A világ leglogikusabb írása
2015. október 09. írta: KoreaiKultúra

A világ leglogikusabb írása

Nincs a világon még egy olyan nemzet, amely megünnepelné írásának, illetve ábécéjének napját – kivéve Korea. Sőt, a Hangul tiszteletére, történetének bemutatására egy négyemeletes, gyönyörű múzeumot is építettek Szöulban a Koreai Nemzeti Múzeum tőszomszédságában, amelyet pontosan egy éve, 2014. október 9-én nyitottak meg a nagyközönség számára.  Az időzítés nem volt véletlen, hiszen Dél-Koreában október 9-e a Hangul napja, ami egyben születésének napja is.

header_13.png

A koreaiak méltán büszkék egyedülálló írásukra, amely világszerte úgy ismert, mint az egyik leghatékonyabban és leglogikusabban megszerkesztett ábécé. Szakértők egyöntetű véleménye, hogy a Hangul megfontolt tudományos nyelvészeti alapokra épül, ugyanakkor a nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik. A hangul egy mesterségesen létrehozott írás, amelynek „kitalálása” és megalkotása Nagy Sejong király nevéhez fűződik. 

21859121010_2043312373_k.jpg

„A kínai karakterek egy tőlünk idegen néptől származnak, így nem képesek teljesen megragadni és kifejezni a mi sajátos, koreai gondolatvilágunkat. Köznépem számára ezért nem adatott meg a lehetőség, hogy maguk is írásban tudják kifejezni mondanivalójukat és érzéseiket. Teljes szívemből átérzem az ő nehézségeiket, ezért létrehoztam egy 28 betűből álló írást. Ezeket a betűket nagyon könnyű megtanulni, és az én hőn áhított vágyam az, hogy általuk minden ember élete jobb legyen”

Nagy Sejong király

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr747952394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása