Színész a tükörben
2017. február 07. írta: Koreai Kulturális Központ

Színész a tükörben

Akit egy szerep megváltoztatott, Yoo Yun Suk

A színház és a film rajongói alighanem gyakran találkoztak már azzal, hogy ugyanazt a szerepet egy-egy színész mennyire máshogy tud értelmezni, előadni, ezért saját egyéniségét mintegy kivetíti a karakterre. Ezért van tehát annyiféle Rómeó, Batman, „Nagymama”, Carmen és Zorro. Valljuk be, ez a sokszínűség a mi, azaz a NÉZŐK nagy örömét szolgálja, meg aztán így van mit kibeszélni, összehasonlítgatni, kritizálni. Arról viszont kevesebbet hallunk, hogy a szerep visszafordul és ráharap a színészre, megváltoztatva annak élet- és karrierfelfogását, sőt talán kicsit a jellemét is. Bizony, a koreai színészet kiválóságával, a 33 éves Yoo Yun Sukkal (유연석, ejtsd: Ju Janszak) pontosan ez a csoda esett meg..

1_700x300.jpg

Az igencsak jóképű Yoo eddigi karrierje során már 19 mozifilmben és 13 televíziós sorozatban játszott (nem egyben főszerepet), de saját bevallása szerint egy szerepe sem volt rá olyan hatással, mint a 2016-17-es Romantic Doctor, Teacher Kim (koreai címe: 낭만닥터 김사부, e: nángmándákta kim szábu) fiatal doktorának, Kang Dong-ju-nak (강동, e: káng dongdzsu) a karaktere.  Pedig a címszerepet nem is ő, hanem Han Suk Kyu (한석규, e: hán szukkju) alakította, az a sztár, akit mindig is csodált és egyik példaképének tartott. A rendkívül tehetséges és rutinos Han persze most is alaposan kitett megáért, hiszen a 2011-es Tree With Deep Roots után a mostani sorozatban nyújtott alakításáért is elnyerte az SBS Nagydíját. Persze mi, akik láttuk őt ezekben a szerepekben, egy cseppet sem csodálkozhatunk, csak legfeljebb elkerekedett szemekkel nézhetjük a teljesítményét.

Nem tévedtem ám el, tudom, hogy ez a cikk nem a kiváló Han művész úrról szól, de mégsem véletlen az emlegetése, mivel Yoo Yun Suk azt is bevallotta, hogy színész-példaképének legalább akkora szerepe volt az ő átalakulásában, mint a sorozatbéli Kang doktornak.

Miről szól és miért lett hatalmas siker a sorozat?

2_700x533.jpg

A 20 részből álló dráma középpontjában egy valaha nagyhírű, „Isten kezének” elnevezett sebész (Han Suk Kyu alakításában) története áll, aki egyik napról a másikra elhagyja a fővárosi szuper magánkórházat, majd egy kicsi, cseppet sem korszerűen felszerelt vidéki kórházban tűnik fel. Még a nevét is eldobja, és Kim Szábunak (Kim Tanár úrnak) hívatja magát. Kim Tanár úr cseppet sem kedves, sem nem barátságos, cinikus és mogorva, ám ördögien jó a szakmában.

Kang Dong-ju (Yoo Yun Suk) szerény körülmények között nő fel, édesapját évekkel ezelőtt abban a bizonyos szöuli magánkórházban veszítette el, mert az ügyeletes sebész egy VIP beteget vett előre. Akkor megfogadta, hogy orvos lesz, s mert kitűnő eredménnyel végez, ugyanabba a flancos fővárosi intézménybe kerül ideiglenes gyakornoknak. Ambiciózus, törekvő, tehetséges és magabiztos, mégis kirakják a vidéki kis kórházba, amit már előre is utál.

3_mester_es_tanitvany_700x554.jpg

A mester és tanítvány

Olaj a tűzre főnöke, Kim Szábu kíméletlen bánásmódja, aki időnként porig alázza az arcoskodó ifjú orvost. Maradásának azonban van két jó oka: egyik, hogy itt találkozik megint régi kolléganőjével, akinek már Szöulban is megpróbált udvarolni. A másik az elhatározása, hogy mindent elles a mestertől, aztán irány a fényes karrier! Nem számol azonban lassan felébredő lelkiismeretével és Kim Szábu, valamint a kicsiny kollektíva iránti növekvő tiszteletével. A fiatal orvosok nemcsak a szakmát tanulják meg Kim Tanár úrtól, hanem azt is, hogy mi hivatásuk igaz lényege. Közben a néző megindító emberi drámák tanúja, amelyek érinthető testközelbe hozzák a társadalom és az egészségügy rákfenéit - pontosan azokat, amelyeket a hétköznapi kisember nap, mint nap megtapasztal. Így esett, hogy a sorozat 27.6%-os, rekordnézettséggel szerepelt.

