Sokak szerint a dél-koreai férfi popsztárok, filmszínészek jelentős része már-már a nőiesség, de legalábbis a szépfiúság határait súrolja, amikor - bevallottan vagy sem - szabad szemmel is jól láthatóan sminkel, kozmetikumokat használ és igencsak választékosan öltözködik. Márpedig a „dendiskedés”, a puccos külsőre és a divatos megjelenésre való törekvés kicsit sem új keletű a koreai férfiaknál. Erről tanúskodnak az utolsó koreai királyságba, a Joseonba (1395-1910, továbbiakban: Csoszon) utazó nyugati tudósítók beszámolói is. Hölgyek, Urak, az alábbi cikk arról igyekszik meggyőzni benneteket, hogy a koreai férfi mindig is szeretett flancosan kinézni. Már persze, ha tehette.
A 19. század végén, illetve a 20. század elején a legtöbb nyugati országból érkező látogató szerint Korea nem valami szép arcot mutatott. Nyitott utcai szennyvízcsatornákról, koszról, meztelenül szaladgáló gyerekekről és lompos, kapuk árnyékából csaholó kutyákról írtak, - de legyünk igazságosak. Mert mindez – talán a meztelen kiskölyköktől eltekintve – bizony nagyon is igaz olt a kor Amerikájára és Európájára egyaránt, ahol főleg a szegénynegyedekben, falvakban szintén szaladgáltak ruhátlan, cipőtelen kicsik. Szóval: ne szálljunk el a 19. századi nyugattól!
Ugyanakkor és ugyanezek a történetírók egyöntetűen arról számoltak be, hogy koreai férfi vendéglátójuk és háza népe szinte túlzóan is finnyás és kényes volt az öltözködésre. Azt tapasztalták, hogy egy-egy koreai család arányiban nagyon sok időt és pénzt költ ruházkodásra, cicomára, azaz a nagyon előnyös megjelenésre.
Egy amerikai újságíró, aki jó néhány hetet töltött Szöulban az 1880-as években, ekképpen számolt be: „Az átlagos koreai ember a jólétére fordítja minden pénzét, de ami fontosabb, jövedelme arányában a lehető legtöbbet költ ruházkodásra.”
A ruhaneműk és a hozzájuk tartozó kiegészítők bizony méregdrágák voltak, ráadásul voltak némely nélkülözhetetlen, férfias tekintélyt bizonyító kellékek is. A késő-csoszon korban ilyen volt például a pipa. A pipa egy valamirevaló koreai férfi abszolút elengedhetetlen tartozékának, már-már testrészének számított, amely egyben jelezte a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyét is. Minél hosszabb szárú volt az a pipa, annál nagyobb társadalmi megbecsültségnek örvendett méltósággal pöfékelő gazdája, amiért is nagyobb tisztelettel tartozott neki minden más, rövidebb pipaszárral bíró férfiú.
A nyugati utazók nem kis meglepetésére olyannyira fontos volt a jó és társadalmi rangot kifejező megjelenés a férfiak számára, hogy már a csoszon-kori Szöulban (Hanyang) is ruhakölcsönző boltok sora nyílt. Ezekben általában öt napra lehetett kibérelni a különböző, divatos gúnyákat, melyek értékének 10%-át számolták fel a kereskedők. S mivel oly sok szó esett már a női hanbokról és a hozzá tartozó csodásabbnál csodásabb kiegészítőkről, hajviseletekről, ezúttal bekukkantunk a letűnt korok férfi divatvilágába, illetve a ház urának ruhásládájába.
VISSZA A TÖRTÉNELEMBEN
Akik szeretik a történelmi sorozatokat, filmeket, valószínűleg egyetértenek abban, hogy a kosztümök, színpompa és általános megjelenés tekintetében Silla (illetve a Három királyság) korát és a Korjó-korszakot bemutató alkotások jelmeztervezőinek remekművei elviszik a pálmát Csoszon orra elől, pedig azt is de megcsodáljuk a mai napig! Segítségül hívunk pár jóképű és szívrabló sztárt is, remélve, hogy bemutatónk így még meggyőzőbb lesz.
Bizony Ázsiának is megvolt a maga „Párizsa”, méghozzá jóval korábban az európainál, a kínai Tang dinasztia (618-907) fővárosának képében, melyet úgy hívtak: Chang An. A történelemből tudjuk, hogy noha politikai értelemben a hatalmas Tang birodalomnak nem sikerült maga alá gyűrnie, hűbéresévé tennie a koreai egyesített Silla-királyságot, egyéb befolyása elsöprő és vitathatatlan volt. A buddhizmus és konfucianizmus vallási, illetve ideológiai eszméi futótűzként terjedtek az arisztokrácia és az elit köreiben, hatásuk alá került nemcsak a Koreai-félsziget, hanem Japán építészete, művészete és öltözködése is. Chang An városa volt a kor divatdiktátorainak fellegvára. Akkoriban nemigen lehetett megkülönböztetni egy tang herceget egy sillaitól, hisz hajviselet, ruházat, lábbeli és kiegészítő cicomák tekintetében szinte egymás ikertestvérei lehettek volna, amint azt a sillai Kim Chun-chu herceget alakító, tízezrek kedvence, Yoo Seungho megjelenése is mutatja a fenti kép első kockáján.
Az óriási sikert aratott Moon Lovers: Scarlet Heart Ryeo sorozat rajongói ugye felismerik az igencsak jóképű, Kang Haneul alakította Wang Wook herceget és testvéreit? Immár a Korjó-korszakban vagyunk (918-1392), s azt látjuk, hogy a férfiöltözék még mindig nem szakad el a kínai, vagyis inkább most már a Jüan-dinasztia idején hódító divattól. Nem csoda, hisz a mongol Kublaj kán alapította Nagy Jüan bizony hűbérbe hajtotta Korjót közel száz évre, 1270 és 1356 között. A hódító a divatban is hódított, az öltözékek káprázatosan szépek voltak, a százféle színű férfi selyem- és brokátszoknyákat, kaftánokat arany- és ezüstfonallal hímzett övek fogták össze, s továbbra is ugyanolyan jól tudtak harcolni bennük, mint a sillai hősök. A felső köpenyek ujja azonban már nem olyan valószerűtlenül hosszú és bő, mint Sillában, ami egyrészt praktikusabb volt, másrészt előre jelezte, hogy a koreai divat lassan leválik a kínai móditól. Ezt mutatják a fokozatosan jellegzetes koreai formákat öltő övek és a rövidülő köpenyek is, melyek alól egyre gyakrabban villan elő a férfiak bő bugyogónadrágja, a ma is használatos baji (바지, ejtsd: pádzsi) előhírnöke.
CSOSZON, AZ IGAZI HANBOK KORA
A férfi hanbok „kötelező” alapdarabjai
Amikor hanbokról beszélünk, természetesen a férfiak viseletét is értjük ezalatt. Az elnevezés „koreai öltözéket” jelent, és a már lényegében önállósodott koreai ruházkodási stílust takarja. Hanbokot viseltek a királyok, a miniszterek, a méltóságok, a tudósok, a diákok, a gyerekek, a katonák, a szántóvetők, sőt a társadalmi ranglétra legalsó fokán álló kovácsok és vándorkomédiások is. Ám anyagban, színben, kiegészítőkben, lábbelikben, főfödőkben természetesen óriási különbségek voltak, a kasztbeli hovatartozás szerint.
A társadalmi rangsor előkelőségei az öt alapszín minden egyes alkotóelemét igyekeztek magukra ölteni, hogy egyensúlyban maradjanak az univerzummal, ám ruházatuk minden egyes darabja és ezek összhatása már messziről el kellett, hogy árulja viselője kilétét, korát, rangját.
Seo parancsnok (Jung Jinyoung) a DongYi c. televíziós sorozatban
Nekem személy szerint a katonatisztek, rendőrparancsnokok egyenruhája tetszik legjobban a Csoszon elitjének öltözékei közül: úgy tűnik, az egyenruha mindig is öltöztetett. Ebben még az férfiú is nyalka volt, akit egyébként nem áldott meg daliás és átütően férfias küllemmel az anyatermészet.
Sokak szerint is Silla és Korjó férfidivatja sok tekintetben elegánsabb, méltóságot sugárzóbb volt, mint a Csoszonban, magam részéről pedig leginkább e régebbi korszakok leengedett, hosszú hajviseletét hiányolom az utolsó koreai királyságból. Noha a hajnak feltétlenül hosszúnak kellett lennie, a Csoszonban a kisfiúknak hátul viselt copfba fonták, de amint felcseperedtek, férfikontyba szorították a fejük búbján, amit sangtunak hívtak. A sangturól úgy tartották, ebben rejtőzik az emberfia minden férfiassága, így ha azt mondjuk csatában lenyisszantották, odalett a büszkesége.
Sangtu és minsangtu, előbbit nemesek, utóbbit a köznép fiai viselték
Amint látjuk, a társadalmi különbségek még a férfikontyok elnevezésében is megmutatkoztak. Ráadásul a nemesek egy fekete, likacsosan font hajpánttal (manggeon) a homlokukhoz szorították, melyről a nyugati szemlélődőnek dédapáink éjszakai hajhálója jut eszébe. Így ránézésre nem túl sok méltóságot kölcsönöz, még ha viselője egy királyi herceg is, akit éppen Park Bogum alakít. Persze, amíg meg nem szokjuk a látványt. Ehhez képest igenis sokkal menőbbnek és férfiasabbnak tűnik Oh Jihu szélfútta minsangtuja, amelyet a Chuno c. sorozatban fésültek neki a stáb fodrászai.
A nemesembert azonban nemcsak a flancos hanbok ruházat és a hímzett selyemcipő tette, hanem a szintén rangnak megfelelő, igen sokféle fejfedő, ami nélkül ki sem tette a lábát a portáról. Ezek közül Csoszon legjellegzetesebb kalapja, a lófarok szőrből font, széles karimás, magasra nyúló fekete gat mindenki számára ismerős, ám ennek is rengeteg alfaja volt, amint azt fenti képgalériánk is mutatja.
Az egyszerű nép fehérnek mondott, gyolcsból, gyapjúból, nyáron vászonból (rami, hócsalán vászon) készült ruházatot viselt, lábaira jó esetben is szalmapapucsot vagy facipőt húzott, fejét legfeljebb az a jellegzetes formájú, szembe húzható satgat védte a perzselő nap és eső ellen, ami a vándorokét is, s aminek anyaga szalma, szárított rizsszár vagy bambusz volt. Azért ők is igyekeztek a tőlük telhető módon: hajukat például feketített olajjal kenték, hogy fényesen csillogjon, ám ez a nap végére csak még inkább bekoszolta az idegenek által „fehérruhás népnek” titulált koreai közember gúnyáját.
A 19-20. században idelátogató nyugati utazók arról számolnak be, hogy még késő éjjel is, meg pirkadat előtt a patak- és folyópartok felől hangos, ütemes csattogások hallatszottak, ahogy az asszonyok mángorlókkal és botokkal kitartóan püfölték a halom mosnivalót. A külföldieknek az is elég nagy fejtörést okozott, hogy miért hordja minden koreai oly állhatatosan azt a jellegzetes, cserélhető fehér gallért (dongjeong 동정, ejtsd: tongdzsang), ha még a királynak is már dél körül elkoszolódik, hát még a földművesnek! Nos azért, mert cserélhető, de főleg azért mert „csak!”, vagyis a hanbok elengedhetetlen darabja, és ez már így van több száz éve. A praktikus magyarázat pedig: ha ruházatot nem is lehetett napjában kétszer cserélni, gallért viszont igen, és a kicsitől a nagyig, a nemestől a parasztig ki ne tudta volna már a Három Királyság kora óta, hogy a kosz nemcsak visszataszító látvány, hanem gonosz démon, aki betegséget és szerencsétlenséget hoz a házra. Ezért van a mai napig, hogy Holdújévkor sokan még mindig letépik a fehér dongjeongot hanbokjukról, hozzátesznek egy kis pénzt és eldobják, hogy a rossz ne üres kézzel távozzon, s ezért soha ne is térjen vissza!
A cikket írta: Csajka Edit
Cikk és képek forrása:
