a Joseon-korban? Miért hajtott végre akciófilmbe illő kényszerleszállást egy dél-koreai utasszállító, és miért éppen Alaszkában? Mivel húzta ki nagyon a gyufát Ronaldo a koreaiaknál? Milyen kalandokkal turbózzák gyerekek és felnőttek egyaránt a pilledt nyárutón leült adrenalinszintjüket? 

1_bemutato1_2_700x300.jpg

HŐSÉGBEN, JOSEONBAN

A perzselő napot a leghosszabb időt megélt koreai királyság, a Joseon idején (1392-1910) ekképp illették: „az a szemtelen égitest”, ami nyilván arra utal, hogy a nyár mindig is izzasztóan forró és párás volt errefelé. Ennek elviselése klíma és ventillátor nélkül ma már szinte elképzelhetetlen, ám a modern korok vívmányai híján vajon a régiek hogyan védekeztek a fullasztó hőség ellen? Választ a szöuli Namsangol hanok (*hagyományos koreai ház) faluban és a Néprajzi Múzeum kiállításán találhatunk, s míg a múzeumban megcsodálhatjuk a leleményes tárgyakat, a hanok faluban ki is lehet próbálni az ősök praktikáit. A 3-as és 4-es metróvonal Chungmuro megállója közelében, egy öt hanokból kialakított Joseon faluban található a Yun família családi háza. 

A turista itt először is hűsítő lábfürdőt, takjokot vesz, pont úgy, ahogy a régiek. Egy padon üldögélve a bambuszból készült görgőkre helyezi megfáradt lábát, ívótökkel hűs vizet loccsant rá a hatalmas onggiból (agyagedény), és közben tapicskolja a görgőket. Kell-e ennél frissítőbb élmény kezdetnek, mely után mezítlábasan végigsétál a házba vezető, fából készült járdán? A tágas nappali minden ajtaja és ablaka összenyitott, melyeken bambuszból szőtt könnyű függönyök lebbennek, így biztosítva magánéletet, hűsítő árnyékot és frissen lengedező szellőt a vendég számára, aki immár egy igen szívesen látott, Joseon-beli vándornak kezdi magát érezni. Friss illatú, pehelykönnyű bambusztakarót és „bambuszfeleséget” is kap, hogy 50 perces laza szunyókálásnak, azaz osunak adhassa át magát. A bambuszfeleség a kosztümös filmekből oly jól ismert hengerpárnára hasonlít, amelyet a földön fekve a tarkó alá helyeztek, ezzel is egészségesen kinyújtva a gerincet. A nyári, bambuszból font, nagyobb változat (jukbuin) lehetővé teszi, hogy a textillel szemben ez a párna ne melegítse az alvót, mivel a szellős, likacsos bambuszhengert átölelve friss levegő éri egész testét. A szundi előtt még egy csészényi omija tea is része a Joseon-kori hűsölésnek, melynek édeskés-fanyarkás íze megnyugtat és még étvágyjavító is, hogy a frissítő szendergés után jól essen egy forró koreai halragu, vagy éppen egy nagy adag hideg uborkaleves.   

AIRPORT 2019, ALASZKA

6_700x525.jpg

Kalandfilmeket nézve sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy vészhelyzetekbe mi is kerülhetünk. Mondjuk, egy repülőgép fedélzetén. Az eset még júliusban történt, de igazán nagy figyelmet csak augusztus elején kapott, amikor a dél-koreai üzemeltetésű Asiana Airlines nyilvánosságra hozta egy nyolcéves kislány szívmelengető rajzát. Július 8-án az Asiana Airlines járata éppen New Yorkból Szöul felé tartott, amikor alig másfél órával a felszállás után Alaszka felett egy Choi vezetéknevű kislány heves hasi fájdalmakra és lázra panaszkodott, majd ájulás közeli állapotba került. A gépen utasként tartózkodó orvos véleménye az volt, hogy a gyermeknek azonnali kórházi ellátásra lenne szüksége, különben a baj akár végzetes lehet. A gép kapitánya habozás nélkül sürgősségi kényszerleszállási engedélyt kért az alaszkai Anchorage repülőtértől. Amikor az utastérben felhangzott a kapitány hangja, 470 utas egyöntetű beleegyezését kapta meg a rendkívüli manőverhez.

