Korea in Hungary

„Emberi tökéletesség nem létezik, mégis törekednem kell, hogy megérintsem”

Interjú Chang Eunho zeneszerzővel

2018. június 11. - Koreai Kulturális Központ

A koncertje előtt egy nappal érkezik. Nem egy Dunára néző, puccos szálloda luxus lakosztályát bérli, hanem a Belvárosban található koncertterem egyik vendégszobáját. Nem indul buszos városnézésre, helyette gyalog csavarog az éjszakai Budapest utcáin, hogy elcsípje a hangulatot. Nem az a fajta művész, aki olyan hiú és tartózkodó, hogy ne merné megmutatni igazi arcát és érzelmeit. Vérbeli muzsikus tetőtől talpig. A kortárs zeneművészet egyik fiatal teremtője, akinek a nevét immár világszerte ismerik, és aki volt olyan kedves, hogy kis stábunknak nyitott szívvel adjon interjút pár órával a koncertje előtt. Bemutatjuk Maestro Chang Eunhot, messze a programfüzetek ismertetőin túl.         

borito_chang_eunho.png

Amikor klasszikus zenéről esik szó, az interjúk nagy többsége az előadóművészekkel készül, és azok is ők, akiket a közönség kitörő tapsa köszönt, míg maga a zene megalkotója többnyire személyében láthatatlan marad. Ön is ifjú előadóművészként, zongoristaként kezdte már hétévesen, nota bene, a tehetség nincs korhoz kötve, és most immár a kortárs zene egyik legkiemelkedőbb megteremtői, alkotói között találjuk a nevét.

Mik voltak azok a legfontosabb tényezők, amelyek Önt a zeneszerzés felé hajtották? Milyen különleges ösztönző erők késztették, hogy erre a göröngyös, mégis csodálatra méltó útra lépjen?   

Chang Eunho: Nos, azt gondolom, hogy senki sem születik pusztán zeneszerzőnek, így hát én sem vagyok kivétel. Igaz, ami igaz, zenei tanulmányaimat elég korán kezdtem Koreában, ebben az értelemben természetesen előadóművésznek számítottam. Később voltam olyan szerencsés, hogy Európában, Lengyelországban tanulhassak zeneszerzés szakon. Hogy mi adott lendületet? Először is hihetetlenül motiváló és bátorító közegre akadtam ott, és kitűnő mesterem volt. Ezek nagyon fontos tényezők voltak, de ami még ennél is izgalmasabb és ösztönzőbb volt: a kiválóan képzett zenészek, az előadók. Tudja, egy komponistának olyan szüksége van a szuper érzékeny muzsikusra, mint a levegőre. Olyanokra, akik pontosan képesek közvetíteni a legbelsőbb érzéseidet, amelyek a zenédben lapulnak. Ám ez még mindig nem elég: rendelkezniük kell azzal az előadói technikával, amivel az adott hangszerből és az adott műből a lehető legjobbat lehet előcsalogatni. Tisztelniük kell a zenédet, megbízni benne, mondhatni együtt kell vele venni a levegőt. S mivel sikerült ilyen nagyszerű és felfedező hajlamú művészeket találnom, nekik komponáltam, velük együtt alkottam, majd fokról fokra jöttek a közös sikerek, egyszer csak zeneszerzőnek kezdtek elismerni. Nos, így lett az előadóművészből teremtő művész. 

2_img_0852_1_2_700x419.jpg

Később sem szerepelt előadóként ezután?

Chang Eunho: Ó, de igen! Tavaly lemezre játszottam a zongoradarabjaimat, persze nem a teljes kollekciót, úgy körülbelül a felét. Az igazat megvallva, eléggé ideges voltam, mert tíz éve játszottam koncertszerűen utoljára, így éjjel-nappal gyakoroltam. De mivel a nagy szerelem még ma is a zongora, megcsináltam! És tudja mit? Megosztok most Önnel egy sztorit a színfalak mögül, amit máshol még nem meséltem. Ez még a kétéves koreai kötelező katonai szolgálatom idejéből van, ahol a kottát olvasó, zenélő fiúkból alapítottam egy rezesbandát, amiben én fújtam a trombitát, és még tubán is játszottam, így masíroztunk. Szép idők voltak.

Igen, néha olthatatlan vágyat érzek, hogy magam is színpadra lépjek, és együtt muzsikáljak a kollégáimmal, de ez még a jövő zenéje egyelőre. Minden esetre már belevágtam, és a múlt hónapban önálló zongorakoncertet adtam Spanyolországban, Sevillában.

