Mandulavágású szemek, kackiás orr és egy tartózkodó, mégis merész mosoly. Egy különleges hangulatú, sejtelmes arc „kőbe vésve” tekint ránk és képvisel szinte földöntúli békét és nyugalmat. Nem a Mona Lisáról, vagy egy klasszikus Buddha-ábrázolásról van szó, hanem egy tetőcserépről, mely sok viszontagság után végül visszakerült hazájába, s mára az egykori Seorabeol, mai nevén Gyeongju egyik legkeresettebb szuvenír motívumává vált. A Silla mosolyaként elhíresült relikviát október 2-án hivatalos nemzeti kinccsé nyilvánítottak Dél-Koreában.

Emberi arcot mintázó sumaksae cserepek (Hwangjeon-ri, Masan-myeon, Gurye-gun, Jeollanam-do)

Sumaksae-nek nevezik koreaiul azokat a gazdagon díszített elemeket, melyekkel a tetőcserepek sorait zárták a hagyományos koreai építészetben. A díszítésnek több funkciója volt, egyrészt jelezte az épületben lakó család társadalmi rangját, másrészt a hiedelem szerint távol tartotta a gonosz szellemeket. A nemesi házak, illetve uralkodói épületek szépségét és eleganciáját emelték a lótusz és sárkány motívumok, míg az utóbbiak -  küldetésüket betöltendő - gyakran ábrázoltak groteszk, félelmetes szörnyeket, bízva abban, hogy a házra támadó, még gonoszabb lelkek megrettennek tőlük és más irányba veszik útjukat.

Ismerve a sumaksae elemek hagyományos szerepét, felmerülhet bennünk a kérdés, vajon hogyan lehetséges az, hogy a Silla mosolyának készítője nem valamilyen félelmetes szörnyet örökített meg, hanem egy bájos női arcot, sejtelmes mosollyal? Érdemes megemlítenünk, hogy nem ez az egyetlen emberi arcot formázó koreai sumaksae, hasonló mintákkal találkozhatunk például Dél-Csolla tartományban is. Ettől függetlenül a mai napig számos kutató igyekszik megfejteni a rejtélyt. Egyesek szerint a mosoly a házban élőknek kíván nyugodt, békés életet. Mások azt feltételezik, a gonosz szellemek elijesztése helyett azok megbékítését, kiengesztelését hivatott elérni.

Hogy a Silla mosolya körüli rejtélyek sorát folytassuk, további különlegessége a relikviának az, hogy nem a kor tömeggyártási eljárásai szerint, sablont használva készült, hanem egyedi munka, bár készítőjének személye sajnos feledésbe merült.

Amit tudunk a cserépről az az, hogy az egykori Yeongmyosa templom területén találták a Japán megszállás idején végzett ásatások során. A két centiméter vastagságú és 11,5 centiméter átmérőjű maradvány alsó bal oldala sérült, de így is jól kivehető rajta a karakteres női arc. 1934-ben egy japán orvos, Toshinobu Tanaka birtokába került, aki Japánba vitte. Park Il-hoon, a Gyeongju Nemzeti Múzeum egykori igazgatójának áldozatos és kitartó tárgyalásainak köszönhetően végül 1972-ben térhetett vissza hazájába, s vált a nagyközönség által is láthatóvá. Így ma 1300 év távlatából szabadon mosolyoghat ránk, egy letűnt kor derűlátó lelkületét megörökítve.

A cikket írta: Kovács Janka

Forrás:

korea.net (http://korea.net/NewsFocus/History/view?articleId=163943)

Dong-A Ilbo (http://english.donga.com/Home/3/all/26/1487090/1)