A nem tervezett leszálláshoz a gép könnyítése, s ezáltal a landolás gyorsítása érdekében a kapitánynak 15 tonna kerozint kellett kiengednie a levegőbe. A több mint négyórás késés és a szokatlan landolásban rejlő veszélyek miatt a 470 utas közül egyetlenegy sem tett panaszt. A kislányt már mentők várták, megoperálták a helyi kórházban, és pár hét múlva a fenti rajzot küldte a kapitánynak és a légitársaságnak, ezekkel a szavakkal: „Köszönöm, hogy megmentették az életemet. Nagyon szépen köszönöm!”

„KEGYVESZTETT RONALDO”

7_700x466_1.jpg

Ki ne fújná fejből a görög mitológiából ismert, állandó jelző fogalmát, amit istenekre, félistenekre és hősökre ragasztottak végleges bélyegként, mégpedig jellemük és cselekedeteik szerint? „Leleményes Odüsszeusz", „Fellegtorlaszoló Zeusz" – ha nem is ismernénk (véletlenül) a történetüket, akkor is mindent elárulnak róluk a jelzők. Ronaldóból, a Juventus „félistennek” tartott és tisztelt csatárából, minden idők egyik legnagyobb focihőséből Dél-Koreában bizony immár „kegyvesztett Ronaldo" lett. 

60 ezer dél-koreai focirajongó és a hazai válogatott különös nagy izgalommal várta Európa egyik legpatinásabb sztárcsapatát, az olasz Juventust, hogy barátságos mérkőzést vívjon a honi tizeneggyel a híres Seoul World Cup Stadionban, július 26-án.  A londoni Tottenham Hot Spurs dél-koreai sztárcsatára, Song Heungmin úgy nyilatkozott a meccs előtt, hogy élete álma válik valóra, amikor majd a K-League All-Star válogatottban végre bálványával, Cristiano Ronaldóval csaphat össze. A jegyek elkeltek, méghozzá rekord, átlagban 70 ezer won/ db áron, (kb. 18.000 Ft), de rengetegen kifizették a szuper helyárat is, azaz a 400 ezer wont (kb. 97.000 Ft), hogy láthassák a többszörös „aranylabdás” királyt, a nagy Ronaldót, amint hazai kedvenceikkel táncoltatja a bőrt. Ám óriásit kellett csalódnia mindazoknak, akik az ő villanásaira vágytak, mert a beígért legalább 45 percből Ronaldo egyetlen árva pillanatra sem lépett pályára, ehelyett a kispadon üldögélte végig a 90 percet. Nem tudjuk, hogy melyik szervező ügynökség hibázott, sem azt, hogy mi lesz a kártérítési perek sokaságának sorsa. Az viszont biztos, hogy Dél-Koreában a düh és csalódottság letépte Ronaldo fejéről a babérkoszorút, és immár persona non grata lett belőle. Trója héroszai, a gyorslábú Akhilleusz és a sisakrázó Hektór pedig szánakozva tekintenek le rá a Hősök csarnokából, mert talán nem is ő tehet az egészről.  

MÉG EGY KIS NYÁR: TRÓNTEREM, ÉJSZAKAI TÚRA ÉS SZABADREPÜLÉS 

8_700x418.jpg

Idén korábban, szeptember közepén köszön be az őszt idéző, s talán legnagyobb hagyományos koreai ünnep, a Chusok, ám a nyári vakáció utolsó havában még mindig kimeríthetetlen az élménykínáló programok sora.

Aki eddig a híres Gyeongbok Palota tróntermére és magára a királyi trónra volt kíváncsi, kisebb tolongás után kötéllel elkerített területre pillanthatott be egy röpke fotó erejéig, ám ez immár a múlté! Augusztus 21. és szeptember 21. között ugyanis a legendás, a koreai Joseon-kor királyi termeinek kvintesszenciáját megtestesítő, igen gondosan védett trónterembe bebocsátást nyerhet a publikum. Úgy lépj be ide, hogy e helyen zajlottak a leghosszabb és egyben az utolsó koreai királyság legfontosabb állami eseményei: a koronázás, az őfelsége vezette korareggeli miniszteri tanácskozások és a külföldi nagykövetek fogadásai. Bár az 1395-ben épült trónterem, a Geunjeongjeon (근정전, ejtsd: kündzsangdzsan) a 16. századi japán invázióban tűzvész martalékává vált, az utolsó uralkodó, Gojong császár parancsára 1867-ben eredeti állapotában restaurálták. A terem ékköve természetesen az északi fal mentén, középen elhelyezkedő királyi trónus, az eojwa (어좌, ejtsd: acshwá), mely mögött egy mindenki számára ismerős gyönyörű paraván-festmény a Napot (király), a Holdat (királyné) és az öt híres hegycsúcsot (univerzum) ábrázolja. Naponta kétszer tartják meg a húszperces tróntermi sétát, melyen a részvétel ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, de 13 éven aluli gyerekek nem vehetnek részt.     

A forró augusztusi nappalok után mi lehetne izgatóbb, frissítőbb és romantikusabb, mint egy éjszakai hegyi túra? Ezek közül is idén a legnépszerűbbek a szöuli N. Towerhöz, illetve a suwoni Hwaseong erődhöz vezető lámpásos gyalogtúrák voltak, de a Namsan-program még szeptemberben is tart. A nem mindennapi élményt csak fokozza a Hwaseong erőd körül húzódó várfalak, illetve a Namsan-csúcshoz vezető kaptató girbe-gurba fáinak már-már kísérteties megvilágítása. A túrák hivatásos vezetők irányításával zajlanak, akiknek utasításait biztonságunk érdekében ajánlatos betartani.

Aki repült már álmában – persze nem repülővel, hanem csak úgy magától, könnyedén a szekrény, meg a mezők felett – akkor az most tudni fogja, miről is van szó. Szöultól alig félórányi autóútra, Yonginban található Dél-Korea eddig egyetlen, fedett pályás, szabadrepülős létesítménye, a Fly Station Korea. Képzeljük el, hogy egy 360 km/h sebességet elérő tornádó a levegőbe emel, ahol aztán egy, immár 150-200 km/h sebességre szelídült szélcsatornára ráfeküdve kedvedre repkedhetsz – persze a létesítmény átlátszó kupoláján belül, s ha ügyetlenkednél az orkán meglovaglásában, a nagy pottyanást elkerülendő, egy biztonságos háló vár alul. Itt kikötni azonban nagy szégyen, hisz ha elég hatékonyan használjuk a széláramot, és úgy forgolódunk, hogy az elemelkedés után a test egész felületét érje szélcsatorna, akkor 2 egész percen át a szabadlebegés, sőt a saját magunk irányította repkedés óriási élményében lehet részünk. A belépődíj persze elég borsos, hétköznap 66 ezer, hétvégén 76 ezer wonba (54-60 amerikai dollár) kerül, de ezért az árért teljes felszerelés és szakszerű kiképzés jár. A közönség javarészét gyerkőcök és fiatalok teszik ki, de gyakran a szülők is szeretnek elszállni még egy kis adrenalin fröccsöt szippantva a nagy hajtás előtt, hisz hamarosan kezdődik az iskolai és a munkahelyi hajtás – közelít az ősz.  

 

Az összeállítást készítette: Csajka Edit     

Források:

koreaherald.com

koreatimes.co.kr

english.hani.co.kr

english.chosun.com

koreaherald.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1115019390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.