Jasmine Choi lenyűgöző világhírnek örvend. A fuvola istennője (Korea Times), A zenetörténet 10 legnagyobb fuvolistájának egyike (Sinfini Magazine, Egyesült Királyság), Jasmine Choi revizionista (Philadelphia Inquirer). És ez mind igaz, Jasmine Choi a legfontosabb zenészek egyike, elképesztően nagy hatással van a fuvolaművészetre.

Június 23-án Choi művésznő a Duna Palotában adott koncertet Giorgos Fragos zongoraművész kíséretében. Choi maga mutatkozott be, és konferálta fel a műsort is, így a közönség megismerkedhetett a művésznő egyes darabokhoz fűződő érzéseivel és véleményével. A koncert meghitt és személyes volt, ugyanakkor egy világklasszis előadás is. Szavakkal nehezen körülírható az az energia, amivel Miss Choi kedves, mély és megindító játéka töltötte meg a koncerttermet. Jasmine Choi fuvolajátékát első kézből kell megtapasztalni!

A Korea in Hungary blognak jutott az a megtiszteltetés, hogy feltehessen néhány kérdést Choi kisasszonynak a koncert előtti napon, és az interjú éppen olyan lenyűgöző volt, mint a művésznő előadása. Az a Jasmine Choi, aki az asztal mellett mesél a zenéről, pont ugyanaz a Jasmine Choi, aki a színpadon muzsikálva varázsolja el a közönséget.

A világ egyik legismertebb és elismert művészeként maradt-e még olyan elismerés hátra, amit el szeretne érni?

Művészként és zenészként úgy vélem, hogy az egyetlen célom az, hogy napról-napra fejlesszem a fuvolajátékomat. Mondhatják rólam, hogy nagyon ismert vagyok, vagy hogy elértem már ezt-azt, de számomra a legnagyobb teljesítmény az a közös pillanat, amit megoszthatok a közönséggel, amikor éreznek valamit a szívükben. És amint befejeztem az egyik koncertet, már készülök is a következőre.

Már sok éve fuvolázom, de a képességeim minden nappal fejlődnek, és ez nagyon boldoggá tesz. Némely előrelépés hetekig is eltart, így a fejlődést csak egy hét, egy hónap vagy egy év után veszem észre, de örömmel tölt el, ha azt érzem, hogy jobb zenész lettem. Ez az egyetlen, ami számít: olyan szinten játszani, ami számomra is megfelel. És mindig örülök, ha elmondhatom magamról, hogy a mai nap nyújtottam a legtöbbet egész életemben.

Az emberek azért jönnek el a koncertre, hogy jól érezzék magukat, én pedig azt szeretném, hogy boldogabban menjenek haza, mint ahogy jöttek. Zenészként az a feladatom, hogy a mesterműveket jól közvetítsem a közönségnek. Ha ez összejön, akkor boldog vagyok. Az ember teljes személyisége és a légkör is számít az üzenet átadásakor.

Fotó: Sangwook Lee

Lenyűgöző zenei technikákat használ. Mesélne egy kicsit róluk?

Rengeteg technika van, néhányuk igencsak új a közönség számára, de valójában csak a zenét kéne szolgálniuk. A közönség számára nem a technikai rész a lényeg, hanem az előadás teljes egésze - amikor a koncertről boldogabban térnek haza.

A technikáról annyit mondanék, hogy nekünk, fuvolistáknak, annyit kell fejlődnünk, amennyit csak tudunk, azért, hogy a következő generációk számára ezek az új technikák alapvetővé váljanak. Szerintem ez az egyetlen módja a hangszer fejlődésének. Megmaradhatnánk egy kényelmes szinten, de gondolnunk kell a jövőre. Úgy vélem, a művészek nemcsak szépet alkotnak, hanem a kultúra vezéralakjai is, és mindig nekik kell megtenniük az első lépést az új irányába, ami a közönség számára eleinte még furcsa lehet, de később sztenderddé válik.

A repertoárja zenei stílusok széles skálájából áll, játszik klasszikus és modern darabokat, nép- és könnyűzenét is, és még sorolhatnánk. Ha kéne választania, milyen típusú zenét nevezne meg a kedvenceként?

Természetesen a klasszikus zene a szívem közepe. Úgy fogalmaznék, hogy a zene egy nyelv - mert az is - és a klasszikus zene az anyanyelvem, úgy, mint a koreai. Tanultam németül és angolul is, vagyis a többi stílus a második anyanyelvem. Segítségükkel más szemszögből is láthatom a zenét, és számomra új lehetőségeket nyitnak meg, és adnak ötleteket a klasszikus zenében. Játszottam popot, dzsesszt, Broadway- és filmzenét, és amikor visszatérek a klasszikus zenéhez, olyan dolgokat veszek észre, amiket előtte nem láttam. Mindegyik műfajt élvezem, mindegyiket szeretem játszani és hallgatni is.

A zenélés nagyon közvetlen forma, mindent megmutat rólam, hogy hogyan fejezem ki magam, hogyan gondolkodom. Ha nem lennék biztos más műfajokban, akkor hallatszódna rajtam, hogy csak megjátszom, nem pedig játszom őket. De őszintén szeretem és élvezem mindegyiket, így közönség is élvezni tudja. Ebből a szemszögből nézve nem szeretném magam olyan klasszikus zenészként megnevezni, aki csak klasszikus zenét játszik. Nem akarom leszűkíteni az előttem álló lehetőségeket. Szerintem minél többet tudsz, annál színesebb az élet. Az emberek nemcsak klasszikus zenét hallgatnak, hanem mindenfélét, amihez kedvük van. Én is sokféle műfajt hallgatok és játszom. Nekem a lényeg maga a zene.

Koreai művészként és zenészként mi a véleménye a K-Popról? Elnyomja-e a K-Pop a klasszikus zene iránti érdeklődést Koreában?

Azt gondolná az ember, hogy igen, de havonta hazajáró koreaiként úgy gondolom, hogy a K-Popnak pozitív hatása van a klasszikus zenére. A K-Pop rengeteget fejlődik, igen színvonalas zene első rangú énekesekkel, táncosokkal, koreográfusokkal. Egy hatalmas biznisz, de elsősorban kiváló zene. Ez a precizitás inspirálja a klasszikus zenészeket. A K-Pop zenészek a semmiből alkotnak valamit, amíg mi ugyanazokat a darabokat játsszuk újra és újra. Néha úgy érzem, mintha feldolgozásokat, cover songokat csinálnánk. A K-Pop kreativitásra sarkall minket, hogy gondolkozzunk azon, hogyan is érjük el a nagyközönséget.

A K-Popnak is és a klasszikus zenének is megvan a maga közönsége, úgyhogy nem érzem azt, hogy a K-Pop elnyomná a klasszikus zenét.

Koncertjei között mesterkurzusokat tart tehetséges diákok számára. Elgondolkodott-e valaha azon, hogy a jövőben fuvolaprofesszor legyen egy zeneakadémián?

Már korábban is kaptam felkéréseket erre, de egyiket sem fogadtam el, mert az időbeosztásom nem ad lehetőséget arra, hogy tanár legyek. Sosem tartózkodom egy hétig ugyanabban a városban. De a legfőbb indokom az, hogy nem szeretnék állandó munkát. Szeretek tanítani, de teljesen más, ha azt muszájból kell tenni. Amikor mesterkurzust tartok, azt nem csinálom minden nap, ezért így sokkal jobban is élvezem. Amíg friss az érzés, addig szeretem csinálni.

Diákként ki volt a példaképe?

Amikor diák voltam, James Galway a karrierje csúcsán járt. Rengeteg CD-je volt, felvette az összes alapvető fuvoladarabot. Rengeteget hallgattam, és olyan akartam lenni, mint ő. Tetszett az életmódja. Fuvolaszólista volt, mindenhová elutazott, és inspirálta az embereket. Rengeteget tett a fuvoláért, megmutatta, hogy egy fuvolista mekkora hatással lehet a zenei világra, de a zenei szakmán kívülállók is élvezték a muzsikáját.

Most, hogy erről kérdezett, úgy érzem, pont azt az életet élem, amiről mindig is álmodtam.

Milyen érzés az, hogy Ön is példaképpé vált?

Nagyon hálás vagyok érte. A tizenévesek fejében rengeteg gondolat kavarog, jó és rossz is, és sokat szenvednek általában aprócska dolgokon. De ha néhány jó szót szól hozzájuk valaki olyan, akire felnéznek, az feldobhatja a napjukat. Nagyon örülök, hogy megvan erre a lehetőségem. Az életben is és a játékomon keresztül is tartalmat és értéket szeretnék képviselni.

Ön elkötelezett a zene, a közönsége, a rajongói és a fuvola mint hangszer iránt. Még átiratokat is készít klasszikus művekből fuvolára. Mi késztette a hangszerelésre?

Az évek során a fuvola sokat változott az előnyére, és a fejlődés egyre gyorsabb. Új dolgokat, hangokat, trükköket találnak ki, de a klasszicizmus idején csak jóval kevesebb billentyűvel rendelkező fafuvola létezett, a mai hangszerekhez képest igen csak behatárolt képességgel. Akkoriban a zeneszerzők nem láttak sok lehetőséget a hangszerben. A legnagyobb szerzők csak kevés zenét írtak fuvolára, de manapság, ezzel a nagyszerű fuvolával bármire képesek vagyunk, minden lehetséges. Csak éppen nincs mit játszani.

Valamint a fuvolistáknak is olyan nehézségeket kell legyőzniük, amiket korábban lehetetlennek tartottak. Például, ha egy mesterművet hegedűre írtak, azt képtelenség fuvolán eljátszani. De ha dolgozik rajta az ember, akkor mégis lehetséges. És minél többen hiszik azt, hogy valami lehetséges, akkor az alapvetővé válik, nem lesz többé lehetetlen. Nem szabad korlátokat állítani a fejünkben. És én annak örülök, ha pozitív változást, hatást tudok elérni.

Az interjút készítette: Szilágyi Miklós (Budapest, 2018. június 22.)

Képek forrása: Koreai Kulturális Központ, Sangwook Lee