Virágzó évszakok a „Reggeli nyugalom kertjében”
2015. június 22. írta: KoreaiKultúra

Virágzó évszakok a „Reggeli nyugalom kertjében”

Bazsarózsa, hortenzia, liliom, írisz… ugye elég csak megemlíteni néhány virág nevét, máris felderül egy kicsit a kedved, és könnyedén el is feledkezel a zajos hétköznapok teendőinek szorításáról? Ahhoz, hogy egy csodálatos szín- és illatterápián vehessenek részt, a koreai embereknek mostanában nem kell mást tenniük, mint ellátogatni a Gapyeongban található „Reggeli nyugalom kertjébe”, ahová Szöulból úgy másfélórás utazással el is juthatnak.  

1_calm_summer_15l.jpg

Virágba borult íriszek a „Reggeli nyugalom kertjének” pavilonja előtt

Igaz, nem csak mostanában, hanem tulajdonképpen egész évben, hiszen ez a kert minden évszakban más-más virág és növénycsodákkal kápráztatja el a látogatót, télen pedig a híres-neves fényfesztivállal vár kicsiket és nagyokat.

 

3_eden_garden_l2.jpgGyönyörű virágszőnyeg a kilátó körül

A hosszú tél után a már kora tavasszal virágba borult aranyesőt és azáleát a nyár színpompás virágai követik és élénk, ezerarcú, vidám foltokat rajzolnak a zöldbe fordult erdő arcára. 

Június hősnője kétségkívül az írisz. A június végéig tartó egyhónapos virágfesztivál ideje alatt mintegy ezer növény képviseli a harminc különféle íriszfajtát. De szép sorban bemutatkozik a nyár többi kedves virága is, hogy ringbe szálljanak a látogatók csodálatáért. Júniustól augusztusig virítanak majd a liliomok, a bazsarózsák, az árvácskák és a hibiszkuszok a „Reggeli nyugalom kertjében” a tiszteletükre rendezett fesztiválon.

2_calm_summer_6l.jpgBazsarózsa és futórózsa, a nyár nagy sztárjai

A „Reggeli nyugalom kertjét” több mint tíz kisebb kertből álmodták és komponálták meg alkotói, mindegyiküket más-más téma köré megépítve. A „Édenkert” például csodálatos fekvéséről ismert, ahol elsősorban árvácskák és futórózsák uralkodnak. Az embernek az az érzése, hogy a színskála minden árnyalata elhagyta a palettát és ide vándorolt, van itt piros, vörös, rózsaszín, lila, fehér minden variációban.

Van ott az erdővel kísért keskeny ösvény végén egy kicsiny fehér templom. Ha nem is tartozna a „kötelező meglátogatni” kategóriába, ide akkor is mindenki elzarándokol. Nem csak azért, mert kedvelt filmforgatási terület és olyan hírességek nyomaiban lehet lépkedni, mint Jeon De-yeon, vagy Park Shin-yang, hanem mert nagyon romantikus hangulata van. Ez is csak arra bizonyíték, hogy a természet és a valóság mindig felülmúlja a képzeletet.

4_calm_summer_23l.jpgA kis fehér templom és az ösvény számtalan film forgatásának helyszíne

5_calm_summer_26l.jpgA látogatók kellemes időt töltenek a kis csermely mellett is

Minden évszaknak megvan a maga virágfesztiválja. Még benne vagyunk a nyárban, de meg kell említeni a többi színpompás eseményt is. Szeptembertől novemberig tart az őszi virágok bemutatkozása, a krizantém megszámlálhatatlan színben és méretben a díszvendég ilyenkor, és ehhez jön még az őszi erdő és növényzet színkavalkádja. Igaz, decembertől februárig nincsenek virágok, de a színek akkor sem hiányozhatnak, mert ekkor a téli fényfesztivál veszi át a hatalmat a „reggeli nyugalom kertjének” birodalmában.

6_calm_spring_22l.jpgA tavasz ébredése a hosszú tél után

7_calm_fall_10l.jpgGyönyörködés az ezerszínű őszi lombokban

8_calm_winter_l.jpgTélen minden éjjel káprázatos fényfesztivál fogadja a látogatókat

 

Az összefoglalót írta: Csajka Edit

Képek: korea.net

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr527563360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása