Hol van szükség a békére?
2015. augusztus 24. írta: KoreaiKultúra

Hol van szükség a békére?

#peaceflag avagy békezászló kampány Koreából

Gondolkozzunk el, mit jelent számunkra a béke és hogyan tehetnénk érte mindennapjaink során! A frissen indult kampány célja, hogy az emberek közreműködésével és a közösségi média bevonásával, mindössze egy fénykép készítésével közvetítsük a béke szükségességét, így törekedve a világbéke elérésére.

peaceflag3.png

A kampányt a híres koreai olimpiai bajnok műkorcsolyázónő, Kim Yuna nyitotta meg, aki a kampány hivatalos oldalán egy rövid videóban hívja fel a figyelmet a kezdeményezés fontosságára. A kampányhoz olyan internetes hírességek, youtuberek is csatlakoztak, mint Dave és Beautifymeeh.

A kezdeményezés hivatalos oldalára ellátogatva könnyedén csatlakozhatunk mi magunk is a kezdeményezéshez. Először is töltsük le innen a kampány logóját, egy kis kék zászló képét. Ezután fényképezzünk le egy olyan helyzetet, ahol szerintünk szükségünk van békére, majd a kis zászló logót illesszük a fotóra. A fotót osszuk meg Instagram-on a „#peaceflag2015” hashtaggel és taggeljük be rajta barátainkat, hogy aztán ők is folytassák a láncot. Ezáltal minél több emberhez juthat el a kampány üzenete.

peaceflag.png

Már közel 200-an csatlakoztak a kampányhoz – legyél Te a következő! Bővebb információért és további képekért látogass el a Peace Flag Campaign hivatalos oldalára vagy keress rá Instagramon a „#peaceflag2015” hashtagre.

 

Az összefoglalót írta: Baross Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr697730632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martabakosnagy 2015.10.19. 11:03:58

Bizony, nagyon időszerű!
süti beállítások módosítása