A kiszengek (기생) vagy kinjok (기녀) a hajdani Korea társadalmának legszélsőségesebb személyei voltak. Férfiak és nők egyaránt csodálták őket szépségükért és eleganciájukért, amely nemcsak külső megjelenésüket, de művészetüket is jellemezte. A fényűzés és a gazdag pártfogók ellenére mégis alacsony rangúak voltak, akikre egyszerre néztek csodálattal és megvetéssel.
Sin Yun Bok: Yageummohaeng (야금모행, 夜禁冒行)
Történetük a Korjó-királyságban (고려, 高麗, 918-1392) kezdődött, és még a 20. században is jelen voltak a társadalomban. Feladatuk a kiszeng-házakba ellátogató, vidámságra vágyó gazdag nemes urak és hivatalnokok zenével, tánccal való szórakoztatása, esetlegesen testi örömök nyújtása volt. A „feladat” szó esetükben azért is helytálló, mert a kiszengek (az európai kurtizánoktól eltérően) nem civil, hanem „állami szolgálatot teljesítettek”. Akit egyszer a sorsa erre a feladatra kényszerített, az élete végéig kinjo maradt. Szökni nem volt egyszerű, ugyanis ezt elkerülvén minden hölgy regisztrálva volt, és minden hónapban kétszer jelentést kellett tenniük egy felelős hivatalnoknak (ún. hojang, 호장, ejtsd. ho-dzsáng). A kiszengek főleg nagy városok központjaiban alakították ki székhelyüket, de az ország egész területén szétszóródva éltek. Bár a Csoszon-kor (조선, 朝鮮, 1392-1910) első századaiban el akarták törölni ezt a mesterséget, a király és a hivatalnokok csakhamar rájöttek, hogy mind nekik, mind a hazának szüksége van kinjokra. 1650 után számos kiszeng ún. gwangiként (관기, ejtsd. kvángi) állami hivatalokhoz került, míg másokat főleg az északi határ mentén állomásozó hadsereghez küldtek. Utóbbi esetben nem annyira a szórakoztatás volt a hölgyek fő feladata, mint inkább a katonákról való mindennapi gondoskodás.
A kiszengek a legalsó, cheonmin (천민, ejtsd. csanmin) osztályba tartoztak, amelynek tagjai olyan tisztátalan foglakozást űző emberek voltak, mint például a hentes, sámán, mutatványos. Közülük nem mindenki volt szolga, de sokan mások, így a kiszengek is ebből a kasztból kerültek ki. Szabadságuknak borsos, általában megfizethetetlen ára volt, de reményt adhatott egy szerelmes gazdag férfi, aki hajlandó volt megfizetni a „vételárat”. Bizakodással tölthette el a romantikus szíveket Chunhyang (춘향, ejtsd. Csunhjáng) legendás története is, melyben Namwon (남원시, ejtsd. Námvon) elöljárójának és egy helyi kinjo gyermeke feleségül megy gazdag szerelméhez, akihez az őt ért bonyodalmak ellenére is hűséges marad. A szomorú végű történet népszerűvé lett a populáris és irodalmi műfajokban is, sőt az egyik legsikeresebb panszori előadásként tartják számon Koreában. Namwonban egy ún. Chunhyang park is létezik, melyben a fiktívnek ítélt történet helyszíneit végigjárva beleképzelhetjük magunkat a kultúrtörténetileg fontosnak ítélt írásműbe.
Chunhyang Park (춘향테마파크), cím: Jeollabuk-do Namwon-si Yangnim-gil 14-9 (Eohyeon-dong)
A „legegyszerűbb” módja, hogy egy lányból kiszeng váljék az volt, ha egy kiszeng gyermekeként látta meg a napvilágot. A törvények értelmében büntetéssel sújtották azt az anyát, aki megpróbálta elrejteni lánygyermekét. A másik lehetőség az volt, hogy azok a szülők, akik szegénységük lévén nem tudtak gondoskodni gyerekeikről, eladhatták szép lányaikat földterület vagy pénz ellenében. Ugyanakkor gazdag családból származó kiszengek is voltak, akiket szintén szüleik ítéltek erre a sorsra valamely megbocsáthatatlan erkölcsi bűnük miatt.
A lányok rövid karrierje általában 8 éves korban kezdődött. A tréninget követően, mely során zenére, táncra, költészetre és beszédtechnikára oktatták őket, 15 évesen kezdtek el dolgozni. 17 évesen jutottak el munkálkodásuk csúcsára, 22 évesen pedig már visszavonultak, de a törvények szerint legfeljebb még 30 éves korukig szórakoztathattak.
Sin Yun Bok: Titkos találka a holdfényben (월야밀회, 月夜密會)
A kiszengek között is volt rangbeli különbség, a létra legmagasabb fokán a haengsuk (행수, ejtsd. hengszu) álltak, akik a palotában, állami ünnepségeken és magas rangú külföldi vendégek előtt mutatták be ének- és tánctudásukat. Sokan kerültek közülük a királyi palotába hivatalos udvari előadóművészként. A legtöbben, kb. 1000 fő, az erőszakos és kicsapongó életéről híres Yeonsangun (연산군, ejtsd. Janszángun, 1494-1506) király uralkodása alatt éltek az udvarnál. Ő volt az, aki a kiszengeket két csoportba sorolta aszerint, hogy ki teljesít „éjszakai szolgálatot” (Mennyország), és ki mulattat egyéb területeken (Föld).
