Az 1960-as években Szöul zenei központja a Jongno (ejtsd: Dzsongno, 종로) út és a Cheonggyecheon (ejtsd: Csanggjécsan, 청계천) által behatárolt Seorin (ejtsd: Szarin, 서린동) negyedben volt, alig pár perces sétára a Gwanghwamun tértől, ahol ma is Szedzsong király és I Szun Sin admirális szobra áll. Valamikor Szöul legpezsgőbb negyede volt, mára rideg felhőkarcolók népesítették be. A ’60-as években rengeteg magániskola volt a környéken, ezért főleg diákok jártak erre. Most az SK cég hatalmas toronyépülete áll ott, ahol egykor a legismertebb helyek; a Stardust (Csillagpor) Hotel, a PhengoPhengo és a Copacabana diszkó, ahol a fiatalok mulattak hajnalig.
Akkoriban a koreaiak többségének nem volt otthon rádiója vagy lemezjátszója, így csak a különböző zeneszalonokban élvezhették a zenét, ahol persze enn-inni, s alkalmankint táncolni is tudtak. Ilyen hely volt a Die Schöne (디쉐네), a Metro (메트로), a Carnegie (카네기) vagy a New World (뉴월드). A popzenerajongók mellett a komolyzene szerelmeseinek törzshelye is itt voltak; ők a Renenszánszba (르네상스), az Apollóba (아폴로) vagy a Filharmóniába (필하모니) jártak. Az egyik legnagyobb szórakozóhely a több mint 1000 m2-es Die Schöne volt, ahol hétvégente tviszt táncversenyeket rendeztek, amelyeken a győztes egy 18 karátos aranygyűrűt kapott jutalmul. A New World nevéhez méltóan a legújabb lemezekkel és a legkorszerűbb hangtechnikájával tűnt ki.
A klubok persze nemcsak a zenerajongókat vonzották, hanem az ellenkező nem iránt érdeklődőket is. A fiúk és a lányok itt ismerkedtek, randevúztak. Sokan csak egy csésze teát rendeltek maguknak, aztán órákig beszélgetttek és mulatták az időt. A japán megszállás idején a teaházakban álló nap lebzselőket „fali festmény”-eknek gúnyolták, az ő hagyományaikat látszottak követni a zeneszalonokban ülők, akik mondhatni a fali festmények utódai voltak. Dekadens viselkedésüket nem nézték jó szemmel, s a rendőrségi razziák során gyakran begyűjtötték őket. Akkoriban a teaházakhoz hasonlóan a szórakozóhelyekre fiatalkorúak nem, csak egyetemisták és felnőttek nyerhettek bebocsájtást. A kidobók rögtön kiemelték a sorból azokat a középiskolásokat, akik sapkájukkal akarták elfedni kötelezően kopaszra nyírt fejüket.
Az első zeneszalon a C’est si bon (쎄시봉) volt, amely a koreai háború után, 1953-ban nyílt meg a híres vásárlónegyedben, Mjangdong-ban, és többszöri költözés után 1964-ben a Seorin negyedben találta meg végleges székhelyét. Itt, a Csillagpor Hotel mögött, a Cheonggyecheon irányában volt egy szűk utca, ahol az egyik épület földszintjén várta a bulizni vágyókat a klub. A nevét a híres francia sanzonénekes-filmszínész Yves Montand ismert slágeréről kapta, annyit tesz: Annyira jó! Az idejáró fiatalok nem voltak jómódúak, ezért legfőbb szórakozásuk volt, hogy napnyugta után a bárban külföldi popslágereket és andalító sanzonokat hallgattak, miközben az utca sütödéiben vásárolt sült polipot ették és szomjukat makkollival; erjesztett rizsborral oltották.
A sok zeneszalon között a C’est si bon azzal tűnt ki, hogy élőzenét szolgáltatott, saját színpadán léptek föl fiatal tehetségek, aki az akkori divathullám szerint gitáron kísérték saját, folk rock dalaikat. A klub nyújtott fellépési lehetőséget rengeteg, később híressé vált énekesnek, pl. Jo Young Nam (ejtsd: Dzso Jang Nám, 조영남), Lee Jang-hee (ejtsd: I Dzsáng Hi, 이장희), Kim Se-hwan (ejtsd: Kim Szé Hván, 김세환), Lee Ik-kyun (ejtsd: I Ik Kjun, 이익균). Közülük is kiemelkedett a C’est si bon fő attrakciója, a Twin Folio (트윈폴리오) nevű duó, amelyben Yoon Hyeong-joo (ejtsd: Jun Hjang Dzsu, 윤형주) és Song Chang-sik (ejtsd: Szong Csáng Sik, 송창식) gitáron kísért lírai dalokat énekeltek, kicsit hasonlóan, ahogyan azt Cseh Tamás és Másik János tette az 1977-es Levél nővéremnek lemezen. A Twin Folio 1968 februárjában alakult, de 1969 decemberében már fel is oszlott.
A C’est si bon és a többi zeneszalon csillaga is lassan leáldozott ahogy a rádiók és a lemezjátszók egyre inkább elterjedtek, illetve más helyek jöttek divatba. A klub 1969-ben zárt be, de fénykorában éllovasa volt a beat-kultúra terjesztésének, amihez hozzátartott a folk rock, a farmernadrág, a hosszú haj és a csapolt sör megjelenése is.
Idén februárban készült a korszakról film, amelynek címe is a híres klub nevét viseli. A filmben a rendező Kim Hyeon-sook (ejtsd: Kim Hjan Szak, 김현석) azzal a gondolattal játszott el, mi lett volna ha a Twin Folio legendás duója inkább trió lett volna. Sajnos a film nem robbantott kasszát, mert a rendező hatalmas ziccert hagyott ki azzal, hogy a koreai fiatalok számára is kevéssé ismert korszak és zenekar izgalmas történetét egy lagymatag szerelmestörténetre cserélte fel.
A cikket írta: Szabó Gábor Andor
