Mit gondol a művész? Mi motiválja? Miért így csinálta? Miért ezt a témát választotta? És még számtalan más kérdés merül fel az emberben egy-egy kiállítást végigjárva. Szerencsés esetben a megnyitón találkozhatunk a művésszel, vagy legalább a kísérőkönyvecskékben választ találhatunk néhány kérdésünkre. Azonban sok esetben megválaszolatlanul maradnak, vagy pedig a válaszok még több kérdést vetnek fel. Vegyük csak Mona Lisa sokat sejtető, de semmit el nem áruló mosolyát, vagy a nemrég lezárult Korea Now kiállítás egy-egy lenyűgöző darabját. Kezeket fel, ki szeretett volna 1-2 (vagy egy kicsivel több) kérdést feltenni az alkotóknak! Hiszen mind tudjuk, hogy mi látunk valamit egy alkotásban, és a művésznek is volt egy elképzelése. Azonban, hogy mit gondolt, mi a története, azt csak ő tudja.
Ezekre a kínzó kérdésekre azonban az áprilisban nyíló Concept:Zero projekt kiállításának esetében megkaphatjuk a válaszokat, hiszen a műalkotások a Koreai Kulturális Központban a látogatók szeme láttára születnek, születtek meg. Március óta ugyanis a KKK egy része művészeti stúdióvá alakult, ahol projektben résztvevő koreai és magyar művészek dolgoztak együtt. Az elmúlt egy hónap során figyelemmel követhettük, ahogy birtokba vették a magányosan álló asztalokat, rövid idő alatt ecsetek, ceruzák, ragasztók, vázlatok, mindenféle alapanyagok jelentek meg és tették élettel telivé, valódi alkotó műhellyé a kis birodalmukat.
Érdekes volt látni a művészeket alkotás közben, az első részletek megjelenését, a napról-napra színesebbé váló munkákat, a nyitott műhely mellett elsétálva pedig mindenkit megérintett a művészet papír, fa,festék, ragasztó illatú szele. Ha pedig a műkedvelőknek nem lenne elég ínyenc csemege, hogy végignézhetik egy kiállítás darabjainak létrejöttét, a művészek további különlegességgel is készültek. Emlékekből műalkotás címmel workshop-ot szerveztek, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a kulisszák mögé, valamint Sipos Eszter és Noh Sangho segítségével bele is kóstolhattak az ott zajló munkába.
Már a „készíts személyre szabott műalkotást saját emlékeidből” felhívás is megmozgatta a fantáziát és a mélyen alvó művészi hajlamokat, lelki szemeim előtt felvillant egy Boticellit megszégyenítő darab elkészülte. Azonban a gyors regisztráció utáni lelkesedést követően gyorsan előkerültek a félelmek, hogy akkor most valódi művészek előtt kellene valami elfogadhatót produkálni. Majd a helyszínen jött a következő sokk: nem lesz elég az általunk hozott/kiválasztott képet lerajzolni legjobb tudásunk szerint, azt még adott témához passzolóvá is kell varázsolni. Bevallom, az inkvizíció kínjait felülmúlóan keserves 1 órára számítottam, de aztán beléptünk a nyitott stúdióba és ott nagyon gyorsan kiderült, hogy emberkínzásról és a papír feletti szenvedésről szó sincs. Sőt. Eszter és Sangho kedvességének, közvetlenségének köszönhetően gyorsan elmúlt a kezdeti zavar és már-már otthonosan éreztem magamat a műhelyben. A szimpatikus képek kiválasztását követően mindenkivel átbeszélték, hogy mit szeretne megvalósítani, milyen történetet szeretne elmesélni a képével, és ennek hogyan kezdjen neki. Miután mindenkit elláttak jó tanácsokkal, ceruzát ragadtunk és elkezdhettük a nagy mű megalkotását. Ha bármiben elakadtunk, szinte azonnal jött a segítség, számtalan jó tanáccsal láttak el minket, apró, de annál praktikusabb trükköket osztottak meg velünk, és a kezünk között szépen alakultak a munkák.
A gyorsan elrepülő egy óra végére elkészültek az alkotások, melyeket büszkén mutattunk meg egymásnak. Ha csak egy rövid időre is, de mindegyikőnk valódi művésznek érezhette magát, és még a kiállításra készülő művek titkaira is fény derült.
Ez külön öröm volt számomra, ugyanis már a kezdetektől fogva érdeklődéssel figyeltem az itt folyó munkát. Gyönyörű és érdekes képek, koncepciók bontakoztak ki a szemem előtt, amik tökéletesen visszaadták a „zéró megkötés – határtalan lehetőség” jelmondatot, azonban nem láttam, mi kapcsolja össze őket. Egészen addig, amíg Eszter a bemutatkozás során el nem mondta; akkor azonban teljesen egyértelművé vált és a kirakó utolsó darabkáinak egyike is a helyére került. Hogy mi a központi téma? Nos, ennek leleplezését meghagyom a művészeknek.
Kíváncsian várom a kiállítás áprilisi megnyitóját, hogy végre egyben is láthassam az elkészült műalkotásokat, és megismerhessem a még el nem mondott történeteket. Eszternek és Sanghonak pedig nagyon köszönöm, hogy beengedtek minket a személyes alkotóterükbe, megosztották velünk a gondolataikat, tudásukat; és megmutatták, hogy előre megadott témán dolgozva sem veszik el az alkotás szabadsága.
A cikket írta: Szabó Dóra
Képek forrása: Koreai Kulturális Központ
