Hányszor csodáltuk már meg a Joseon-kor királyi palotáit, épületeinek színeit, formáit, a számtalan belső udvart, a gyönyörű cserjéket, virágokat és fákat, s ha nem élőben, akkor a filmvásznon, vagy a TV képernyője előtt? Ugye se szeri, se száma?  A királyi család, a legtöbb herceg és hercegnő itt élt, s az ő életükről meglehetősen színes képet kaphatunk a történelmi filmekből és televíziós sorozatokból is. Ez az élet korántsem volt felhőtlen, a hercegek és hercegnők gyakran váltak a különböző pártok torzsalkodásainak eszközeivé, ezáltal pedig egymás halálos ellenségeivé. De vajon mi történt azokkal a királyi gyermekekkel, akik sohasem lettek koronahercegek, vagy koronahercegnők, s akik kiházasításuk után elhagyták a királyi palotát? Ők hol éltek? Mindannyiuk nyomába nem eredhetünk, de az egyik hercegnő sorsáról és lakóházáról van egy érdekes történetünk.

A történelmi háttér

Hwagil hercegnő (화길옹주, 和吉翁主, ejtsd. Hvágil) a híres Yeongjo király (영조, 英祖, ejtsd. Jangdzsó, r.1724-1776, „Yi San” nagyapja) legfiatalabb lányaként látta meg napvilágot 1754-ben. A hercegnő Yeongjo király hatodik hitvesétől, Sukui Moon–tól született akkor, amikor a király már éppen a 60. életévét taposta. A hercegkisasszonyt igen korán, egy Gu Min-hwa (구민화, ejtsd. Gu Minhvá) nevű, yangban családból származó tudóshoz adták férjhez. Két kislányuk és egy fiuk született, ám Hwagil 18 éves korában meghalt, alig nyolc évvel házasságkötését követően.

A Koreai Kulturális Örökség Hivatalának Storytelling Journey to Cultural Hertiage c. kiadványa szerint az öreg király ezt a kisleányt szerette valamennyi, hitvesektől született tizenkét gyermeke közül.

Amikor férjhez adta, Yeongjo király megparancsolta a legjobb udvari ácsoknak és építőmestereknek, hogy szeretett kislányának építsenek egy „gungjip"-ot. Ennek szó szerinti jelentése „palotaszerű ház”, vagy egy olyan ház, amit királyi mesterek terveztek meg, és építettek fel.  A gungjip (궁집, ejtsd. gungcsib) szigorú előírások szerint készült, mely előírások nagy részét a Joseon királyi dinasztia annáléi (krónikái) szabályoztak.

Yeongjo király rendkívül szigorú és keménykezű uralkodó volt, de a feljegyzések arról is tanúskodnak, hogy élete végéig kísértette fia, Sado (사도, ejtsd. Szádo) koronaherceg tragikus, nyolc napig tartó kínhalála, ami gyakorlatilag az ő parancsára következett be.  Ugyanúgy leírják, hogy legkisebb leánya iránt szenvedélyes apai szeretetet tanúsított, szinte rajongott érte. Ám mivel a gyermekek sorában Hwagil az utolsó volt, és nem volt koronahercegnő, férjhezmenetele után neki is el kellett hagynia a királyi palotát. Mikor aztán szeretett lánya korai halála bekövetkezett, Yeongjo király hatalmas költségű temetési ceremóniát rendezett számára, ami a krónikások könyveiben 100,000 nyang-ra rúgott (ma kb. 3 milliárd won).

A leírások szerint a pazarlásért az öreg király nagyon súlyos bírálatot kapott az udvari tisztségviselőktől, ráadásul pártállástól függetlenül minden frakciótól. Az egyre súlyosbodó betegséggel küszködő uralkodó végül követte szeretett kishercegnőjét és négy év múlva, 1774-ben ő is meghalt. Megmaradt azonban a lányára számára építtetett lakhely, a gungjip.   

A palotaszerű udvarház

Hwagil hercegnő háza azért különös jelentőségű építmény, mert egyszerre hordozza magán a királyi paloták és a nemesi udvarházak jellegzetes építészeti jegyeit.  A 130. számú Népművészeti örökségként számon tartott épületegyüttes a Gyeonggi tartományban található Namyangjuban húzódik meg a Bukhan folyó mentén.  

