A koreai rocklegenda, Sin Dzsung-Hjan (신중현) 1938-ban született Szöulban. Édesanyja korán meghalt, édesapja később újranősült, és egy japán nőt vett el. Sin gyermekkorát Mandzsúriában és Japánban töltötte, Koreába csak a világháború vége után tértek vissza, ahol Csungcsang tartományba költöztek. Mindössze 14 éves volt, amikor apja meghalt, és rá egy évre mostohaanyja is elhunyt. A fiatal Sin Szöulba költözött fel, ahol nappal egy patikának dolgozott kifutófiúként, esténként pedig tanulmányait végezte.
Szabadidejében, éjszakánként tanult meg gitározni autodidakta módon, és hamarosan annyira belejött, hogy egy belvárosi zeneiskolában adhatott gitárleckéket. Tehetségét látva javasolták neki, hogy menjen el egy meghallgatásra, hogy a Dél-Koreában állomásozó amerikai Nyolcadik Hadseregnek játszhasson.
1957-től Jackie Shin név alatt kezdett fellépni a körletek klubjaiban. Sin Dzsung-Hjan szerint az amerikai katonai bázisok voltak a koreai rockzene szülőhelyei. Addig a legtöbb koreai szórakozóhelyen csak tánc-, tangó-, vagy trotzenét lehetett hallani. A hadsereg klubjaiban azonban más-más zenét játszottak: dzsessz-sztenderdet a tisztekenk, countryt az altiszteknek és rock and rollt a közlegényeknek. Sin több mint 10 éven keresztül játszott katonai klubokban, eleinte főleg az akkor népszerű amerikai előadók instrumentális slágereit; többek között Billy Haleyt és Duane Eddyt. Elvist imádta, a Love me tender film után vett is egy bőrkabátot, és utánozni próbálta a Király színpadi mozgását és zenéjét, de saját elmondása szerint is pocsékul csinálta, úgyhogy feladta az Elvis-imitátor szerepét, és saját hangját kereste meg. A rockzene fokozatosan terjedt el az egész országban, Sin pedig 1961-ben megalapította Korea első rockbandáját, az Add 4-t, aminek zenéjét a Beatles és Jimi Hendrix inspirálta. Az átütő sikerre azonban egészen 1968-ig kellett várni, amikor a középiskolás lányduónak, a Pearl Sisters-nek írt egy albumot Nima címmel.
Sin a következő hét évben emelkedett sikereinek csúcsára. Kialakította egyedi gitárstílusát, pszichedelikus hangzásvilágát, és ontotta magából a különböző slágereket saját és más zenekarok, énekesek (pl. Kim Dzsangmi / 김정미, Kim Csudzsa / 김추자) számára.
1972-ben telefonhívást kapott a Kék Házból, a koreai elnöki irodától. Felkérték, hogy írjon egy dalt az elnök, Pak Csong Hi dicsőítésére. Sin nem szerette az elnököt és a katonai junta tekintélyelvű politikáját, ezért visszautasította a kérést, és helyette megírta a Gyönyörű tájék (아름다운 강산) című számát. Engedetlensége miatt Sin-re rászálltak a hatóságok, jelentettek róla, a rendőrség rendszeresen zaklatta. Hosszú haját le akarták vágatni, a cenzúra pedig elkezdte betiltani a dalait. A Szépség (미인) című dalát azzal az indokkal kaszálták el, hogy túl harsány és vulgáris.
A Szépség / 미인
1975-ben letartóztatták kábítószerrel való visszaélés miatt. Elmondása szerint jópárszor kísérletezett marihuánával, hogy jobban megértse a zenét. Négy hónappal később kiengedték, de tiltólistára került, hivatalosan nem léphetett fel közönség előtt, zenéjét pedig betiltották. Újra visszaszorult a katonai bázisok környékén lévő klubhelyiségekbe, ahol támogatóinak és rajongóinak köszönhetően tudott szerény szólókoncerteket adni, hogy eltartsa magát.
Csak 1979-ben, Pak Csong Hi halála után léphetett újra a refektorfénybe, de az igazi sikerek már elkerülték. Az idő eljárt zenéje felett, a világ és Korea ízlése is megváltozott, a ’80-as években beköszöntött a diszkózene korszaka. Évről évre adott ki új lemezt, és megpróbálta diszkózenével felturbózva kiadni korábbi slágereit, kevés sikerrel. 1980-ban az amerikai laktanya és a külföldiek negyedében; Itewonban nyitott egy klubot, ám üzlettársa pár év után kitúrta őt, így 1986-ban Szöul délkeleti részén, Mundzsang-dongban nyitott új helyet Woodstock néven, ahol évekig rendszeresen fellépett. 2006-ban vonult vissza a nyilvánosságtól, azóta csak egy-egy koncert erejéig tért vissza. Legutóbb 2013-ban a City Break nevű kétnapos fesztiválon lépett fel az akkor 75 éves mester, színpadon három fiával, akik szintén a rockzenei pályát választották.
A cikket írta: Szabó Gábor Andor
Forrás: Mark James Russell: Pop goes Korea; Norimitsu Onishi:
