Korea in Hungary

Látlelet

A dél-koreai egészségügy dióhéjban (1. rész)

2019. szeptember 13. - Koreai Kulturális Központ

Pár hónapja a Koreai Kulturális Központ közösségi oldalán megkérdezte: milyen témákról olvasnátok szívesen blogunkon? A hozzászólásokból kiderült, hogy nagyon sokakat érdekel a koreai emberek társadalmi, szociális helyzete, és azon belül is az egészségügy. A legtöbb TV sorozatból úgy tűnhet, hogy Dél-Koreában alanyi jogon mindenki számára adott a modern kórház, a várólista nélküli, abszolút szuper ellátás, a szinte kizárólag nagy tudású, karizmatikus egészségügyi gárda, és akkor sincs nagy baj, ha betegszabadságra kényszerül valaki. De hogy is van ez? 

1_700x303_1.jpg

AZ ÁLTALÁNOS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSIG VEZETŐ KOREAI ÚT

Szinte csoda, hogy ami a legtöbb nyugati (nevezzük tőkés) típusú társadalomnak sokáig nem ment, azt Dél-Korea „megcsinálta”: vagyis míg azok a társadalmak hosszú és rögös úton jutottak el így vagy úgy (ma sem mindenhol) a lakosságra átfogóan kiterjesztett társadalombiztosítás bevezetéséig, addig ez Dél-Koreának csak 12 évbe tellett.  1977-ig ez a fogalom ott sem létezett - 1968-tól aki tehette (igen csekély számban) önkéntesen, elég borsos áron vásárolhatott egészségbiztosítási kötvényt magáncégektől. 1977 volt az év, amikor a kormány az 500 fő munkavállalónál nagyobb létszámú munkahelyek esetében kötelező jelleggel bevezette az egészségbiztosítás intézményét, 1989-ben létrehozták a Társadalombiztosítási Intézetet (NHIC), így a társadalombiztosítás (NHI) az összlakosságra kiterjedt. A legtöbb nyugati elemző csúfos pénzügyi bukást jósolt eme dél-koreai egészségügyi rendszernek, de egészen 1995-ig nem voltak jelei komolyabb financiális instabilitásnak. Az 1997-es világgazdasági válság aztán „meghozta az eredményt”: az NHIC súlyos veszteséget könyvelt el, deficitspirálba került, s a helyzeten csak rontott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) beavatkozása, melynek megszorító intézkedései nyomán ez a hiány (adósság) minden évben egyre dagadt, és csak 2002-re stabilizálódott.  

HOGY NÉZ KI AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZER?

2_190613_kenkouhoken_800_1.jpg

Dél-Koreában az orvosi rendelők és kórházak többsége magánkézben van, kivételt ez alól a jóval kevesebb számú közkórházak jelentenek. A társadalombiztosítás finanszírozása az állam által kötelezően kivetett adóval (járulékkal) történik, ebben elviekben minden állampolgár köteles részt venni. Emellett nagyon jelentős szerepe van a magánbiztosítás intézményének is azokon a területeken, amelyekre a kötelező társadalombiztosítás nem terjed ki, és ilyen terület bizony elég sok van. Minden Dél-Koreában élő koreai állampolgár automatikusan részese, adófizetője a társadalombiztosításnak, tehát nincs ingyenes ellátás, hacsak nem a társadalmi szegénység legalján élőkről van szó. Azaz, mégis vannak kivételek, például a politikai menekültek, a függetlenségi harcosok leszármazottai, illetve a „Korea hőse” kitüntetéssel rendelkező egyének, de ide tartoznak némely tudósok és a régi hagyományokat őrző mesterek és családtagjaik is. Őket leszámítva mindenki köteles egészségbiztosítási járulékot fizetni. A munkahellyel rendelkezők keresetük arányában fizetnek, az összeg felét a cég, másik felét a munkavállaló állja. A magánvállalkozók, kisiparosok (ők bevallott jövedelmükkel arányítva) és a munkanélküliek is kötelesek járulékot fizetni, ellenkező esetben egészségügyi ellátásra nem jogosultak. Egy 2009-es adat szerint egy átlagos dél-koreai család éves szinten kb. 2.3 millió forintnyi járulékot fizetett be a kötelező társadalombiztosítási kasszába.  

HA DOKIHOZ MEGY A PÁCIENS… 

3_re2z55m_700x393.jpg

A leegyszerűsített rendszer így működik: a beteg felkeresi az orvost. A diagnózis megállapítása után az önrész egy részét vizitdíjként kifizeti, ami általában a TB (NHIC) által megállapított költség egy alacsony százaléka (átlagban kb. 870 Ft, biztosítás, illetve jogosultság híján kb. tízszerese). Ennek összege a kezelés, illetve a felkeresett orvos minősítésétől, szakágától is függ. Ekkor megkapja a receptet, bemegy a patikába és kifizeti a gyógyszert, vagyis a teljes ár egy részét (ez nekünk is ismerős). A doktor és a gyógyszertár a fennálló különbözet tekintetében elszámol a Társadalombiztosítóval (NHIC).

Bár a társadalombiztosítás a legfontosabb betegségek és alapkezelések jó részére kiterjed (hogy konkrétan mire, és mire nem, azzal a második részben foglalkozunk), Dél-Koreában rendkívül fontos szerepe van a magánbiztosítóknak, és ez persze plusz terhet ró az emberekre.  

4_54580962_l_700x467.jpg

Bizonyos „költséges” betegségek, vagy krónikus állapotok – például a rák – kezelése egy középosztálybeli dél-koreainak igen jelentős anyagi megterhelést jelenthet, ezért jobb, ha magánbiztosítást is köt. Hogy miért? A súlyosabb eseteknél ugyanis a kezelés a betegség fajtájától és stádiumától függően számtalan kivizsgálási, tesztelési lehetőséget kínál fel, illetve követel meg a teljes kórkép megállapítása és a beteg ellátása szempontjából, melyek közül a páciens választhat. Ám ebben a pillanatban átlépte a „választható” határát, és amikor a beteg választ, akkor a törvény szerint bizony a TB (NHIC) már nem finanszíroz. Ráadásul az ilyen páciens a munkából is kiesik, így rá a (többnyire profitérdekelt) cégek nem számíthatnak, ezért utána már nem is fizetnek. Ha tehát a még egészséges delikvens éveken át átalányt perkál ki egy-egy általa választott szolgáltatásra a magánbiztosítónak, akkor esélyes, hogy megússza a „zsebből egy összegben fizetés” olykor horror összegekre rúgó terheit, ha odakerül a sor, és a kórház az orra alá tolja a számlát.       

A JÓ

A nyugati, illetve a fejlett tőkés társadalmak nagy részéhez képest a dél-koreai társadalombiztosítási rendszer még így is igencsak előnyös és olcsó. Az egészségügyi alapszolgáltatások (ezek listája viszont korántsem egyértelmű) a társadalom valamennyi tagja számára elérhetők, ami végül is nagy dolognak számít. Koreában bárki, bármelyik doktort felkeresheti bármely panasszal „relatíve alacsony” vizitdíj megfizetése mellett, így többek közt még náthával is. Egy 2015-ös adat szerint például az orvosi konzultációk száma/ugyanaz a személy/év (= doktor felkeresése 1 fő által bármely okból egy év alatt) az OECD országai közül Dél-Koreában volt a legmagasabb, azaz 14.6, míg ez a szám Németországban 9.9, Belgiumban 7.4, Svájcban pedig 3.9 nap. 

5_700x406.jpg

Koreában nagy divatja van, hogy rendelőintézet helyett azonnal egy kórházba szalad a páciens. Ezért egy koreai személyre évente átlagosan 16.6 kórházi vizitnap jut (amikor kórházat keres fel betegségével), míg az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 36 országának átlaga mindössze 7.1 nap. A bennfekvéses napok száma még ennél is magasabb,18.5. Ez azt jelentené, hogy a koreaiak betegebbek, és azért töltenek hosszabb időt a kórházban? Nem, hanem mert sok fejlett országhoz képest a kórházi ellátást nagyobb arányban finanszírozza az NHIC.    

A koreaiaknak a bürokráciával sem kell megküzdeni - szemben sok más állammal, pl. USA, Kanada, Anglia -, mert a papírmunka, az elszámolás a továbbiakban a doktor és/vagy kórház, illetve a TB (NHIC) között zajlik, amiben a páciens már nem vesz részt. 

A legtöbb nyugati országhoz képest a dél-koreai rendszer tehát „olcsónak” mondható, de azért persze senki sem szeret adót fizetni. Dél-Koreában épp úgy morognak a TB járulék miatt, mint bárhol, pedig 2017-ben a koreai munkavállalóktól jövedelmük 6.12%-át vonták le egészségbiztosítási járulékként. Ez pl. Németországban 15.5%, Franciaországban 13.6%, Japánban 10%, Magyarországon pedig 7% (*magyarázat: Magyarországon 4% a természetbeni egészségbiztosítás: orvosi ellátás, gyógyítás, műtét, stb. fedezetére, illetve 3% a pénzbeli egészségbiztosítás, azaz a táppénz fedezetére).

A ROSSZ

6_noland_southkorea_700x394.jpg

A rossz hír az, hogy elcsépelt szólással élve: olcsó húsnak híg a leve. Magyarán, a dél-koreai kötelező társadalombiztosítási rendszer bizony több komoly sebből is vérzik, ezekről a következő részben olvashattok majd. Egy kis ízelítő: sok betegségre, költséges vizsgálatra (pl. MR, egyéb diagnosztika) és kezelésre nem terjed ki, akár a baleseteket is beleértve, ráadásul a TB finanszírozta lista kicsit sem nevezhető egyértelműnek és nyomon követhetőnek. Aztán ott van az a tény is, hogy a 36 OECD ország állampolgárai közül a dél-koreai beteg dobogós, amikor a legmélyebbre kell zsebbe nyúlni készpénz-kifizetés terén a kezelési költségek rendezésekor.  

Szó esik majd a különféle kórházakról, a doktorok anyagi megbecsültségéről, érdekekről és Moon Jaein elnök nagy tervéről, miszerint igazságosabbá, kibővítetté és elérhetőbbé kell tenni a rendszert. Folytatás következik!      

 

A cikket írta: Csajka Edit

A cikk és képek forrása: 

ncbi.nlm.nih.gov

askakorean.blogspot.com

english.chosun.com

koreaexpose.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1615007718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hórukk 2019.09.16. 09:13:26

A leírtakat jobban lehetne értelmezni az elért eredmények függvényében: hogy néznek ki az életkilátások (várható átlagos élettartam, ill ennek változásai az utóbbi évtizedekben), a halálozási statisztikák, átlagos túlélési mutatók, stb. Egyébként jó, alapos a cikk, köszi.

EDit Kalocsáné 2019.09.20. 09:13:16

Köszönöm szépen, hogy olvashattam. Igazán érdekes írás.