Korea in Hungary

Hagyományos ünnepek a modern Koreában

2016. július 05. - Koreai Kulturális Központ

Magyarországon hosszú múltja van állami és vallási ünnepeinknek, főleg az utóbbiakra jellemző, hogy a család együtt van. Ezzel szemben Koreában, a nemzeti és vallásos ünnepnapok mellett vannak olyan hagyományos ünnepek, amelyek története, szokása több száz évre vezethető vissza. Ebben a cikkben Korea két legfontosabb hagyományos ünnepe ismerhető meg.

borito_7.jpg

A 20. század közepéig Korea elsősorban mezőgazdasági jellegű ország volt, és a mindennapi életet a holdnaptár alapján szervezték meg. A társadalomnak, már csak a fennmaradás miatt is, a gazdálkodás volt a legfontosabb, így számos olyan félig vallásos esemény jött létre, amikor a jó termésért és bőséges élelemért imádkoztak. Az idő múlásával ezek közösségi ünnepekké, fesztiválokká alakultak.

A hagyományos időszaki fesztiválok, ünnepek közül a legfontosabb a seollal (설날, ejtsd. szollal) vagyis a holdújév, amely a koreai holdnaptár első hónapjának az első napja, a január-február közötti időszakra esik. Ez egy három napos ünnep, a seollal előtti nap, maga az ünnepnap és az utána következő nap. Ilyenkor sokan hazautaznak a szüleikhez, meglátogatják a rokonokat.

kep_1_2.jpg

Sebae bemutatása holdújévkor

Régóta szokás, hogy ezen az ünnepen az emberek új ruhát vesznek fel, amelyet erre az alkalomra vettek, ez a seolbim (설빔, ejtsd. szolbim). Ilyenkor szoktak megemlékezni az elhunyt rokonokról is, ez a szertartás a jesa (제사, ejtsd. csesza). Valamint ekkor szokás bemutatni a sebae-t (세배 ejtsd. szebe), vagyis az újévi köszöntést a család és a szomszédság idős tagjai előtt, ezzel a meghajlással kívánnak nekik jó egészséget. Ezután pedig az idősebbek az újév alkalmából pénzt adnak a fiataloknak. Seollal ünnepén hagyományosan egy speciális ételt fogyasztanak, ez a tteokguk (떡국, ejtsd. tokguk), vagyis a rizstészta leves.

kep_2.jpg

Tteokguk leves

A holdújév ugyanis olyan a koreaiak számára, mint a születésnap, és a tteokguk is az ünneplés részévé vált. Úgy gondolják, hogy amikor megették a levest, már egy évvel idősebbek lettek, ezért a gyerekek szeretnek újabb adagot kérni, azt remélve, hogy így hamarabb felnőnek. A leves jól szimbolizálja a holdújévet, a Föld összes élőlényének az újjászületését, az új kezdetet és a tisztaságot. Valamint ez az étel minden jó szerencsét tartalmaz, ami a következő évben várható. A seollal nemcsak a holdújévről szól, sokkal inkább családi esemény, az összetartozás ünnepe is.

Chuseok (추석, ejtsd. csuszok) ünnepét a holdnaptár 8. hónapjának 15. napján (szeptember-október közötti idő) tartják, másik, hagyományosabb neve a hangawi (한가위 ejtsd. hangaü). Eredetileg aratóünnepnek számított, ilyenkor a földművesek hálát adtak a termésért, a mai napig ez az egyik legbőségesebb ünnep Koreában. Általában olyan fontos, mint a seollal, hiszen ilyenkor is mindenki hazautazik, összegyűlnek a családtagok, hogy együtt legyenek. Az ünnep előtti nap olyan, mint egy nagy kivonulás, szöuliak tömege elhagyja a fővárost és szülővárosába utazik, míg azok, akik szöuliak, a városban maradnak és ott fogadják családjukat. A seollal-hoz hasonlóan, ekkor is megemlékeznek az elhunyt családtagokról, valamint ilyenkor teszik rendbe az elhunytak sírjait.

kep_3_3.jpg

Chuseok hagyományos étele, a songpyeon

Az ünnep tradicionális étele a songpyeon (송편 ejtsd. szongpjon), amely rizslisztből készült gombóc különféle töltelékkel (gesztenye, szezámmag, vörös bab). Ez az étel nagy jelentőséggel bír, hiszen töltelék nélkül a teliholdra, míg megtöltve már a félholdra emlékeztet. Ezen az ünnepen gyakran látható a ssireum (씨름, ejtsd. szirüm), vagyis a koreai birkózás, amely tradicionális sportnak számít; az a birkózó nyer, aki a másik térd fölötti részét a földre tudja vinni. Az ünnep egyben a telihold ünnepe, ilyenkor a nők hagyományosan énekelni és táncolni szoktak, ez az ősi koreai tánc a ganggangsullae (강강술래, ejtsd. kangkang szulle), amely az UNESCO szellemi világörökségének is a része.

kep_4_3.jpg

Gangangsullae, amelyet kizárólag nők táncolnak

A koreaiak számára a két legfontosabb ünnep a seollal és a chuseok, ugyanis ilyenkor együtt van az egész család, éreztetik egymással, hogy hova tartoznak; annak ellenére, hogy az év többi részében csak ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak. Emiatt, ezek a hagyományos ünnepek még ma is létjogosultsággal bírnak egy olyan modern országban, mint Dél-Koreában.

 

A cikket írta: Szakál Veronika

Forrás: korea.net

Képek forrása: flickr.com/photos/koreanet, englishspectrum.com, korea.net

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr118868434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2016.07.06. 08:56:46

Tetszett a poszt, jó volt ezt megtudni.