A gyönyörű természeti környezetben található gungjip híven tükrözi a kor hagyományainak megfelelő épületelrendezést, a harmóniát és a kifinomult ízlést. A királyi és nemesi építkezés szerint a főbejárattól a legtávolabb állt az anchae (안채, ejtsd. án-cse), a nők főépülete, a kapuhoz közelebb húzták fel a sarangchae-t (사랑채, ejtsd. száráng-cse), vagyis a férfiak házát. 

Szintén a bejárat és a sarangchae közvetlen közelében épült fel a szolgálók háza is, a haengrangchae (행랑채, ejtsd. heng-ráng-cse).

Érdemes megfigyelnünk az oszlopok díszítését és az anchae-t és sarangchae-t  ékesítő, magas,  trapézalakú portálokat, amelyeket csak a királyi palotaépítészet elemeinél tapasztalhatunk, a yangban (양반, ejtsd. jángbán) házakra az ilyen karcsú, magasra ívelő forma és dekoráció nem volt jellemző.

Sarangchae, a "Férfi Lakrész"

A porta teljhatalmú ura itt fogadta a vendégeket, itt vitatta meg velük a politikai élet és tudomány világának eseményeit, persze, kis iszogatás mellett. Az itt található központi helyiség (sarangbang) szolgált egyébként dolgozószobaként, ahol a férj könyveit forgatta, leveleit írta, verseket tanult és költött, gyakorolta a kalligráfiát, meditált, vagy éppen zenélgetett.

A berendezést elnézve a sarangchae  békét, nyugalmat, stabilitást és egyszerűséget árasztott. A fából készült bútorok kifinomult ízléssel faragott, arányos vonalaikkal teljes mértékben belesimultak ebbe a miliőbe.

A tak-jae volt talán a legfontosabb bútor ebben a helyiségben.  A lapostetejű, sokpolcos szekrényben kaptak helyet a legértékesebb könyvek, virágvázák, tömjén- és illatszeres üvegcsék, ajándékok és porcelánkészletek. Ezekből a tehetősebbek – és a többet olvasók – általában kettőt toltak egymás mellé, így nagyszerű képet nyújtott a „beépített” falfelület.   Érdekes megjegyezni, hogy a sarangchae- t hátul egy szinte „titkos” átjáró rész kötötte össze a női házzal, aminek odakintről nézve semmi jele nem mutatkozott.

Anchae, a "Női Lakrész" 

Ismeretes, hogy a Joseon-korban a nők viselkedését igen szigorú szabályok alá vetették. A ház portáján kívülre csak különleges alkalmakkor, férjükkel, vagy kísérettel tehették ki a lábukat, minden mozdulatuknak, cselekvésüknek merev erkölcsi és társadalmi kötöttségekhez kellett igazodni. Volt azonban a házban egy hely a számukra, amit úgy rendeztek be, ahogy akartak, ahol szabadnak érezhették magukat és szórakozhattak. Ez volt az anchae, az asszony háza, ahol végre ő volt az úr, vagyis: úrnő.

Az anchae volt az a hely, ahol a gyerekek világra jöttek, nevelkedtek és ahol a családi élet zajlott. Ezt a kor szabályai szerint nem mutogatták a külvilágnak, ez volt a család magánélet szférája, s ezért is volt található a bejárattól legtávolibb, legvédettebb helyen.  Funkciójának megfelelően ezt díszítették a legmelegebb színekkel, a legotthonosabb berendezésekkel és a leghangulatosabb elemekkel. A berendezés mindenkor a ház asszonyának ízlését tükrözte, mert itt szabadkezet kapott és kedvére rendezkedhetett.

Berakós ruhásszekrény, egészalakos tükör, fésülködőasztal, varróláda és az elmaradhatatlan parázstartó kiskályha voltak az anchae legfontosabb bútordarabjai.  A kis toalett asztalka fiókjaiban kaptak helyet a kis női csecsebecsék, hajtűk, kitűzők, fejdíszek  és norige-k (노리개, a női hanbokra tűzhető díszek), amely utóbbiaknak szerencsehozó szerepük is volt egy nő életében.

Nem tudhatjuk, hogy Hwagil hercegnőnek mennyi norigéja lehetett, és hogy rövid életébe mennyi szerencsét hoztak. Csak reméljük, hogy három gyermekével és tudós férjével sok boldog pillanatot éltek meg a meseszép helyen található, „palotaszerű” házukban.  

A cikket írta: Csajka Edit

Forrás: The Korea Times