3_img_0908_1_473x500.jpg

A közönség mennyire érezheti műveiben a hagyományos koreai és a nyugati klasszikus zene ötvözését? Sikerült elérnie a kívánt szimbiózist Chang Eunho zeneszerzőnek? Volt-e olyan európai klasszikus előd, aki hatással volt az Ön művészetére?   

Chang Eunho:  Hadd kezdjem a kérdése második felével, mert az egyszerűbb. Gyerekkoromban rengeteg nagy elődöt szerettem, de igaziból a francia impresszionisták kerültek közel a szívemhez, közülük is Maurice Ravel és Claude Debussy. Az ő zenéjükkel mintha messzi tájakon utaztam volna, néha egyenesen a Paradicsomban éreztem magam, a lelkem távoli vidékeken kószált. Később egy lengyel zeneszerző, Karol Szymanowski művészete ragadott meg, akit leginkább poszt-impresszionistaként tartunk számon. Szóval mondjam azt, hogy az impresszionisták hagyták bennem a legmélyebb impresszumokat?

Ami a kérdése első részét illeti, hát ez egy elég érdekes és bonyolult ügy, mert szavakkal kéne operálni, miközben zenéről beszélünk… Szóval, kezdjük talán ezzel: Koreainak születtem, koreai zeneszerző vagyok. Viszont akármilyen módon is próbálnám beledolgozni a hagyományos koreai zenei motívumokat a saját zenémbe, a végeredmény művi, mesterkélt lenne, ami nem én vagyok, aminek semmi köze a valódi énemhez. Meglehet, hogy a vájtfül időnként kihallja valamelyik hagyományos koreai hangszer hangjait bizonyos futamokban, esetleg a koreai érzelemvilágot, filozófiát érzi benne, bár filozófiát felfedezni a zenélésben eléggé elvont dolog, és még erőltetett is lehet. Úgyhogy ezzel is óvatosan bánnék. A zeném a legmélyebb énemből kúszik elő, ösztönösen és véletlenszerűen. A „véletlenszerűen” szónak még a szokásosnál is fontosabb szerepe van ebben a kontextusban. Aztán ezek a belső, kószáló hangok hangjegyekké, majd kottákká változnak át a kezem által, és csak hagynom kell, hogy az a bizonyos belső hang vezesse. Felszínre törnek és én válogatok belőlük. Nem tudom, mennyire érthető ez, de a legegyszerűbben így tudnám leírni azt, ahogy a zeném megszületik.

4_img_0862_1_2_700x423.jpg

Egyszer valahol azt nyilatkozta: „Valahányszor a zeném stílusa változik, írok egy zongoradarabot”. Hogy értette ezt? Ezek szerint a zongora még mindig ennyire meghatározó a komponálásában?

Chang Eunho: Szögezzük le: ezek nem vázlatok. Ezek alapja maga az az emberi létem és az életem változásai. Amikor boldog vagy, szárnyalsz, röpködsz, amikor meg vacakul vagy, visszaveszel. Ez emberi, igaz? És ez érvényes a zeneszerzőre is ám. Én is különféle élethelyzetekbe kerülök, voltak nehéz, sőt nagyon kemény napjaim. És igen, még mindig zongorista vagyok első sorban. Valahányszor változás állt be az életemben, változás állt be a zenémben is. Olykor impresszionista elemekkel díszítettem fel, máskor minimál zenét írtam. De azokat a bizonyos feltörő hangokat még mindig a zongorán vagyok képes először megszólaltatni, hogy azután különféle hangszereken vagy műfajokban keltsem őket új életre.

5_img_1010_1_700x335.jpg

Ha már ennél a témánál tartunk, kézen fekvő a következő kérdésem. Kivételesen gazdag, mintegy ötven műből álló zenei termése minden műfajra kiterjed, kezdve a szóló hangszerekre, kamarazenekarra írt daraboktól, a kórusműveken át egészen a nagyzenekari szerzeményekig, hogy kamaraoperáját már ne is említsem. Csakhogy a közönség szereti „bedobozolni” a zeneszerzőket, hogy például Chopin vagy Liszt elsősorban hangszeres, illetve zenekari műveket írt, Wagner operaszerzőként van számon tartva, míg Mozart számos műfajban remekelt. Véleménye szerint mi az Ön prím műfaja? Maestro Chang Eunho hol helyezkedik el ebben a sorban?

Chang Eunho: Nos, ott vagyok mindenhol és mindenben! De tudja, az „akkor” és a „most” között lényeges különbség van. Azok a régi zseniális mesterek a maguk korában legtöbbször valamilyen dúsgazdag patrónus megbízása alapján dolgoztak, ahogy éppen a kor ízlése, igénye megkívánta. Természetesen a legjobb egyéni tehetségük szerint alkottak, de végül mégis oda lyukadunk ki, hogy főleg „ez”, vagy „az” lett belőlük. Ma más időket élünk, amivel nem azt állítom, hogy néha nem kapok megbízást „erre” vagy „arra”, de a mai komponisták sokkal szabadabbak és függetlenebbek. Amikor elkap az ihlet, akkor nagyon gyorsan dolgozom, ha nincs ötletem, nem komponálok. És amikor megvan az az ötlet, akkor belül súgja meg nekem, hogy hová kívánkozik: fuvolára, szoprán hangra vagy operába. Az pedig már rajtam múlik, hogy hogyan hozom ki a legjobbat belőle.

6_img_0988_1_2_700x366.jpg

Maestro, Ön még mindig nagyon fiatal, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy már olyan világhírnévre tett szert, amelyhez csak őszinte szívvel gratulálni lehet. Rengeteg rangos nemzetközi versenyt nyert, díjainak se szeri, se száma. Szabad tudni, hogy melyikre a legbüszkébb?

Chang Eunho: Fogalmazzuk át a kérdést inkább így: mit éreztem, amikor jó helyezést értem el egy-egy versenyen, vagy díjakat nyertem, mert nem tudnék választani közülük. Persze, nem lennék őszinte, ha azt állítanám, hogy a „Sofia Királynő” díj, amit maga spanyol Sofia királynő adott át vagy az „Elizabeth Királynő” díj, amit Belgiumban nyertem, nem dobogtatta meg kicsivel jobban a szívemet. De valamennyi díjat, elismerést és győzelmet úgy éltem meg, mint egy megvalósult álmot, egy tündérmesét. Mihez tudnám hasonlítani azt a lelki állapotomat? Egyfajta kegyelmi állapothoz, ilyen lehet az, ha az ember elér a Nirvánába. Ehhez nincsenek jó szavak. Minden egyes győzelmem egy-egy legbelső, személyes titkom. Amikor a lelkedet megérinti a boldogság, az egyszerűen a Mindent jelenti.       

A küldetés teljesítve, most már más a cél.

7_cimlap_700x318.jpg

Ha jól értem, a küldetést, hogy híressé váljon, teljesítette. Mi következik ezután?  

Chang Eunho: Nos, ha úgy tetszik, most ehhez a hírnévhez méltón szeretnék munkálkodni, de immár egy más szinten. Ez egyszerűen a természetemből következik. Mindig is szigorú voltam magammal szemben, és úgy érzem, tovább kell lépnem. A versenyek korszakát lezártam, és most annak az ideje jön, hogy a műveimet cizelláljam, csiszoljam és megmutassam a világnak. Kapcsolatokat szeretnék építeni még több kiváló muzsikussal és művészeti intézménnyel. Ehhez a budapesti koncert egy kitűnő állomás. Most jól érzem magam. Maximálisan megbízom a zenészeimben, a leghalványabb kételyem sincs velük kapcsolatban. De ahogy néhány perce Ön is tapasztalhatta a próbán, a bőrömből nem tudok kibújni, így mindig magasra teszem a lécet mindenben. Még talán szőrszálhasogatónak is gondolhat, hiszen beleszólok a színpadi technikákba, a hangosításba a világításba.

Mindketten tudjuk, hogy semmi nem tökéletes, de nem tehetek róla, olyan közel kell kerülnöm a tökéletességhez, amilyen közel csak tudok. Szeretném megérinteni. Professzionalizmusnak nevezné ezt? Legyen. Ha így hívjuk, akkor ez a célom. Itt, ma este Budapesten vagy ezt követő koncertemen Lengyelországban, és aztán mindenütt a világon a tökéletesség felé kell törekednem. Ez az, amiért születtem, amiért élek. És ezért vagyok muzsikus és komponista. Köszönöm, ha olvassák a szavaimat és hallgatják a zenémet.  

Az interjú a Maestro 2018. június 8-i budapesti koncertjének napján, a délelőtti próbán készült a Budapest Music Centerben.

Riporter: Csajka Edit

Fotó: Csingun Ádám                  

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr8414040324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.