Koreai nyelvtanulós alkalmazások a telefonodra
2020. szeptember 21. írta: Koreai Kulturális Központ

Koreai nyelvtanulós alkalmazások a telefonodra

Az internet és okostelefonok korában a nyelvtanuláshoz rengeteg forrás áll a rendelkezésünkre. Kössük össze a kellemest a hasznossal, és használjuk ki az ebben rejlő lehetőségeket. Olyan alkalmazásokat fogok bemutatni, melyek a koreai nyelvtanulást teszik szórakoztatóbbá. Ezeket ingyenesen letölthetjük és használhatjuk, vagy ízelítőt kaphatunk belőlük az előfizetés előtt. A felsorolás természetesen nem teljes, hiszen időről időre újabb alkalmazások jelennek meg, melyek android és ios készülékeken is elérhetők.

lead_25.png

mondly.png

Mondly: Tanulj nyelvet gyorsan!

A Mondly az egyik legtöbb ingyenes leckét tartalmazó nyelvtanulós alkalmazás, melyben több mint 30 nyelv -  köztük a koreai - közül választhatunk. A jó hír az, hogy be tudjuk állítani, hogy az alkalmazás alap nyelve a magyar legyen. Így nem kell egy másik, úgynevezett közvetítő nyelven keresztül tanulnunk. Az alkalmazásban alapvetően szavakat és kifejezéseket tanulhatunk, melyek témakörökre vannak bontva.

mondly2.pngA témakörök között egy térképen lépkedve tudunk választani. Szintén a térképen található egy külön menüpont, ahol minden nap új leckét kapunk. Amennyiben egy héten keresztül minden napi leckét elvégzünk, hozzáférést kapunk a heti kvízhez. Egy hónapon belül teljesített heti kvízekkel pedig a havi kihíváshoz. A napi leckéket nemcsak attól a naptól látjuk, amikortól elkezdjük használni a programot, hanem visszamenőleg is kitölthetjük, ami azt jelenti, hogy közel 2000 leckét kapunk ingyen a témakörökön felül. További előfizetéssel az összes tartalmat fel tudjuk oldani, és egyedi leckéket kapunk. Minden egyes lecke elvégzésével pontokhoz jutunk hozzá, a pontok alapján pedig elhelyeznek bennünket az összes felhasználót tartalmazó ranglistán. Az alkalmazásba egy chatbot is került, ami arra ad lehetőséget, hogy egy automata robottal cseteljünk összesen 8 témakörben a tanulni kívánt nyelven. Itt különböző szituációkat játszhatunk el, például egy éttermi rendelést, vásárlást vagy időpontfoglalást.

Az alkalmazás oldalán keresztül asztali számítógépről vagy laptopról is használhatjuk a programot. 

Infinite Korean: a zuhanó meteorok

Egyszerű játék azoknak, akik már tudnak koreaiul olvasni és szeretnének egy alapszókincset felépíteni. A játékban zuhanó meteorok formájában kapunk új szavakat, melyek jelentését egy kép ábrázolja. Ez a játék előnye, egyben hátránya is, hiszen a kép értelmezéséhez nem szükséges más idegen nyelv ismerete, a játékban megtanulható szavak mennyisége azonban korlátozott.infinite_1.png

A szavakat 18 kategóriába gyűjtötték, egy-egy kategóriát pedig úgy tudunk feloldani, ha teljesítettük az előtte lévő témákat. A játék ingyenes, de lehetőség van előfizetésre, mely magába foglalja például az összes kategória együttes feloldását, mindhárom nehézségi fokozat feloldását és a témák kevert visszaellenőrzését is.


Eggbun: Csevegj Lannyvel és tanulj koreaiul!

5_15.jpg

Ebben az alkalmazásban Lannyvel, a tojásfejű karakterrel való csevegés közben tanulhatunk. A Lannytől kapott üzenetek pont úgy jelennek meg, mint amikor facebook messengeren ír nekünk valaki.

Az alkalmazás nyelve az angol, mint a legtöbb nyelvtanulós alkalmazásnak. A program felkínál egy automatikus válaszlehetőséget, amit egy egyszerű koppintással el is küldhetünk Lannynek, ezért csak akkor kell gépelnünk, amikor azt koreai nyelven kéri tőlünk egy feladat kapcsán. Az Eggbun egyik legegyedibb része a „kulturális jegyzetek” menüpont, ahol időről-időre egy koreai hagyományhoz, szokáshoz kapunk egy rövid, angol nyelvű ismertetőt. Ugyanitt találunk koreai közmondásokhoz magyarázatot, illetve koreai drámákból kiragadott idézeteket, szavakat is. Ez az alkalmazás csak részben ingyenes, mondhatni csupán a kurzusok első leckéjét tudjuk kipróbálni. A kulturális jegyzet menüpont azonban korlátozás nélkül elérhető, ezért nem kell külön fizetni. 

 

Korean Dungeon

A Korean Dungeon valójában egy Playstation-re hasonlító játék. Ebben az alkalmazásban Lancelot lovagot alakítjuk, akinek meg kell tanulnia koreaiul, hogy ki tudja szabadítani a hercegnőt. A játékon keresztül megközelítőleg 1000 koreai szóval ismerkedünk meg. A pálya elején 5 új szót kapunk koreaiul angol fordítással. Minden szóhoz tartozik egy kis hangszóró is, amire kattintva meg tudjuk hallgatni a kiejtést. A játék annyiból áll, hogy néhány másodpercen belül ki kell választanunk az adott koreai szó angol fordítását.7_14.jpg

Amennyiben helyesen válaszolunk, Lancelot megüti az ellenfelet. Ha nem tudunk válaszolni időben, vagy ha rosszat tippelünk, akkor az ellenféltől kapunk ütést. Jelenleg sajnos magyar nyelven nem elérhető ez a játék, kizárólag angol nyelven játszható. Az alkalmazást olyan kezdő koreai nyelvtanulóknak ajánlom, akik tudnak angolul.

9_1.png

Hellotalk

Ez az alkalmazás a már haladó nyelvtanulóknak lehet leginkább hasznára. Az alkalmazás nagyon hasonlít a facebookhoz abban, hogy a saját idővonalunkra tudunk posztolni képeket, rövid szövegeket, de akár hanganyagot is feltölthetünk. A Hellotalkot szigorúan nyelvtanulási célra hozták létre, amit a felhasználók be is tartanak. Itt anyanyelvű koreaiakkal is van lehetőség csetelni és kérdéseket feltenni, melyre - tapasztalatom szerint - néhány órán belül biztosan kapunk választ. Mi magunk is segíthetünk azoknak, akik magyarul tanulnak. Követhetünk más felhasználókat, így folyamatosan értesítést is kapunk, ha ők új tartalmat töltenek fel az idővonalukra. A felhasználók között különböző beállításokkal szűrhetünk például azokra, akik helyileg a közelünkben vannak, vagy olyan koreaiakra, akik magyarul tanulnak. Így kölcsönösen tudjuk egymást segíteni. 10 különféle nyelvi kurzust is tartalmaz az alkalmazás, köztük a koreait három szinten: kezdő, alapszint, elő-középszint. Ezek a kurzusok podcast formájában hallgathatók meg, és a hozzá tartozó jegyzetben találjuk az egyes kifejezéseket leírva. A podcastek nyelve angol-koreai.

+1 Forest, a hatékonyságnövelő alkalmazás

10_1.png

A lista végén szerettem volna egy olyan alkalmazást bemutatni, ami nem konkrétan tanító célzattal jött létre. Sokkal inkább egy hatékonyságmérő alkalmazás.

Az alkalmazás neve (Forest) arra utal, hogy egy erdőt tudunk ültetni. A virtuális erdőnk fáit úgy tudjuk gyarapítani, hogy az alkalmazást elindítva beállítunk egy időmérőt. Ezen időtartam alatt a telefonunkhoz nem nyúlunk, hanem az adott feladatra összpontosítunk. Ez bármi lehet – sport, házimunka, hobbi, tanulás. Igen, jól gondoljátok, én a koreai nyelvtanulás időtartama alatt használom. Az alkalmazásban két „ültetési” mód közül választhatunk. Az egyik a normál mód, ami azt jelenti, hogy az időmérő alatt is használhatjuk a telefonunkat, ez nem befolyásolja a fánk növekedését. A másik a mélyen fókuszáló mód, ami azt jelenti, hogy a fánk kiszárad, amint bekapcsolunk valamit a telefonon az időmérő alatt. Egy sikeresen teljesített időmérő után az erdőnk elkezd gyarapodni és virtuális aranytallért is kapunk, amiből más fajta fát tudunk vásárolni. Ha elegendő tallérunk összegyűlik (2500), akkor azt egy igazi fa ültetésére tudjuk fordítani. Az alkalmazás 136 országban elérhető és több mint 4 millióan használják. Használatával eddig több mint 700 000 igazi fa ültetése valósult meg. 

9_10.jpg

Mint említettem, az alkalmazások tárháza igen nagy, ezért a fenti lista a teljesség igénye nélkül íródott. Az is meg kell jegyeznünk, hogy az alkalmazások önmagukban nem elegendőek a nyelvtanuláshoz. Sokkal inkább kiegészítői annak. Nektek milyen alkalmazások tetszettek a legjobban? Szeretnétek továbbiakról is olvasni a jövőben? 

 

A cikket írta: The Kim Family Orsi

Képek forrása: courselounge.com, Google Store, App Store

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2116197694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása