Korea in Hungary

A fa lelke tovább él

Régi mesterségek őrzői 2. – A tradicionális koreai fabútorok

2019. március 15. - Koreai Kulturális Központ

Koreában tisztelik a fát. Úgy mondják, még akkor is lélegzik, amikor már „meghalt”, vagyis kiszáradt, vagy törzsét elválasztották a gyökereitől. Élőlénynek tartják, mert hiszen minden egyes fa egy külön, csakis rá jellemző életet hordoz, amelyről évgyűrűi árulkodnak. Ezeket azonban élete során elrejti, és csak akkor fedi fel, amikor kivágják, akkor viszont mindent elmesél magáról, kitárulkozik. A jó mester megérti a fa lelkének, azaz az évgyűrűknek az üzenetét, és olyan bútort készít belőle, ami méltó hozzá és őrizni fogja a fa összegyűjtött emlékeit.

1_700x306_1.jpg

Ki ne csodálta volna meg közületek számtalanszor Korea jellegzetes szépségű tradicionális házát, a hanokot? A hanok épületszerkezete, ajtói, ablakai, padlózata, bútorai mind-mind fából készültek. Hagyományosan a fával foglalkozó építőmesterség, mint mindenhol a világon, itt is kettéválik, úgymint ácsokra (daemokjang) és asztalosokra (somokjang). Ez utóbbiak közül is külön figyelmet érdemelnek a műbútorasztalosok, akik nemcsak mesteri, hanem egyenesen művészi kézzel segítették új életre a fát. A koreai antik bútorok páratlan vonzereje és egyedisége a fa évgyűrűinek mintázatában rejlik. A jó somokjang abban hisz, hogy a bútor igazi szépségét a fa magával hozott és felfedett életvonala adja. Ehhez viszont nem kell mást tenni, mint olvasni az évgyűrűk üzenetében, és azt kihasználva elkészíteni az asztalt, a ládikát, vagy éppen a szekretert. És a jó somokjang azt is tudja, hogy ide már semmilyen plusz cicoma, festék, mesterséges faragvány nem szükséges, mert csak eltereli a figyelmet a fa valódi, belső szépségéről.

2_szekreter_700x411.jpg

A feladat egyszerű, pont olyan, mint az emberek arcának esetében, amikor próbálják előnytelen vonásaikat elmosni, vagy eltakarni, míg ami jól mutat, azt igyekeznek hangsúlyozni. A régi asztalosok nem szívesen vertek vasszögeket a fába, ehelyett arra törekedtek, hogy az összeillesztésnél finom, kézzel kialakított furatokat, nútokat és hornyokat használjanak. Úgy vélték, hogy a fém megsebzi a fa testét, és nem lesz nyugalma új életében. Ez persze nem mindig volt kivitelezhető (ma sem az), de igyekeztek olyan kicsit bántani a fát, amennyire csak lehetséges volt (ma is így van).

3_700x658.jpg

A hagyományos koreai bútorok – összehasonlítva más keleti, de főleg a nyugati bútorokkal - közelebb vannak a padlózathoz. Ennek oka egyrészt a belső helyiségek viszonylag alacsony belmagassága, másrészt pedig a koreai padlófűtés, az ondol adta melegség kényelme, amiért is a koreaiak nagyon szívesen tanyáztak és tanyáznak ma is a padlón üldögélve.

A bútorok elegáns megjelenése éppen egyszerűségükben és a rajzolatok természet adta szépségeiben rejlik, hiszen még a gazdag yangban családok szobáit is a konfucianizmus puritán szellemének megfelelően és a harmónia jegyében rendezték be. Még a falakat is maximum kalligrafikus írással megírt vers, bölcselet vagy egy-egy Sagunja* festményt ábrázoló paraván ékítette. (*A Sagunja, azaz a „négy nemes úr” ebben az esetben a négy szimbolikus növényt, a szilvafavirágot, az orchideát, a krizantémot és a bambuszt jelenti.)

4_700x394_1.jpg

Csak azt ne higgyük, hogy mindez már a múlt, hogy avítt, vagy hogy az idősebb generációk ízlése. Éppen ellenkezőleg, a felső képhez hasonló felújítás vagy építkezés, illetve a hozzá kapcsolódó berendezkedés soha nem látott népszerűségnek örvend manapság, ezért nagy a kereslet az olyan mesterek és munkáik iránt, mint például Seol Seokcheol.

5_700x.jpg

A ma 90 évesnél idősebb mester egy kicsiny, ámde hatalmas hegyekkel körülvett falucskában született Jeollanam-do tartományban. Természetesen az itt lakó férfiemberek nagy többsége favágással, fafeldolgozással, ács- vagy asztalos mesterséggel kereste a kenyérrevalót, őt viszont a fa különleges, finom megmunkálása érdekelte. 17 évesen került egy jóhírű asztalos mester keze alá, ahol kosztért és kvártélyért inaskodott, fizetséget nem kapott. Sőt, apja a fiú hároméves tanoncideje alatt évente két disznó árát kitevő tandíjat volt köteles megfizetni, akkoriban így ment ez.

6_bandaji-_700x511.jpg

Bandaji (ágyneműtartó)

Seol 24 éves volt, amikor megnyitotta saját kis asztalosműhelyét, ahol először főleg ágyneműtartókat (bandaji) és rizsládákat készített (dwiji).  Szerette egyedi, művészi gonddal megalkotni a bútorokat, egy-egy darabbal sokáig el tudott pepecselni, akár hosszú éjszakákba nyúlóan is. Tömegtermelésről tehát szó sem volt. Bár kitűnő asztalosmester hírében állt, az üzlethez nem sokat konyított, ezért gyakran került komoly pénzügyi zavarba, sőt legtöbbször el is adósodott, ami akkoriban elég nagy szégyennek számított egy kis faluban.

7_700x379.jpg

Alig múlt 38 éves, amikor súlyos megpróbáltatás érte, vagy ahogy ő mondta: „leckét adott a fa”. Az történt, hogy leesett egy fáról, és egyéb sérülések mellett több helyen is eltörött a jobb lába. Ráadásul nem akármilyen fa volt az, ahonnan leesett, hanem egy „dangsan”, azaz a Seongsan-ri falu védelmezőjének tartott, vénséges öreg szilfa. (Tudnunk kell, hogy minden falunak volt/van egy hatalmas nagy dangsanja, azaz a települést védő faistensége, amihez fohászkodni kell.) Úgy beszélték, hogy a Seongsan-ri falu védelmező fája 3 méteres átmérőjű törzsvastagsággal bírt, és akkor már több mint 1000 évet megélt. Amikor ez a fa meghalt, azaz kiszáradt, a falu eladta Seol mesternek, aki – mielőtt kivágta volna – felmászott rá, hogy ágakat nyessen le róla, de a feje felett elfűrészelt ág rázuhant, és lesodorta a magasból. Álló esztendeig ágyba kényszerült, nem lévén elég pénze megfelelő orvosi ellátásra. A baj nem jár egyedül, mert ráadásul a falusiak még azt is suttogni kezdték, hogy a dangsan lelke állt rajta bosszút. Seol azonban a betegágyán sokat beszélgetett a dangsan fával, gyakran álmodott is róla, és végül talpra állt. Úgy vélte, hogy a fa lelke megbékélt vele, és beleegyezett, hogy bútorba faragva éljen tovább. Seol mester többek között készített belőle egy tükrös szekretert is, hogyha ő és gyerekei belenéznek, jusson eszükbe, hogy a fa az ember társa, és nem szabad bántani addig, amíg az meg nem engedi. Azt mondja, a balesete óta csak még inkább tiszteli a fákat, és jobban érti, hogy erezetükkel, évgyűrűikkel mit üzennek neki.

8_700x472_1.jpg

A koreai kormány az ő munkáinak köszönhetően nyilvánította a „samokjang” mesterséget Korea 55. számú kulturális szellemi örökségévé. Azt mondja, lehet, hogy a teste öreg már, de a szíve éppolyan hevesen dobban meg, mint fiatalkorában, amikor meglát egy szép, sudár szilfát, egy fekete datolyaszilvafát, császárfát vagy fenyőt.

A fák az én igazi barátaim. Többet kaptam tőlük, mint a legtöbb embertől. Nem akarom őket legyőzni, sosem harcoltam velük, csak új életet adok nekik, ha már nem tudnak a lábukon állni. Bámulom őket, mert ugyan nem mászkálhatnak mindenfelé, mégis mindent tudnak a világról. Nem csoda, mivel a naptól, a széltől, a rajtuk fészkelő madarak énekétől, az esőtől, a fagytól és földtől tanulnak, és szívják magukba az életet. Én is fa szeretnék majd lenni a következő életemben. Nemcsak úgy hiszem, de biztosra tudom, hogy a fa lelke tovább él.

9_700x457.jpg



A cikket írta: Csajka Edit

Forrás: Antique Alive, The Korea Herald, KOCIS

Képek forrása: The Korea Herald, KOCIS, Pinterest                                               

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7614684768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2019.03.18. 09:38:07

Gyönyörű darabok. Főleg az utolsó kép lenyűgöző, ahogy a mester hitvallása is a cikk végén. :o)