Fordítói megbízásaim egyik legnagyobb és legmegtisztelőbb kihívását kaptam az év elején, amikor a Koreai Kulturális Központ nemrég megnyílt kiállításához kapcsolódó szövegek koreairól magyarra és angolra történő fordításával bíztak meg. „Én és ez a másik én – egyik 20 évvel lemaradva, másik 20 évvel előrébb – vigasztalást találunk egymásban. Amikor a másikra nézünk, olyan, mintha tükröt tartanának elénk: időutazásra indulunk a múlt, a jelen és a jövő közt. Az útban benne foglaltatnak egy 60 és egy 40 éves út emlékei, de ugyanúgy az előttünk álló kalandok izgalmai is. Reméljük, hogy ez az út nem csak nekünk, hanem nektek is szól.”. Ezt olvasva az eredeti koreai szövegben úgy éreztem, visszautasíthatatlan felhívást kaptam keringőre.

Ro Juhyun: Néha futnod kell

Elárulok egy kulisszatitkot: fordítóként gyakran előfordul, hogy én is a kiállítás megnyitóján látom először azokat a műalkotásokat, melyeknek leírását, a hozzá kapcsolódó elemző szövegeket és a művészek megjegyzéseit nekem kell magyar nyelven átadnom a közönségnek. Így volt ez a Hagyomány és divat: gyógyító utazás önmagunkhoz című kiállítás esetén is. Vakként tapogatózva igyekeztem látatlanul, több ezer kilométeres távolságból megismerni, megérteni és megérezni a kiállító művészek személyiségét, ars poeticáját és átadni kívánt üzenetét, valamint magam elé képzelni azokat a műveket, amelyekről érzékletes, érthető és igaz leírásokat kell alkotnom. Nem először tettem lépéseket ehhez hasonló járatlan ösvényeken. A különlegesség ez alkalommal az volt, hogy már a kiállítás alapötlete is meglehetősen kreatívnak ígérkezett: művészetterápia és divattervezés? Nagyon tetszett ez a merész és ritka párosítás.

A művészek és „magyar hangjuk” találkozása a kiállítás megnyitóján

Sokan tudják rólam, hogy koreanisztika szakon végeztem az ELTE-n, azt kevesebben, hogy a koreai szak előtt pszichológiát tanultam, és jelenleg éppen mesterszakos diplomámért küzdök e területen. Ismerős terepnek éreztem így az önismeret fontosságáról szóló gondolatokat, vagy azt, amikor a művészek arról írtak, lényegében minden, amit teszünk, de leginkább az, ahogy tesszük azt, beszél rólunk, kifejez rólunk valamit. A mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy mi az, ami miatt erős vonzódást érzek a koreai kultúra iránt. Ez a ma már ismerősen jóleső érzés kerített hatalmába, amikor személyesen találkozhattam a művészekkel és először léphettem be a kiállításonként újra-újra megszülető kiállítótérbe.

Nem egyszer sétáltam végig a tárlaton, minden alkalommal másik mű szólított meg, mondott valami meghökkentőt, adott új és értékes felismerést saját magammal kapcsolatban, a kapcsolataimról vagy az életemben éppen aktuális kérdésekről. Elemi érzésekről, indulatokról és a származási kultúránktól független, mindannyiunkat megmozgató kollektív képekről, szimbólumokról mesélnek a három művész, Quack Gongjoo, Ro Juhyun és Shin Jaeho alkotásai.

Ro Juhyun: Ez van

A várakozás feszültsége, a megérkezések öröme, kíváncsi izgatottság, bizalommal teli odaadás, szerető féltés, a döntéshelyzeteket körüllengő félelem, szorongás, magány, szégyen, bátorság, megkönnyebbülés, megbocsátás és derű. Nem gondoltam, hogy ennyi érzettel és emlékkel találkozhatok a három művész brilliáns ötleteinek köszönhetően. Valódi önismereti utazást tehetünk, elidőzve a számunkra éppen aktuális érzeteket és helyzeteket kifejező képek, installációk előtt.

Quack Gongjoo: Újrakezdés

A kiállítás alapmotívuma a 선을 긋다 (ejtsd: szanül küttá) kifejezés. Ezt leggyakrabban a "vonalat húzni" értelemben használják, de a koreaiban számos már dolgot, aktust is kifejezhet. A 선 (ejtsd: szan) szócska nem csak vonalat jelölhet, hanem határt, összeköttetést, kapcsolatot, korlátot is. Érdekes hangalaki egybeesés, hogy ugyanezek a karakterek megjelennek az ajándék, a határidő, a helyes irányba kalauzolás, a választás, a válogatás, az eskü, az előd és a tanár vagy mester kifejezésekben is. A koreaiak elméjében és lelkében tehát a szó hallatán bizonyára számtalan jelentés és ahhoz kapcsolódó érzés, gondolat aktivizálódik. Így még inkább megérthetjük (vagy legalábbis elhihetjük), hogy a tárlat kurátora és a művészek milyen ügyes és találó tematikára fűzték fel mondanivalójukat. Az értelmezési lehetőségek milliónyi kapuját nyitja meg az, ha a koreai nyelv ismeretében elemezzük a műveket. Ezt a jelentésbeli gazdagságot azonban nehéz és talán lehetetlen visszaadni más nyelveken.

Ro Juhyun: Lehet tévedni

A koreai nyelv ismeretének hiányában sem kell attól tartanunk, hogy iránytű nélkül maradunk. Mindannyiunkban ott van ugyanis az intuíció ajándéka, mely segítségével megérezhetjük, megsejthetjük a műalkotások üzenetét. Engedjük el azt a késztetést, hogy mindenáron meg akarjuk „érteni” a művet. Helyette adjuk át a szót az érzéseknek, a benyomásoknak és érzeteknek. Felejtsük el a „Mit akar jelenteni ez a kép?” és a „Mire gondolt a művész, amikor ezt készítette?” kérdéseket, mert sokkal értékesebb kincsekkel gazdagodhatunk, ha arra keressük a választ, „Milyen ez a kép?, Milyen nekem nézni ezt a képet?, Mi történik bennem, amikor a képre nézek?, Mit üzen számomra?, Mire tanít?”.    

Shin Jaeho médiaművész saját alkotása előtt

Természetesen magukról a művészekről és az önismereti utazásaik során lelt felismerésekről is olvashatunk a kiállítást kísérő szövegekben. Ismerős-új meglepődéssel döbbentem rá, hogy országhatároktól függetlenül mennyire egyformák tudunk lenni. 

Ideje továbblépni. Vonalakat húzni örömmel, mintsem szigorúan. Új szintre lépek a vonalak által, melyeket réges-régen alkottam annak érdekében, hogy új kapcsolatokat létesítsek. A munkám lényege, hogy visszatérjek az idők kezdetének ruháihoz, újraértelmezzem és újraalkossam őket az emlékeimből. - Ro Juhyun

Megértem önmagam és gyógyulásra találok. Már fenn tudom tartani az egyensúlyt a szívemben, így arra összpontosítok, amit igazán akarok. Szemmel tartom a vágyaim, a hiányaim és az álmaim. Még ebben a pillanatban is határok közt élek, kivárok és távolságot tartok, Lépésről lépésre haladok.” - Quack Gongjoo

Különbözőségeink, kulturális örökségünk gazdagabbá tesz minket, belül azonban minél mélyebb vizek felé evezünk, annál több közös pontot találunk. Így lehetséges az, hogy a messzi Koreában élő és aktív művészetterapeuta, divattervező és médiaművész élettapasztalatai és felismerései nem csak elvont szinten, hanem nagyon is valóságosan adhathak útmutatást nekünk, itt Magyarországon is, a saját, aktuális élethelyzetünkhöz kapcsolódó kérdéseinkben.

Az ajánlót írta: Kovács Janka

Képek forrása: Koreai Kulturális Központ