A Színész és a Szerep: Yoo vallomása

4.JPG

A „The Korea Times”-nak a közelmúltban adott interjújában Yoo kendőzetlen őszinteséggel beszélt a sorozatról és arról a hatásról, ami megváltoztatta.

„Igen, nagy sikere volt. Az igazat megvallva, nem számítottam arra, hogy ennyire népszerű lesz, meg arra sem, hogy az SBS legjobb sorozata lesz." (*A lehetséges 12 díjból nyolcat söpört be, köztük Yoo is két elismerést tehetett zsebre.)

„Persze, az is igaz, hogy a forgatókönyv már az első elolvasás után is jó érzéseket keltett bennem, tetszett az egész csapat, a főszereplő színészről nem is beszélve. De azért tartottam is Han-tól! Azt gondoltam, hogy már a puszta jelenléte is lebénít majd. De a kezdeti görcs után pont az ellenkezője történt.  

Tudod, a stáb tagjai törődtek egymással, nem volt irigykedés, sem elfojtott gunyorkás mosolyok. No, azért néha téptük, gyűrtük egymást, de ezt mindig ki tudtuk vasalni, mert soha nem szakítottuk szét. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi sok szerepem közül ez a legmeghatározóbb, a legjobb, ami történt velem a ’Reply 1994’ (*2013-ban sugárzott sorozat) óta. Fáradhatatlanok voltunk, toltuk kora reggeltől késő estig, és Han Suk Kyu elvarázsolt bennünket. Pont úgy, mint a filmbeli Kim Szábu. És velem pont olyasmi történt, mint Kang dokival a Doldam kórházban."

5_700x615.jpg

"Soha korábban nem találkoztam olyan szereppel, ami ennyi dimenziót tudott felkínálni, és olyan karakterrel, aki ennyiféle lehetőséget adott a játékra.  Ez a figura rengeteg drámai változáson megy keresztül, amit megszenved, de végül csakis az előnyére szolgál. Egy még kiforratlan, éretlen sikerorientált lény, tele érzelmi konfliktusokkal, aki túlságosan is magabiztos, és aki utol akarja érni mesterét a szakmában, hogy aztán lekörözhesse. S akkor és úgy válik hozzá mérhetővé csak, amikor már észre sem veszi, csak akkor lesz igazi orvossá. És ekkor Kim Szábunak, az én mesteremnek már mosolyra húzódik a szeme.

Kim Szábu és csapata ellenáll minden protekcionizmusnak és tekintélyelvűségnek. Számukra a legfontosabb a Hippokratészi eskü, az emberi élet mentése, még ha nincs is biztosítása a betegnek, és a hatalmasoktól függ a karrierjük. Azt hiszem, Kang kisdoktor életében az volt a végső fordulópont, amikor odaadja szöuli karrierjét. Amikor úgy dönt, hogy a zsarolás ellenére az orvosi jelentésbe beleírja, hogy a közkatona a seregbeli bántalmazás miatt halt bele, és nem egy magával hozott betegségbe. Ez nagyon megrázott, és tényleg csak sírtam, amikor a forgatásnál ehhez a részhez értünk."

6.JPG

A riporter kérdésére, hogy mi változott meg, Yoo így válaszolt:

„Nem mi változott meg, hanem ki? Én vagyok az, aki megváltozott. Azt hiszem, a Romantic Doctor legfontosabb üzenete: ’miért él az ember?’, és végre én is fel tudtam már magamnak tenni ezt a kérdést. Ezelőtt olyan akartam lenni, akit észrevesznek, elismernek, kitűnik az átlagból, szóval jó színész akartam lenni. Mikor már nevem volt a szakmában, akkor még többet akartam elérni, „TOP színész” akartam lenni.   

De ezután a szerep után már mást szeretnék, mert a Romantic Doctor és Han Suk-kyu mást tanított meg nekem. Olyan színész akarok lenni, akire az embereknek szükségük van, aki hiányzik, ha nincs ott. Tudod, van egy álmom. Elmondjam? Szóval: már visszavonultam, öreg vagyok. A nézők látnak egy mozit, meg egy karaktert és azt mondják egymásnak: erre a szerepre de jó lenne Yoo Yun Suk, nemde!? És a stáb is úgy gondolja, hogy kár, hogy már nem én játszom velük, és hogy hiányzom nekik. Mint amikor egy beteg azt mondja: azt szeretném, ha Kang doktor operálna…. Ugye, ez elég szép terv?

Hát ezt tette velem ez a szerep, ezt tanultam tőle. Csak hála van érte a szívemben. Köszönöm!"

7.JPG

 

A cikket a ’The Korea Times’ interjúja alapján írta: Csajka Edit

Forrás: The Korea Times, HanCinema

Képek forrása: The Korea Times, HanCinema, Yonhap

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr312190390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása