Korea in Hungary

5 tipp másnaposságra

2017. július 12. - Koreai Kulturális Központ

Dél-Koreát Ázsia Írországaként is szokták említeni, köszönhető ez nagyban a történelemnek is. Az alkoholfogyasztás az ősök tiszteletére, illetve az ünnepeken kötelező jelleggel történt, és történik manapság is ugyanúgy, vagy talán még inkább. Ha az idősebbek isznak, neked is kell, ha kiürült egy pohár, máris újratölti valaki, hisz úgy illik.

borito_47.jpg

Az alkoholfogyasztás a kultúra szerves része, a bárok egész éjszaka nyitva vannak, és nincs tiltva a köztéri ivás sem. A baráti összejövetelek, üzleti vacsorák vagy hoesik-ek gyakran tartalmaznak néhány üveg soju-t (vodka szerű, édeskés rövidital), maekju-t (sör) és makgeolli-t (rizsbor). Így hát nem ismeretlen a másnaposság érzése náluk sem, a gyomorban találkozó különböző itókák hozománya, a másnap reggeli hányiner kísérte lüktető fejfájás. A több évszádos italozási hagyománynak köszönhetően a másnaposság elűzésére is jópár praktikát sikerült kikísérletezni. Lássunk hát 5 helyi gyógymódot macskajajra.

1. Haejjunguk (해장국) avagy a másnaposságűző leves

Dél-Koreában számos csoda-leves hivatott segíteni az alkoholtól szenvedő szervezetet, melyek szerencsére a nap 24 órájában elérhetőek. Akár a hosszúra nyúlt hoesik-ről hazafelé menet is be lehet dobni, amikor néhány óra múlva újra kell indulnia a napnak. Húsokat és zöldségeket tartalmaznak, melyek pótolják az elveszett energiát, vitaminnal töltenek fel és rehidratálnak.

Bukeoguk – Szárított tőkehal leves, az egyik legnépszerűbb leves másnaposságra. Könnyen emészthető összetevőkből áll, szárított tőkehal, szardella, lágy tofu és tojás keveréke. Felszabadítja a szervezetben felgyülemlett méreganyagokat, és enyhíti a fejfájást.

KongnamulgakBabcsíra leves, egy általában fűszeres, sós vegetáriánus leves babcsírával, amely képes a szervezetben lévő alkohol feloldására.

Galbitang – Gazdag chilis leves, marhahús szeletekkel, tésztával és koreai retekkel, amitől minden kimerült lélek feltöltődik.

2. Helyrerakó italok

dawn808.jpg

Szinte minden üzletben megtalálhatóak ezek a kis kiszerelésű gyógynövény és vitamin tartalmú itókák, taurinnal és koffeinnel azoknak, akik alvás nélkül tervezik túlvészelni ezt az állapotot.

Dawn 808, kicsike kiszerelés, nagy ígérettel. A csomagolás szerint a legelső, szabadalmaztatott másnaposság elleni szer. Keserű és gyógyszer ízű. A névben a "808" azt jelöli, hogy kifejlesztője ennyiszer próbálta kigyógyítani vele másnaposságát, és ennyiszer tökéletesítgetett az összetevőin, mielőtt véglegesítette a keveréket.

Bacchus is a másnaposság elűzését hivatott szolgálni, bár inkább egy energiaitalra hasonlít, mely segít az ébrenmaradásban. Taurint tartalmaz, mely bizonyítottan segít lebontani az acetaldehidet.

A Condition természetes alapanyagokból készül, és egy különleges összetevővel, a keleti fenyőfával egészül ki. Bár egy könnyű, szénsavas innivalóról van szó, mégis kihívás lehet az elfogyasztása, mivel sokszor az előző napi italok keverékére emlékeztet az íze.

Mind közül a Morning Care a legütősebb a boltban kapható ellenszerek közül. Összetevői között szerepel a szójabab, guarana és a máriatövis, mely növelve a májfunkciót, segíti a felépülést. Akkor tudja legjobban kifejteni hatását, ha még az ivászat előtt sikerül legurítani.

3. Csokoládés tej

Az édesszájúak sem kell csüggedjenek, a csokoládés tej tele van D-vitaminnal, ami segíti rendbehozni a gyomrot ,és emeli a vércukorszintet, ami stabilizálja a szervezet működését, és segít a rehidratálásban.

4. A gyümölcs erejével

Nemrégiben fedezték fel, és bizonyították tanulmányokban az ázsiai körte másnaposság elleni áldásos hatását. Remek alkoholkísérőnek tartják, és ha már az alkoholizálás előtt is fogyasztjuk, az ázsiai körtelé gyulladásgátló tartalma enyhíteni fogja a másnapi fejfájást, és segít a koncentrációban.

5. Jjimjilbangs – Koreai gyógyfürdők

furdo.jpgVetkőzz le meztelenre és hagyd kiizzadni a sok méreganyagot a szervezetedből valamelyik gyógyfürdőben. Ugorj - vagy ha állapotod ezt nem teszi lehetővé – mássz bele egy forró vízű medencébe, majd hideg fürdőbe, utána a szaunába, aztán kezdd előlről, és folytasd mindaddig, amíg a másnaposság el nem távozik.

 

A cikket írta: Elekes Réka

Képek forrása: modernsoul.com,  “Hangover” PSY feat. Snoop Dogg , intentionaltravelers.com

Forrás: matadornetwork.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7112645301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.