Korea in Hungary

A vény nélküli csudaorvosság

Kimcsi + recept

2017. augusztus 29. - Koreai Kulturális Központ

Már a Három királyság korában (i.e. 57 – i.sz. 668) is fogyasztották a krónikák szerint. Mára a világ szinte egyetlen ázsiai éttermének kínálatából sem hiányzik. Számtalan fajtája van és óriási rajongótábora szerte e földkerekségen. Az persze nem véletlen, hogy a Korea védjegyévé vált specialitást milliók kedvelik annyira, hisz nemcsak különlegesen finom ízvilága teszi vonzóvá, hanem a mostanra már tudományosan is bizonyított egészségvédő, betegségmegelőző hatása.

1_kimchi_5_699x315.jpg

A kimcsi-titok nem csupán a hét pecséttel őrzött ládikában dugdosott receptekben rejlik, hanem abban a világszerte alkalmazott eljárásban is, amit fermentálás, azaz erjesztés néven ismerünk. Míg azonban a nyugati világban ezt a technológiát elsősorban a jófajta konyak, bor vagy sör előállítására használják, keleten főleg minőségi, tartósítószer nélküli élelmiszerek, sőt kozmetikumok készítésében alkalmazzák, persze, nem megfeledkezve az alkoholos italokról sem… így volt ez mindig a Koreai-félszigeten is. A kimcsi legismertebb fajtái a nálunk kínai kel néven ismert káposztából ( , e.: becsu) vagy rengeteg féle leveles zöldségből, növényből, vagy retekből, zöld csilipaprikából, uborkából, stb. készülnek, az igencsak hasznos tejsavbaktérium keletkezésével és segítségével indulnak erjedésnek és aztán érlelődnek tovább ízlés szerint.

Nézzük, hogyan is segít nekünk a kimcsi egészségünk megőrzésében!

1. tétel: A kimcsi rendszeres fogyasztása javítja az emésztőrendszer működését

2_700x446.jpg

A tiszta erjesztéssel készült kimcsi laktobaktériumok millióit rejtegeti magában, amit más szóval „jó”, vagy „hasznos” baktériumoknak is szokás nevezni, amelyek biztosítják az egészséges emésztést. Normál körülmények között nagy számban laknak emésztőrendszerünkben, de pl. napjaink stresszes életvitele és a gyors, helytelen táplálkozás hosszabb távon emésztési zavarokat, hasmenést okozhat, amelyek krónikussá válhatnak. A kimcsi az erjesztéssel való előállításnak köszönhetően bőségesen rendelkezik ezekkel a jó baktériumokkal, amelyekkel pótolni tudjuk az ilyen-olyan okok miatt elvesztett emésztési segítőinket. A káposztalevelek és az egyéb zöldségek rostjaival társulva a kimcsi jótékony baktériumai biztosítják, hogy emésztésünk zavartalan legyen, s napjaink betegsége, a krónikus székrekedés is távol maradjon, így segítve, hogy az alattomosan leselkedő halálos bélbetegségek is elkerüljenek bennünket.

2. tétel: A kimcsi erősíti az immunrendszert

3_700x350.jpg

Bizonyított, hogy immunrendszerünk 75%-a emésztési szerveinkben található, mivel elsősorban az elfogyasztott ételekből és italokból nyeri erejét és védekező képességét. Ezt tekintetbe véve könnyen belátható, hogy a probiotikum-gazdag kimcsi segítségére lehet szervezünk általános védekező rendszerének. A kimcsi fontos hozzávaló eleme a piros csilipaprika pehely, amely a többi paprikaféleséghez hasonlóan rákmegelőző és antioxidáns hatásáról is ismert. Aztán ott van maga a káposzta, amelyről szintén bebizonyították, hogy gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással rendelkezik, s mint ilyen, serkenti immunrendszerünket. A kimcsikáposzta bőségesen tartalmaz olyan ásványanyagokat, mint a szulfidok, valamint izocianátot, s ezek képesek a káros mikrobák inaktiválására, illetve elpusztítására, s ily módon jó katonákként szolgálják védelmi rendszerünket.  

3. tétel: A kimcsi távol tart a falánkságtól

4_700x329.jpg

Ezt a tételt tényleg nagyon könnyű belátnunk, hiszen a kimcsi olyan alacsony kalóriatartalmú, ámde egészséges növényekből, illetve más összetevőkből (esetleg polip, rák, szardínia) áll, ami hasznos tápértékben gazdag, viszont nem hizlal egy cseppet sem. A káposzta, a retek, a sárgarépa, uborka, stb. rostjai eltelítik a gyomrot, segítenek kiiktatni az édes íz iránti vágyat, a probiotikumok pedig még karcsúsító hatásukról is ismertek, hiszen megkönnyítik a feldolgozott táplálék könnyed távozását a szervezetből. Sokan úgy tartják, hogy a koreaiak, összehasonlítva más népekkel, azért őrzik olyan sikeresen a karcsúságukat, mert a kimcsi a napi étkezésük szerves része. Ez a tézis azonban sajnos napjainkban nem mindig áll meg, hiszen a globalizációval megérkeztek a gyorséttermek és a kávézók csábító, hizlaló, ámde tápértékben vajmi keveset érő étkei és nyalánkságai, híznak is a gyerekek… Tanulság: hambi és csokitorta helyett szolgáljunk fel kimcsit a vacsoránál.

4. tétel: A kimcsi fogyasztók lassabban öregszenek

5_700x350.jpg

A legtöbb ember iszonyodik az öregedéstől, de még inkább attól, hogy öregebbnek nézzen ki, mint ahogy szeretné. Természetes ijedtség ez, hiszen az elmúlásra emlékeztet, ráadásul Koreában igencsak hajlamosak arra az emberek, hogy mások megjelenését kritizálják. Szóval nemcsak a magunk félelme és hiúsága játszik, hanem az a bizonyos megfelelési kényszer is. Szomorú tény, hogy a már emlegetett növekvő stressz és a környezeti szennyezés ebbéli törekvésünket nem segíti, sőt! Így aztán kétségbeesetten igyekszünk keresni azokat a – sokszor mesterséges – megoldásokat, amelyek modern világunkban rendelkezésre állnak, legyen az szépészeti kozmetikum vagy „fiatalító” tabletta, az elszántabbak még a plasztikai beavatkozásokat is harcba hívják az öregedő külső ellen.  Pedig a megoldás legtöbbször magában a természetben rejlik, hiszen azok az antioxidánsok a legbátrabb harcosok ebben a küzdelemben, amelyek például a kimcsiben bőségesen ott lakoznak. Amennyiben nem a méregerős fajtájából lakmározunk be nap, mint nap, hanem a kevésbé csípősből, ezt bőrünk rugalmassága és egészséges színe jobban meghálálja, mint a legtöbb csodakence pakolgatását.  

5. tétel: A kimcsi segíthet megelőzni a gyomorfekély kialakulását

6_700x372.jpg

Gyomorfekély alatt a gyomor és a vékonybél közötti területen kialakuló fájdalmas, gyulladásos, esetleg gennyesedő sebesedést értjük, amit sok esetben egy Helicobacter pylori nevű baktérium okoz. Hogy ez miként kerül a szervezetünkbe? Nos, legtöbbször bizony elfogyasztott ételeink valamelyikével. Tünetei között szerepel többek között a puffadás, émelygés, égető érzés a szív tájéka alatt, hányás, a súlyosabb esetekben sötét vagy fekete széklet, indokolatlan súlyvesztés, véres köpet vagy hányás, heveny fájdalom a gyomor, illetve a has felső hasi tájékán. Ha kezeletlen marad, gyomorvérzés vagy gyomor perforáció következhet be, amely sok esetben melegágya lehet a gyomorráknak.

Sajnos a világ lakosságának kétharmada fertőzött a fent említett baktériummal, a gyomorfekély kialakulása tehát Damoklesz kardjaként lebeg a fejünk felett. Vannak persze igen hatékony gyógyszeres kezelések, de ez ellen az ellenséges baktérium ellen (ha még nem okozott galibát) legjobb hadba hívni a „saját fajtáját”, azaz a jó baktériumot. A kimcsiben fellelhető leuconostoc mesenteroides (tejsavbaktérium) dextrint termel, amely egy igencsak hatékony antimikrobiális anyag, ezért képes megakadályozni a Heliocobacter Pylori elszaporodását a szervezetünkben.   

6. tétel: A kimcsi harcba száll a koleszterinnel

7_700x311.jpg

Egy nemrégiben kiadott koreai tanulmány bizonyítékokat vélt találni arra, hogy a kimcsi napi fogyasztása segít abban, hogy a koleszterin- és a glükóz-szint megfelelő egyensúlyban legyen szervezetünkben. A busani National University szakember-teamje száz vállalkozó fiatalt az alábbi veszélytelen kísérletnek vetette alá:

Két részre osztották a csoportot, amelynek egyik része kb. 30 dekányi, a másik pedig kb. 10 dekányi kimcsit fogyasztott el minden nap, természetesen a szokásos, rendes étkezés mellett. Egy héten át ették a napi kimcsi adagjukat, ezt megelőzően és utána is vért vettek tőlük. A végeredmény igen érdekes lett, jelentős és közel azonos (!) mértékben mindkét csoportnál csökkent a koleszterin szint. Ezt úgy is lefordíthatjuk, hogy a kimcsi kis mennyiségben való napi bepuszilása is már nagyon sokat segít a szívünknek. Sőt, nemcsak a koleszterin, hanem a vércukor szint is drámai módon csökkent, és mindez összesen egy hét alatt! Tanulság: nemcsak emésztő rendszerünk, hanem szívünk védelmében is érdemes kimcsit fogyasztani.  

7. tétel: A kimcsi csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának esélyét

8_700x459.jpg

Profán módon megfogalmazva: cukorbetegség akkor alakul ki, amikor vércukor szintünk a megengedettnél nagyobb mértékben megemelkedik. A glükóz bizony többnyire azokból az ételekből kerül a szervezetünkbe, amelyek cukrot tartalmaznak, legyen az marcipán avagy szőlő. A szervezetünkben termelődött inzulin viszont abban segít, hogy a bekerülő cukrot „lebontsa”, és így az jó energiává alakuljon át. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők szervezete nem képes a lebontáshoz elegendő mennyiségű inzulint megtermelni, míg a 2-es típusú diabéteszeseknek (ez a gyakoribb) ugyan van elegendő mennyiségű inzulin a szervezetükben, de ilyen-olyok miatt a szervek nem képesek jól hasznosítani azt. Sajnos manapság a diabétesz az egyik legelterjedtebb betegség a Földön, úgy becsülik, hogy mintegy 415 millió ember szenved ebben!  

Az előbb említett egyetem egy kifejezetten ilyen irányú kísérletet is folytatott, hasonló módon az előzőhöz, csak most négy héten keresztül, és célzottan a kimcsi glükózra tett hatását vizsgálták a felnőtt szervezetben. Az eredmények azt mutatták, hogy valamennyi résztvevő vérében nőtt az inzulin mennyisége, de ennél is jelentősebb mértékben csökkent a vércukor szintjük.   

8. tétel: A kimcsi fontos méregtelenítő

9_700x434.jpg

A Biszfenol A. (BpA) egy jól ismert kemikália, a világon legnagyobb mennyiségben előállított műanyagok egyike. Alapanyaga annak a polikrabonátnak, amit a többnyire átlátszó, de szilárd műanyagok gyártásához használnak, és amivel zsúfolásig tömve van az életünk. Ez jelenik meg pl. az ásványvizes és üdítős palackokban, a műanyag tároló dobozokban, a digitális médiahordozókban (CD, DVD), fogtömésekben, hogy olyan kedvenc elektronikus holmijainkról ne is beszéljünk, mint a LED TV-k, a számítógépek és az okostelefonok. Majdnem mondhatni, hogy önként „mérgezzük” magunkat, de ez nem egészen így van, hiszen a modern világ visz ebbe bűnözésbe, kitérni nemigen lehet előle.  A BpA szervezetünkbe kerülve nagyon sok bajt okozhat, felboríthatja hormonháztartásunkat, negatív hatással lehet agyműködésünkre, lassú méregként hathat, és mint ilyen komoly szív- és egyéb szervi megbetegedéseket okozhat. Már egy 2007-ben folytatott tanulmányban leírták, hogy egy bizonyos probiotikus baktérium, a Bacillus pumilus képes felvenni a küzdelmet a BpA-val és legyengíteni annak kártékony hatását. És igen, ez a jó baktérium is megtalálható a kimcsiben, méghozzá jelentős mennyiségben!

10_onggi-700.jpg

Így aztán a kimcsi nemcsak a szerves anyagok, hanem a kemikáliák világából ért támadások visszaverésében is régi és megbízható szövetségese az embereknek. De hogyis tudott az efféle tudományos magyarázatokról a sillai vagy Joseon-kori szegény falusi asszony, aki rendületlenül, évről évre onggiba gyömöszölte és elrakta a család apraja-nagyja számára a télire való kimcsit! Hol volt még akkor a műanyagpalack és vércukormérő? Sehol! Ő csak begyűjtötte, amit megtermett a föld, amit adott a tenger, és a világ legtermészetesebb módján igyekezett táplálni a körülötte lévő életeket.  

Egy nagyon egyszerű házi kimcsi recept:  

  • 25 dkg kínai kel levél
  • ¼ kanálnyi só
  • 3 kanálnyi koreai csípős csilipaprika pehely
  • 3 kanálnyi szójaszósz
  • 2 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 10-12 gr. apróra darált gyömbér
  • 2 kanálnyi szardínia szósz
  • 1 kanálnyi víz
  • ½ csészényi (1 dl-es) kb. 2 cm-es darabokra vágott zöldhagyma

Elkészítés:

  • Vágd fel a káposztaleveleket kb. 5x2-3 cm-es darabokra, és tedd egy nagyobb tálba!
  • Szórd meg a feldarabolt káposztát a sóval, és óvatosan masszírozd be a levelekbe, amíg kicsit puhulni nem kezd, hagyd 15-20 percig pihenni!
  • Áztasd tiszta hideg vízbe kb. egy órára egy másik edényben!
  • Áztatás után folyó vízben jól öblítsd le!
  • Helyezd vissza át a leöblített káposztát a tálba!
  • Egy másik tálban készítsd el a kimcsi krémet a fent felsorolt hozzávalók alapos összekeverésével (kivéve a zöldhagymát), majd önts hozzá ¼ csészényi sós vizet, amiben a káposzta ázott!
  • Most tedd hozzá az összevágott zöldhagymát, ismét jól keverd össze!
  • Húzz kesztyűt (vagy alaposan moss kezet) és gondosan keverd össze a kimcsi krémet a káposztával!
  • Helyezd a kész káposztát a megfelelő nagyságú tárolóedénybe (lehetőleg agyag vagy üveg) úgy, hogy a lehető legkevesebb levegő maradjon az edényben. Azonban ne gyömöszöld erővel össze, mert az erjedéskor keletkezett buborékoknak kell valamennyi hely!  
  • Szobahőmérsékleten hagyd legalább 3 napig fermentálódni, utána kóstold meg, ha elégedett vagy, innentől tárold hűtőben, a markáns illat miatt jól elszigetelve. Ha érettebben szereted, hagyd még a szobahőmérsékleten!

Fogyaszd egészséggel!

11_kimchi_f_700x469.jpg

 

A cikket írta: Csajka Edit

Forrás: 10 Magazine Korea, Hansik, Wikipedia

Képek forrása: 10 Magazine Korea, Hansik, pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4812788590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bekyly 2017.08.30. 10:11:51

Nagyon szeretem! Mindenhez ezt enném...