Korea in Hungary

Utazás hét ösvényen egy varázslatos országba

Budapestre érkezik az évtized legnagyobb koreai dokumentumfotókiállítása

2016. április 26. - KoreaiKultúra

„A képek ott vannak, csak meg kell őket örökíteni” – írta Robert Capa, a XX. sz. egyik legnagyobb, magyar származású fotográfusa. A fotók, amelyek a szemünk előtt nyíló, de sokszor meg nem látott képekről készülnek, mesélnek, árulkodnak, történeteket fednek fel a nézőnek, de soha nem elégednek meg azzal, hogy csupán emlékeztetnek valamilyen múló pillanatra. A dokumentumfotók arra hivatottak, hogy sajátos tükrön át láttassák a világot, de mindenekelőtt arra, hogy felrázzák a képzelőerőt.

slideshow3.jpg

Az IMAGING KOREA című vándorkiállítás gondolata immár két éve érlelődik, ám az ötletgazda, Korea egyik legkiemelkedőbb fotóművésze, KWON Taegyun már nem érhette meg a pillanatot, amikor álma valóra válik. A 125 képből álló tárlat arra vállalkozik, hogy hét kiváló koreai fotóművész képein keresztül mutassa be egy – sokak által még mindig titokzatosnak tartott – több ezer éves távol-keleti kultúra múltját, jelenét és előrevetítse a jövőjét is. A hét fotográfus hét különböző téma köré gyűjtött alkotásai olyan élménnyel ajándékozzák meg e csodálatos ország iránt érdeklődőt, amely élmény a rendkívüli vizuális hatáson kívül mélyen elgondolkodtat és felkavarja érzelmeinket. A táj nem egyszerű tájkép, hanem lüktető, élő valósággá változik, a portrékon keresztül pedig hús-vér emberi sorsok elevenednek meg.

cho_coll.jpg

lee_coll.jpg

CHO Daeyeon („Kolostorok és lélegzés”), valamint LEE Gapchul („Ellentét és ellenhatás”) munkái igazi dokumentarista alkotások. CHO Korea déli részén él - ahonnan a koreai buddhizmus elindult, hogy meghódítsa a félszigetet -, és fotóit három kolostorban készítette. Képei magukon viselik azokat a dokumentarista jegyeket, amelyek minden földrész fotósainál tetten érhetők, ám CHO műveit mégis sajátságos hangulat lengi körül. Ez elsősorban nem a témaválasztás miatt van. A fotós ott élt a szerzetesek között, akik befogadták, velük étkezett, velük figyelte a lélegzetvételt és a belső én rezdüléseit - s pontosan ez a bensőséges viszony és harmónia tükröződik képein. LEE fotóin pedig egész egyszerűen azt érezzük, hogy teljesen azonosult a kép alanyaival, érzelmei az ő érzéseiket sugározzák, s így megrázó erejűek.

kim_park_seo_coll.jpg

Három fotóművész, KIM Jungman („Korea újrafelfedezése”), PARK Jongwoo („DMZ”) és SEO Heunkang („Joseon színei”) a koreai tájat választotta témául. KIM fotói segítségével valóban felfedezhetjük Koreát, hogy aztán ismét megnézve őket valóban újra és kicsit máshogy lássuk ezeket a tájakat, mert mindannyiszor újat tudnak nyújtani. Ahol úgy 70 évvel ezelőtt lüktető, élő, termelő föld volt, ma egy 4 km széles, 240 km hosszú halott sáv húzódik, amely a két Korea népét elválasztja egymástól: ez a DMZ. PARK képei megrázó módon tükrözik a sivár, „holdbéli” tájat, amely szívszorító, komor és kérlelhetetlen módon szinte arcul csap bennünket a ténnyel: egy népet kegyetlenül kettészakítottak. SEO „Joseon színei”c. gyűjteménye viszont felderíti a kedvünket. Csakúgy, mint a Joseon-kor királyi épületei, ruhái, a fotós királysírokról és palotákról készített képei elevenek, színesek, ily módon tökéletesen megidézve a híres kor hangulatát. A művész a téma követelményeinek megfelelően kristálytiszta időben, a legmegfelelőbb fényviszonyok között dolgozott. A múltba röpít bennünket egy hamisítatlan, mai látásmóddal.

kwon_coll.jpg

kang_coll.jpg

KWON Taegyun („Nomád”) és KANG Woongu („Szerencse, vagy sors”) munkáit leginkább a fotóriport kategóriába sorolhatjuk. Mindketten keresztül-kasul bejárták Koreát és fotóik embereket ábrázolnak. Ám ezeken az arcokon nem csak vonások húzódnak, mert ezek a vonások valóban mesélnek a nézőnek, hiszen sorsokat, karaktereket rajzolnak meg. A szemünk láttára bontakoznak ki a történetek és szinte szólni tudnánk a képen látható ismeretlenhez: „Igen, jól tudom ki vagy”.

A tárlatot, amely május 6-tól augusztus 28-ig tekinthető meg, mindenkinek ajánljuk. Ezek a fotók nem turista prospektusba valók. Kitárulkozó, őszinte vallomása ez hét igazi művésznek a hazája, a népe és szülőföldje iránt érzett szeretetéről, vagy inkább szerelméről.

„Korea története úgy hangzik, mintha mese lenne. Eredete olyan régi, hogy mythosszá változott. Múltja annyira változatos, olyan sorozata a fénynek és árnynak, hogy olvasva, regének véljük. A jelen hű maradt hagyományaihoz és egyszerűen csodálatos”

Vay Péter

Imaging Korea | Korea dokumentumfotókon – Embereken, tájakon és időn túl

2016. május 6. – augusztus 28.

A kiállítás kurátora: SEOK Jaehyun

Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (1062 Budapest, Andrássy út 103.)

Nyitva tartás: kedd–vasárnap 10:00–18:00

Belépőjegy

Teljes árú (felnőtt): 1000 Ft

Ifjúsági jegy (6–26 éves kor között), nyugdíjas jegy (62–70 éves kor között): 500 Ft

Családi jegy (2 felnőtt és gyermekeik részére): 2300 Ft

 

Az ajánlót írta: Csajka Edit

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr48664514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.