Weekly Idol
2017. május 12. írta: KKK admin

Weekly Idol

Ahol minden hét az idolokról szól

Rátalálsz egy k-pop csapatra, mert megtetszett a zenéjük. Nézed a videókat, hallgatod a dalokat, megtanulod a tagok neveit – de hogyan tovább? A TV csatornák vicces variety műsorai is lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük az idolok emberi oldalát. A Weekly Idolban már rengeteg csapat mutatkozott be és nevettette meg a nézőket, a műsorvezetőket és a stábot is.

weeklyidol001_700x300.jpg

Az MBC Every1 csatorna szórakoztató műsora 2011 nyarán indult és április huszonhetedikén már 300. alkalommal forgathatott együtt a stáb. A Weekly Idolt szerdánként, koreai idő szerint este hatkor láthatjuk, a két műsorvezetővel, Jeong Hyeongdonnal (정형돈, ejtsd: Dzsong Hjongdon), azaz Donival és a rapper Defconnal. Ők a műsor igazi mozgatórugói: egy év kivételével végig az ő párosuk hozta elő a meghívott vendégek legszórakoztatóbb oldalát.

A műsor különböző szegmensekből épül fel, ezek közül is a legmeghatározóbb az Idol of the Week (A hét idolja), itt mutatkoznak be a meghívott idolcsapatok. A legtöbb csapat az új album vagy dal megjelenése idején érkezik a műsorba, így az friss anyagot is népszerűsíteni tudják. Az elmúlt hat évben rengeteg idol megfordult már Defconn és Doni stúdiójában, s vannak olyanok is, akik rendszeresen visszajárnak, már családtagnak számítanak: a BTOB, az Apink és Infinite teljes csapattal, vagy valamelyik tagjuk által képviselve már több, mint hússzor szerepeltek a műsorban. De többször élvezhettük már azt is, ahogy a Got7, az AOA, a GFriend, az egykori Beast, most Higlight, illetve a 4Minute tagjai kilépnek a komfortzónájukból, és vicces feladatokat hajtanak végre.

Legyen tánc!

A Weekly Idol sokak által szeretett feladata a Random Play Dance: a meghívott csapatoknak bármelyik eddig megjelent kislemezes dalukból vághatnak be részleteket, amire nekik egyből reagálniuk kell, és táncolniuk a megfelelő koreográfiát. Ez persze közel sem megy mindenkinek tökéletesen, s néha több éve nem hallott dalok is előkerülnek, ami az egész csapatot megfagyasztja. Ez történt a Block B-vel is, amikor tavaly Doniékhoz látogattak.

Ha valaki téveszt, természetesen nem ússza meg büntetés nélkül. Sokszor előkerül egy hatalmas gumikalapács, amivel fejbe lehet kólintani a vétkes csapattagokat, de a csikizés és az indian bap (인디안 밥, ejtsd: indián báp) is gyakori büntetési forma. Persze előfordul az is, hogy a műsorvezetőknek nem kell semmit tenniük: a Teen Top csapat tagjai például hírhedten jók abban, hogy saját maguk büntessék meg csapattársaikat.

Nemrég pedig még egy táncos feladattal egészült ki a műsor: az idoloknak kétszeres sebességgel kell eltáncolniuk egy-egy nagy slágerük koreográfiáját. Sikerrel vette az akadályt például a GOT7, a SHINee, az Infinite és a Red Velvet is, de érdemes megnézni a GFriend Double Speed Dance Challengeit is, elképesztőek!

Profilozzunk!

Az új csapatoknak a Weekly Idol remek lehetőséget nyújt, hogy bemutatkozzanak, de a régi idolok profiljait is érdemes néha leporolni – ezt a célt is szolgálja a következő szegmens, ahol a műsorvezetők az énekesek hivatalos profiljait „elemzik” a vendégekkel. Itt megismerhetjük mindenki erősségét: sokan bemutathatják különleges tehetségüket. Vannak, akik állatokat utánoznak, olyanok is, akik különböző koreográfiákat táncolnak el, vagy éppen legcukibb oldalukat hozzák elő. Itt például a BTS tagjai mutathatják be, miben tehetségesek:

Mindent a húsért!

A grillezett marhahúsnak senki sem tud ellenállni, főleg, ha a legügyesebb csapattagok egy-egy játék után ilyet kapnak nyereményként. A Grill Idol szekcióban az idolok néha egymás ellen, néha egy csapatként különböző feladatokban vetélkednek, de a cél mindig egy: a lehető legtöbb frissen sült húst megkaparintani! Ilhoon a BTOB-ből többször is feltűnt a szegmensben vendég műsorvezetőként, de az is sokszor előfordult már, hogy a csapatok menedzsere lett a konyhafőnök erre a pár percre. Nagyon sok vicces feladattal találkozhattunk a műsor ezen részében, a VIXX tagjai például Leo rajzait kellett, hogy felismerjék.

Egy híján száz!

Izgalmas jeleneteket hozott a 99 Seconds Challenge (99 másodperces kihívás), ahol a csapatoknak ennyi idő alatt kellett valamilyen feladatot teljesíteniük. Egy-egy tag viszont csak akkor megy át a próbán, ha a két műsorvezető elfogadja, amit produkál. Ha nem ez a helyzet, a sor elölről indul, így az is előfordulhat, hogy valakinek négyszer-ötször is elő kell adnia ugyanazt a játékos kihívást. Az Infinite hét tagja például lehető legcukibb énjét próbálta bemutatni ebben a 99 másodpercben – a feladatot ki több, ki kevesebb sikerrel teljesítette.

A Weekly Idolnak az elmúlt években rengeteg vicces pillanatot köszönhettük. Ha szeretnétek jobban megismerni kedvenc csapataitokat, vagy van egy-két olyan előadó, akiről még nem tudtok eleget, és megnéznétek őket ilyen váratlan helyzetekben, válogassatok a 300 rész közül! Minden hétre jut valaki!

 

A cikk szerzője: Hegyi Fanni

Fotó forrása: btsdiary.com

A cikkben lévő koreai szavak angol átírás szerint szerepelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4012453835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása