Június 28-án este a Koreai Kulturális Központ egy újabb fiatal tehetségnek adott lehetőséget, hogy hegedűmuzsikájával elvarázsolja a közönséget. A Bécsi Zenei és Művészeti Magánegyetemen tanuló Park Chansik előadásában, Komiya Akari – a Bécsi Zeneakadémia professzora – zongorás közreműködésével hallgathattuk meg Beethoven D-dúr szonátáját (No.1 Op. 12), Johannes Brahms D-moll szonátáját (No.3 Op. 108) és a sokak fülének már ismerősen csengő Vittorio Monti Csárdását.

Az est számomra különleges élményt nyújtott, hiszen megismerkedhettem két nagyszerű művésszel, valamint személyes élményekkel gazdagodhattam az előadás alatt is. Park Chansikkal lehetőségem volt találkozni a koncert előtt, így egy kicsit  jobban megismerhettem. A végtelenül szerény ifjú művésszel néhány percet beszélgettem, azonban apróbb nyelvi akadályok miatt – hiszen jómagam még csak töröm a koreai nyelvet – inkább csak egyszerűbb témákról kérdeztem.

„Hány éve tanul hegedülni?

Öt éves koromban kezdtem el, most húsz éves vagyok, tehát tizenöt éve.

Rengeteg koncerten, versenyen túl van már. Sokaknál a lámpaláz azonban soha nem múlik el. Ön hogy van ezzel?

Kiskoromban egyáltalán nem voltam lámpalázas. Régen csak kiálltam, és egyszerűen eljátszottam a darabjaimat. Mostanában viszont egyre többször idegeskedem.

Mire gondol, miközben játszik?

Nem gondolok semmire, egyszerűen ösztönből játszom. Hagyom, hogy a zene magától jöjjön, ez a legtermészetesebb.

Vannak kedvenc zeneszerzői, stílusa?

Szeretem a francia zeneszerzőket is, de a kedvencem talán Johannes Brahms és Ludwig von Beethoven, akiktől ma is fogok játszani.

Mik a jövőre vonatkozóan a tervei, hol láthatjuk majd?

Most leginkább a tanulásra koncentrálok Bécsben, jelenleg Pavel Vernikov professzorral. Rengeteget kell még tanulnom, és a jövőben szeretnék majd mesterképzésre is jelentkezni. Idén novemberben lesz egy fontos koncertem Dél-Koreában, a Seoul Arts Centerben, ahol a Korea Soloists Orchestra zenekarral fogok fellépni.

Mi az álma?

Tíz éves korom óta hegedűművésznek készülök. Az álmom természetesen az, hogy mindig hegedülhessek, és a világ minden táján koncerteket adhassak.”

Park Chansik játékát figyelve megbizonyosodhattunk arról, milyen alázattal van a zene iránt, milyen mélyen éli át a darabok jelentéseit. A dallam belülről fakadt, és ahogy tisztán megszólalt a hegedűben, leomlottak a falak művész és közönség között, és talán mindannyiunk nevében állíthatom, hogy eggyé váltunk, együtt éreztünk a zenével. Nem csak művészi szempontból volt gazdag és értékes, hanem technikai színvonalon is, hiszen a rengeteg futam, akkordok, kristálytiszta flageolett hangok a művész magas szintű technikai tudásáról tanúskodnak. Nehéz feladata volt mind a szólistának, mind a zongorakísérőnek egyaránt. Ők azonban természetesen profi módon együtt mozogtak, és dinamikailag is összhangban voltak.

Számomra az tette még személyesebbé a koncertet, hogy az előadást „belülről” hallgathattam végig. Hiszen az előadás előtt fél órával kértek meg, hogy (zenéhez némileg értő személy révén) lapozzak a zongoraművésznek. Így, testközelből még áthatóbb élmény volt a koncert, hiszen együtt követtük a kottát, a tempót, és átérezhettem azt a hihetetlen erőt és szenvedélyt, amellyel Komiya  Akari zongorázott.

A cikket írta: Ispán Melinda

Képek forrása: Park Chansik