Miért fontos beszélni a kulturális különbségekről? Könyvírók, szerkesztők, újságírók és PR szakemberek munkájuk során gyakran élnek a figyelemfelkeltés egyik klasszikus eszközével, és adnak olyan meghökkentő, hangzatos címeket írásaiknak, kiadványaiknak és programjaiknak, mint például - témánkhoz kapcsolódóan - „Dél-Korea, Ázsia rejtett gyöngyszeme”, „Korea, a lehetetlen ország”, „Korea, az ellentétek földje” vagy „Koreai gazdaság: A Han-folyó csodája”.

Ezekben a munkákban közös vonás, amellett, hogy Koreát olyan jelzővel párosítják, aminek hatására az olvasóban az a képzet alakul ki, hogy egy „távoli” és mind pozitív, mind negatív értelemben „speciális” kultúráról fog olvasni. Ez így is van rendjén, hiszen Korea a világ másik végén elhelyezkedő ország, amiről egyrészt valóban keveset tud az átlag magyar olvasó, másrészt valóban igaz az, hogy sok szempontból különleges kultúrával rendelkezik.

A probléma, mely e cikksorozat megírására ösztönzött, az a mindenki által jól ismert tény, hogy az ismeretlentől általában félünk. E félelemtől hajtva gyakran a kulturális relativizmus hibájába esünk. Ez a szakkifejezés azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk más kultúrákat a sajátunkhoz képest jobbnak vagy rosszabbnak titulálni, holott a kulturális értelemben vett másság nehezen értelmezhető és címkézhető morális kategóriákkal.

A mai globalizálódó világunk egyre gyakrabban állít az elé a kihívás elé, hogyan válaszolunk az olyan helyzetekre, amikor „ismeretlennel találkozunk”.

Nemzetközi cég alkalmazottjaiként együtt dolgozó, de különböző kultúrákból érkező emberek esetében az ismeretlentől való viszolygás, félelem és az ebből eredő kevésbé szerencsés reakciók, mint az agresszió, a kényszerű behódolás vagy a probléma előli elzárkózás (pl. szőnyeg alá seprés) magas stresszhez és súlyos konfliktusokhoz vezethet. S ezek együttese hosszútávon rendszerint a munkahelyi produktivitás csökkenését vonja maga után.

Ezzel szemben a kölcsönös nyitottság és egymás kultúrájának megismerésére tett, kisebb-nagyobb lépések gyümölcsöző együttműködéshez vezetnek, melynek eredményeként mindkét fél gazdagabbnak érezheti magát. A kultúrák közötti közvetítéssel foglalkozó szakemberek e bátorságot és kíváncsiságot ötvöző nyitottság felkeltését, táplálását és kielégítését tekintik hivatásuknak.

A cikksorozatban szakirodalmi kutatásaim és személyes tapasztalataim összefoglalása révén mutatom be a mai dél-koreai vállalati kultúra jellegzetességeit a magyar olvasók számára. Mielőtt erre rátérnénk, ismernünk kell azt a történelmi-kulturális kontextust, amiben a ma jellemző viselkedési mintázatok kialakultak.

Nem is olyan rég még a sikert jelentette az, ami ma akadály

Korea modernkori történelmét ismerők tudhatják, hogy a kormány irányította gazdaságfejlesztési modell óriási szerepet játszott abban, hogy a Koreai háború után nemzetközi segélycsomagokon élő Dél-Korea rekordsebességgel zárkózzon fel az első világbeli országokhoz, mindössze néhány évtized leforgása alatt. „Kétségtelen, hogy a Han-folyó csodája nem valósult volna meg a kormány aktív részvétele nélkül, ugyanakkor mára a negatív mellékhatások kihívás elé állítják az országot” – írja Park Yoon-shik egy tanulmányában. Daniel Tudor egyik nagysikerű bestseller könyvében így ír: „Koreának most utat kell találnia arra, hogy bátorítsa a vállalkozók fiatal generációját arra, hogy felzárkózva csatlakozni tudjanak mind a hazai, mind a nemzetközi versenyhez, ahelyett, hogy egyszerűen térdet hajtanának a chaebol cégek dicsőséges jelenléte előtt”.

Mielőtt egy drámai és nyomasztó kép jelenne meg a szemünk előtt a dél-koreai cégekről, fontos hangsúlyoznom, hogy egyre többször mutatkoznak jelei annak, hogy az ország kész szembenézni gyengeségeivel.

A sorozatokban, kabarékban megfogalmazódó kritika a sokáig tapasztalt „szőnyeg alá seprés” attitűd megszűnésének bíztató jeleként is értelmezhető. Erre kiváló példa a 2014-ben bemutatott Misaeng című televíziós sorozat, melynek fő támogatói közt szerepelt a KOTRA és a Samsung is. A nagysikerű manhwa alapján készült, rendkívül társadalomkritikus dráma a chaebol cégeknél dolgozó átlagemberek hétköznapi küzdelmeit mutatja be keserédes cinizmussal. Az egy évvel korábban forgatott Az iroda istennője című, hasonlóan társadalomkritikus, de jóval könnyedebb hangvételű televíziós sorozat az elsősorban nőket érintő munkahelyi problémákat dolgozza fel komikus történetbe ágyazva.

A szórakoztatóipar mellett kormányzati szinten is egyre több kezdeményezés és törvénymódosítás jelzi azt, hogy Korea kész túllépni az egykor életmentő, mára túlságosan merev, hierarchikus berendezkedésen mind a kormányzatban, mind a céges felsővezetői stílus tekintetében. Erre jó példa lehet a széleskörű és kötelező érvényű munkaóraszám csökkentés, a versengés és munkahelyi stressz okozta depresszió megelőzésére tett erőfeszítések és a szuicid prevenció területének fejlesztése.

A sorozat további cikkeiben megismerkedhetünk a dél-koreai vállalati kultúra jellegzetességeivel, valamint azokkal a koreai sajátosságokkal, melyek a más kultúrából érkező emberek számára gyakran nehezen értelmezhetőek, így potenciális konfliktusforrássá válhatnak multikulturális munkakörnyezetben.

A cikket írta: Kovács Janka

Idézett forrásmunkák:

Park, Y.-s. (2014). Miracle on the Han River part II, or regression to the mean? South Korea's economy in transition. Global Asia, 9(4), 22-24.

Tudor, D. (2012). Korea, the impossible country. Tokyo, Rutland Vermont, Singapore: Tuttle Publishing.

Képek forrása: pexels.com