A lányok művészeti oktatása hivatalos iskolákban (ún. gyobang, 교방, ejtsd. kjobáng) zajlott, és aki nem felelt meg a szigorú követelményeknek elbocsáthatták. Visszavonulás után, 50 éves korig, a legtehetségesebbnek ítélt haengsu volt felelős a növendékek oktatásáért, valamint a mindennapi teendők elvégzését, és a vendégekkel való esetleges viták rendezését is ő felügyelte. Ha egy kiszeng vélt, vagy valós bűnt követett el, azért is a haengsu volt a felelős. Az alacsonyabb rangú ún. samsu (삼수, ejtsd. számszu) kiszengek nem adhatták elő a haengsuk által bemutatott produkciókat és „nyugdíjba vonulásuk” után varrással, főzéssel foglakoztak tovább. Egyes kinjok az orvoslásban is járatosak voltak, és a magas rangú hölgyek gyógyításában - akiknek meztelen testét az orvos nem láthatta - nagy segítséget nyújtottak. A Csoszon-dinasztia előtt ez a rendszer kevésbé volt merev, azonban az idővel tért hódító konfucianizmus elhozta a szigorú hierarchia és parancsok idejét.
Sin Yun Bok: Cheonggeumsangryeong (청금상련, 聽琴賞蓮)
A japán gésákhoz hasonlóan a kiszengeknek is volt egy pártfogójuk az ún. gibu (기부, ejtsd. kibu). A gibuk védelmet, támogatást és ajándékokat biztosítottak pártfogoltjaiknak szórakoztatás fejében. Bár törvényesen a kinjok nem voltak a tulajdonaik, mégis gyakran felülkerekedett bennük a birtoklási vágy és a féltékenység más kliensekkel szemben, akikkel gyakoriak voltak az összetűzések. Mivel ez a „házasság” igen virágzó volt a kiszengek számára, fő törekvésük egy-egy gibu megszerzésére irányult, így a 19. századra szinte nem volt olyan kinjo, akinek ne lett volna pártfogója.
A 19. század végén Korea belső helyzete destabilizálódott, a kezdődő japán dominancia a Gabo reformok (갑오 개혁, 甲午改革, ejtsd. kábo kehjag, 1894-96) bevezetésével egyebek között felszámolta a társadalmi osztályokat, így a szolgaságot is. A felszabadult kiszengek közül sokan tovább folytatták a hagyományokat, bár ekkor már nem volt garantálva a védelmük. Múltjukhoz képest fordulatot jelentett az 1910-45 között tartó japán uralom, melynek során az „állam lányaiból” közkiszolgálók ún. „comfort women”-ek lettek. Ekkor vált ismét hangsúlyossá a kiszengek művészetét oktató intézmény, a gyobang szerepe is. Ilyen iskolák ma már persze nincsenek, de a ’70- es évektől kezdődően egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy ezeket az értékes művészeti hagyományokat megőrizzék a modern kultúrában is.
Bár a kiszengek alacsony rangúak voltak, magas szintű művészeti tudásuk miatt - amely hatással volt a művészetekre, valamint a szociális és kulturális életre -, jobban bántak velük, mint az átlagos szolgákkal. Nevükhöz kapcsolódik a sidzso (시조) költészeti forma, melynek legnevesebb képviselője Hwang Jin Yi (황진이, 黃眞伊, ejtsd. Hváng Dzsini, 1506-1560) volt. Az ellenállhatatlan vonzerejéről és költői tehetségéről híres kiszeng versei a természetről, bánatról és a boldogtalan szerelemről szólnak. Mindarról az összetett, ellentmondásos és fájdalmas életről, melyet a kinjok éltek. Hwang Jin Yi vagy költői álnevén Mjongvol („Fényes Hold”, 명월, 明月) nevéhez 5 sidzso vers kötődik biztosan, melyeket a Cshong-gu-jong-on és a He-dong-ga-jo című nyomtatott versgyűjtemények őriztek meg. Jin Yi verseinek témája a szerelem, és bár számos költőnő létezett a korban a szigorú erkölcsű konfuciánus világban, a nők közül általában csak a kiszengek kiváltsága volt ilyen témában írni. Az énekelve, gajagüm kíséretében előadott versek nagy népszerűségre tettek szert érthető nyelvezetük és őszinte érzésviláguk miatt. Nem csoda hát, ha a Jin Yi alábbi versét tartják a koreai irodalom legszebb szerelmes versének:
Leghosszabb téléjszakám
leszelem a csillagokról,
S szövetjét összehajtom
tavaszillat párnám alá.
Majd nyáron, ha kedvesem hazatér,
nyáréjszakán kibontom.
Osváth Gábor fordítása
Számos kiszeng azonban a szórakoztatáson és művészeteken túl más módon is szolgálni kívánta hazáját. Intelligenciájukat és a lehetőséget kihasználva, hogy sok, magas pozícióban lévő emberrel találkoztak nap, mint nap, sokan adták a fejüket kémkedésre vagy harcoltak bátran egy-egy csatában Korea összeesküvésekkel és háborúkkal tördelt történelmében. Kétségkívül karizmatikus személyek voltak, akik például Sin Yun Bok (신윤복, 申潤福, ejtsd. Sin Jun Bok, 1758-?), 18. századi festő számos életképét ihlették, de napjainkban is több televíziós sorozatban vagy mozifilmben kerül bemutatásra életük halhatatlanságot adva így legendás alakjuknak.
A cikket írta: Vizi Erzsébet
Képek forrása: blog.daum.net
