2020. július 14. írta: Koreai Kulturális Központ

A kiszabadított patak

A szöuli Cheonggyecheon

A Cheoggyecheon (청계천, ejtsd: csangkjecsan) patak Szöul belvárosában csörgedezik, nyugatról keleti irányba, úgy 11 km hosszan, míg el nem éri a Han folyót. Elcsendesítő, romantikus színfoltja a nyüzsgő városnak, tükörképe ünnepeknek, és mintha cinkosan kacsintana vissza csillogón, amikor a szerelmesek kezei összesimulnak a part menti kis sétányon. Története mesébe illik: régvolt asszonyok ivóvízért jártak rá, mosták benne a város szennyesét, majd bűzös fertő lett belőle, beton alá temették, de már végre újra szabadon szalad, és kristálytiszta vize csillagokat szór az égre.

Életem első szöuli kalandozása ennek a jéghideg, vidáman villódzó pataknak a partján kezdődött. Még nem lendültem formába. Hajnalban érkeztem, a repülőút hosszú volt, derekam sajgott, félrebillent pózban, összekuporodva sikerült a repülőgép ülésében elaludnom. Nekilódultam a sétának, és teljesen váratlanul ott álltam a patak 22 kis gyaloghídja közül az egyiken. Még zúgott a fejem a dübörgő forgalomtól, az akkor még ismeretlen metropolisz még ismeretlenebb lüktetésétől, hát leballagtam a lépcsőkön a Cheonggyecheon keskeny partjára, és megtörtént a csoda: minden külső, városi lárma egy csapásra elhalt, csak a patak csobogása hallatszott, mintha csak egy mély erdőben lettem volna. Szöul ekkor varázsolt el először.

Kalandos múlt

Valaha a hegyekben eredő, bővizű patak szabadon futott-szaladt nagy testvére, a Han folyó felé, a nyugatról keletre lejtő vidéken. A Joseon-kori (Csoszon, 1392-1910) főváros, akkori nevén Hanyang (한양, ejtsd: hánjáng) egyre sűrűbben lakott magja a patak két partjára telepedett le, amely terület lényegében ma is a történelmi belvárost adja. A kristálytiszta ivóvizet szolgáltató csermely egyben a szennyvizet elvezető, természetes csatorna is lett, és sokan költöztek a közelébe. De a gyarapodó népességű város és királyi udvar számára egyre több veszélyt is jelentett a tavaszi hóolvadás után zabolátlanul, és kénye-kedve szerint hol itt, hol ott bőszen kiöntő, homokos medrű patak, így megszelídítését már nemigen lehetett halogatni. Taejong király (태종, ejtsd: Tedzsong) 1411-ben tudós mesterekből létrehozott egy munkacsoportot, melyet a patak szabályozásával és valamiféle védőgát felhúzásával bízott meg. A lecsitított patak ekkor örökölte meg a csoport után a Gaecheon elnevezést (개천, ejtsd: Gecsan), mely a meder kikotrására, szélesítésére utal. A munkálatok elvégzésére három tartományból mintegy 53 ezer munkást hívtak ide, akik két hónap alatt gaecheonná igyekeztek csitítani a maga természetes módján addig ide-oda kicsapongó, robogó patakot. A Joseon királyság idején még számtalan toldozás-foltozás történt a partjainál, kőgátakat emeltek, kőhidakat építettek, de mintha csak találomra tették volna, mindig kicsit máshogy nézett ki a környék. Mivel a felső folyás tisztább volt, oda ivóvízért, a lejjebb fekvő partokra meg mosni, tisztálkodni jártak. Itt tartottak számos, régi hagyományokhoz köthető népünnepet is, mint például a holdnaptár szerinti újév, a seollal (설날, ejtsd: szallál), a nagy telihold-ünnep, a daeboreum (대보름, ejtsd: deborüm), Buddha születésnapja, a chopail (초파일, ejtsd: csopáil) vagy a tavaszünnep, azaz a dano. Nem tudjuk, hogy az ünneplő tömeg vegyült-e egymással, hisz a feljegyzések szerint a patak bal partján a szegények, míg a jobb felén a tehetősebbek éltek, ám számos sorozatból úgy értesülhetünk – igaz vagy sem -, hogy a gazdagok ilyenkor szívesen öltöttek álruhát.

A Cheonggyecheon az 1920-as években

A japánok a megszállás idején (1910-1945) átnevezték, ekkor kapta a Cheonggyecheon nevet, ami „tiszta, nyitott patakot” jelent. Ehelyett azonban egyre gyakrabban illették csúfnevén, „a város rákos foltjaként”, rakpartját „gyilkos útnak” hívták, és ez bizony nagyon rosszul hangzott, ráadásul sok igazság volt benne. A rohamosan növő népesség cseppet sem kíméletes tevékenykedése, az iparosodás, az életmódbeli változások a vízminőség gyors és visszavonhatatlan romlásához vezettek. Az ünneplések is elszoktak partjairól, bűzlő, pocsolyásodó vize fölött éjjelente lidércfények táncoltak, amit a babonás népek gonosz szellemeknek tartottak, és asszonynak nem volt tanácsos arrafelé járni. Egyre többen, egyre hangosabban követelték a befedését, de az első terveket csak 1936 után készítette el a japán városvezetés, amiből végül nem lett semmi a pénzügyi forrásokat felemésztő világháború miatt.

A Cheonggyecheon 1961-ben

A Koreai háború (1950-53) után egy valóságos exodusban óriási bevándorló tömeg érkezett Szöulba, mely a patak mentén sebtében, igénytelenül összeeszkábált nyomortelepeket lepte el (fenti kép). Az egyre duzzadó szemét, mocsok és szennylerakódás már szinte teljesen eltorlaszolta a patakmedret, úgyhogy a kormány prompt cselekvésre kényszerült. Az 1958-ban indított, grandiózus munkálatok során először beton alá, illetve betonba temették a patakot, a befejező lépést pedig a katonai puccsal hatalomra kerülő Park Chunghee (박정희, ejtsd: Pák Csanghi) elnök kormánya tette meg: sorsa megpecsételődött, a nyűggé vált Cheonggycheont 1977-re végleg eltüntették. Része (áldozata?) lett annak a gigamodernizációs, urbanizációs átalakításnak, mely Szöulon a 60-as évek végétől fogva keresztülsöpört, ahol óriási pénzek fordultak meg, bűnös eredetű megavagyonok estek át pénzmosáson, legális és illegális érdekcsoportok vívtak élet-halál harcot a nagy fellendülés során szerzett falatokért. Felette többsávos, többszintes autópálya büszkélkedett, melyet Cheonggyecheon útnak neveztek el, óriási forgalmat bonyolított le, és amely az 1970-ben felhúzott, híres felhőkarcolóval, a Samil-épülettel együtt arra volt hivatott, hogy Szöul immár világvárosi imázsát hirdesse hosszú évekig.

A Cheonggyecheon autópálya és a Samil-épület (építész: Kim Chungup, a koreai modern építészet első generációjának kiemelkedő alakja)

A második élet

A 90-es évek eleje nem kímélte a várost, kezdtek előjönni a nagy építkezési láz hibái. 1994-ben, a reggeli csúcs idején a Han folyón átívelő 17 híd egyike, az 1979-ben épült Songsu 48 méter hosszan a közepén leomlott, kocsik, teherautók zuhantak a mélybe, 32 ember lelte halálát. Egy év sem telt el, 1995. június 29-én a Gangnam negyedben 502 halálos áldozatot követelve összedőlt a modern kori, funkcionális építkezés egyik zászlóshajója, a mindössze hat évet élt Sampoong bevásárlóközpont. Nem volt elég a baj, mindennek a tetejébe beütött az 1997-es nagy ázsiai gazdasági válság is. Ebben az időben már a helyi önkormányzatoknak nagyobb hatáskör jutott a korábbinál, így a legtöbben a további növekedés ellenében a meglévő, illetve a régi, hagyományos értékek újraélesztését, megőrzését, valamint a környezet védelmét részesítették előnyben. Szöulban nyilvánvalóvá vált, hogy a főváros szívét kettéhasító Cheonggyecheon autópálya és a hozzá tartozó gyorsforgalmi felüljáró elöregedett, vagy azonnali és lényegi renovációs munkálatokra, vagy egy teljesen új projektre szorult. 2002-ben polgármester választás volt Szöulban, a nyertesnek, Lee Myungbaknak pedig az utóbbi megoldásról volt egy víziója, és az nem az autóutak újrafoltozásáról szólt. Stábja és néhány merész üzleti vállalkozó kidolgozott egy vagány, valószerűtlennek tűnő helyreállítási projektet: ássuk ki és élesszük újra a Cheonggyecheon patakot!

Tagadhatatlan, hogy nagyon nagy fába sikerült a fejszét vágni, ugyanis kiderült, hogy az eltelt évek alatt az öreg patak feladta és kiszáradt. Ezért aztán több mint 120 ezer tonna vizet kellett megmozgatni, ide pumpálni a Hangangból és mellékfolyóiból, valamint a metró alatt húzódó víztározókból. A két évig tartó kivitelezés óriási erőfeszítéseket és hihetetlen pénzösszegeket emésztett fel. Nem beszélve arról, hogy mekkora bosszúságot okozott az autósoknak, a környező épületekben székelő vállalatoknak, üzlettulajdonosoknak, az ott dolgozóknak és persze a kerületben lakóknak. Ha azt mondjuk, hogy a kezdeti lelkesedés után általános lett az ellenszenv Szöul-szerte, akkor keveset mondunk. Szerencsére azonban a politikusok, a kivitelezők és a finanszírozók hajthatatlanok és kitartóak voltak, sokan meg is gazdagodtak, de a legtöbbet végül is a szöuli polgár és a lenyűgözött turista nyerte.

Amikor 2005-ben átadták a kiszabadított patak üde, romantikus sétányát, majdnem mindenki azonnal a szívébe zárta. Naponta 60 ezer ember fordul itt meg, turisták, helyiek egyaránt. Sokan andalognak, üldögélnek, fiatalok, öregek, családok, apukák, nyakukban gyerkőccel és öltönyös, fehér blúzos, irodai dolgozók, akik talán itt vezetik le egy kemény nap feszültségeit. A régi ünnepek közül több is visszatért, újévkor például imbolygó kívánságlampionokat lehet úsztatni vizén, Buddha születésnapján színes hanjiból készült szobrok díszítik, melyeket éjszaka kivilágítanak.

A Gyertyalángnak elnevezett szökőkút-együttes egy kétlépcsős, sistergő vízesésben folytatódik, s ez éjszaka még izgatóbb, még romantikusabb, mert hol különböző színekben robog alá, hol pedig egészen elsötétül a többi fénnyel együtt. Az ember kicsit megborzong, vajon ilyen lehetett az a gonosz szellemekkel kísértett régi patak is, amikor az ijesztő zubogáson kívül más nem látszott és nem hallatszott? De aztán lassan, óvatosan, lidércfényként imbolyogva előbújnak a szökőkút sugarai, a patak pedig felragyog, kacag rajtunk és táncoló vízcsepp-tündéreket ereget a magasba. Furcsa szerzet az ember. Használja és kihasználja a természet adta kincseket, aztán képére formálja, de azt is leharcolja, elutálja a maga által létrehozott és kizsigerelt teremtményt, elássa, hogy ne is legyen szem előtt. Aztán ébred, és felfedezi ugyanazt, amit eltemetett, és kiszabadítja. De a szöuli Cheonggyecheon nem sértődős. Szolgál, amíg teheti, mert ő a nagy körforgás része. Utazó, ha erre jársz, látogasd meg és paskold meg jól azt a pajkos taraját!