Sokat hallhatunk Dél-Kora kapcsán a szépségről. Legyen szó akár szépségiparról, plasztikai sebészetről, hatékony bőrápolási termékekről vagy sminkújdonságokról – Korea mindig előkerül. Az országban minden harmadik 19 és 29 év közötti nő feküdt már kés alá a szépsége érdekében. Minden ötödik 19 és 49 év közötti nőről elmondható ugyanez.
Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a plasztikai műtétek száma több a fiatalabb korosztály tagjai között, a másik pedig, hogy Korea a plasztikai sebészet fellegvára, hazája lett. Ezért akár a szépségipar és a plasztikai sebészet fővárosaként, országaként is tekinthetünk Dél-Koreára.
Teljesen átlagos, hogy a kislányok állkapocs, dupla szemhéj vagy orrot érintő plasztikai műtétet kérnek diplomaajándéknak vagy születésnapjukra. Sokszor már a kisiskolások kezébe is könnyen kerülhetnek plasztikai lehetőségekről szóló reklámanyagok, nem is beszélve az utcákat és metrókat ellepő óriásplakátokról. Ez utóbbiak ellen Soul önkormányzata 2015 óta tenni akar, de teljes kitiltásuk még nem történt meg.
Noha kicsit morbid, de érdekes jelenség, hogy az egyik koreai plasztikai sebészet előterében egy kiműtött állkapcsokból álló torony is látható, bizonyítva ezzel a cég hatékonyságát és az állkapocsműtétek sűrű előfordulását.
Az ideális koreai nő nagyon fehér bőrű, vékony, nagy szemei vannak, dupla szemhéja és finom állkapcsa. Annak ellenére váltak ezek a vágyott formákká, hogy a legtöbb koreai nő nem így születik. A nagy állkapocs, a kerek idomok és a nem kifejezetten fehér bőr mégis stigmatizálttá vált a koreai társadalomban. A könnyen elérhető és mindennapos plasztikai műtét lehetőségek miatt a társadalom furcsán néz azokra, aki nem „csináltatják meg” a kívánalmaknak nem megfelelő testrészüket, hiszen „csúnyák akarnak maradni”. Ők a stigmatizálás és az előnytelenebb külső miatt hátrányt szenvednek a munkavállalás és a párválasztás területén is.
Miért is írom ezeket le? Hogy lássuk, a bőrápolási szokások, a smink és a plasztikai műtétek együttesen alakultak elvárássá Korea nőtársadalma számára. 2018 novemberében Korea egyik legnagyobb kávézó láncának, a Yogenpressonak az egyik üzletéből az első munkanapján rúgtak ki egy lányt, mert rövid hajjal és smink nélkül ment be dolgozni. Miután az ügy napvilágot látott, a cég bocsánatot kért és az érintett hölgyet is kárpótolta, az eset mégis jól mutatja, hogy milyen elvárásokkal kell szembenézniük a nőknek Koreában.
Ezzel nem azt állítom, hogy ezek az elvárások és nyomások csak Korában léteznek, oldalakat lehetne írni az európairól is, mégis mintha Koreában a social media platformok, a bőrápolási és smink hagyományok, a szépségideál és a plasztikai műtétek okán kicsit magasabb lenne ez az elvárási szint. De érdekes megfigyelni, hogy a globális trendek nem maradnak hatástalanok Korában sem, a nőtársadalom egyre inkább válaszol ezekre a kihívásokra. Sorozatunk következő részei ezeket a kérdéseket járja majd körül.
A cikk szerzője: Balassa Zsófia, a BazsiBeautyBlog írója
Források: