A K-Közlekedés a K-Pop útján
2016. szeptember 09. írta: Koreai Kulturális Központ

A K-Közlekedés a K-Pop útján

Az alábbi cikk nem véletlenül kapta ezt a címet, hiszen olyan közlekedési rendszerről van szó, amely sokáig egyedülálló volt a világban. A 2004-ben elindult koreai okos közlekedési technológiát viszont ma már egyre több ország vette át, de tulajdonképpen mit is takar ez a kifejezés és miben rejlik a határtalan népszerűsége?

kezdo_kep_2.jpg

1_kep_6.jpg

2004-ig Szöul közlekedési rendszerét nem tartották egyszerűnek és hatékonynak, hiszen más jeggyel utaztak a metrón és a buszon, a közlekedési viteldíj eszközönként változott, nem beszélve a kanyargós busz útvonalakról. Ebben óriási szerepe volt annak, hogy a főváros és a hozzá tartozó területe lakossága meghaladta a 22 millió főt, emiatt több száz buszvonal és kilenc metróvonal segítette a közlekedésüket. Ez a helyzet azonban nem volt megfelelő az utasok számára, ezért drasztikusan csökkent a tömegközlekedési eszközökön utazók száma. 2004-ben új közlekedési rendszert vezettek be, amellyel együtt járt a T- Money, vagyis az elektronikus közlekedési kártya bevezetése. A T angolul az alábbi négy fogalmat takarja: utazás (travel), érintés (touch), forgalom (traffic) és technológia. A metró és a buszközlekedés viteldíját egyesítették, és lehetővé tették az utasok számára, hogy szabadon átszálljanak az eszközök között. Ennek az az oka, hogy távolságalapú szabályozásról van szó, 10 km-ig 1050 wont (kb. 260 Ft) kell fizetni, ezen felül 100 wonnal nő az összeg 5 km után. Napjainkban Szöulban a metróvonalak 100%-n, a busz vonalak 97 %-n és a taxi vonalak 59 %- n fizetnek T-Money-val, egy nap több mint 43 millió tranzakció történik.

2_kep_7.jpg

A Korea Smart Card Corporation vállalatnak köszönhető ez a drasztikus újítás és a fizetés ma már nemcsak kártyával történik, hanem egy speciális chip segítségével, illetve okostelefonnal is. Mindez az utazók számára is kényelmesebb, hiszen az érintésnek köszönhetően, kevesebb mint 1 másodperc alatt fizetnek az utazásért. A kártyát, telefont fel kell tölteni egy adott összeggel, az utazás megkezdéséhez pedig a kártyát vagy a telefont a bejárati készülékhez kell érinteni, amely automatikusan levonja az összeget. (Ez a fizetési mód hazánkban ideiglenesen főleg a fesztiválokon jelenik meg, így ott nem is lehet készpénzzel fizetni, csak egy feltöltött kártyával).

A reformnak köszönhetően a szolgáltatás színvonala emelkedett, a kártyával fizetők kedvezményeket is kapnak, amik hozzájárultak ahhoz, hogy az utazóközönség száma jelentősen emelkedjen. 2016-ra kiépítették ezt a rendszert Dél-Korea hat legnagyobb városának tömegközlekedési eszközein.

3_kep_5.jpg

Ezt az okos közlekedési rendszert a világ számos pontján bevezették, először 2008-ban Új-Zélandon. Wellingtonban és Aucklanden is az utasok körében hamar népszerűvé vált, ezért a fővárosi régióban további busz és taxi szolgáltatásokra lehet igénybe venni, közel 400 buszon. 2011-ben Malajziában, Kuala Lumpurban vezették be ezt a fizetési módot a buszközlekedésben, illetve az ország harmadik legnagyobb városában, Penangban az autóbusz információs rendszer kiépítése is a koreai típust követi. Kolumbia fővárosában, Bogotában, 2011-ben vezették be az új viteldíj rendszert. 2012-ben Bangkokban pedig koreai szakértők vettek részt az egységes utazási rendszer kidolgozásában. Indonéziában a koreai típusnak megfelelően fejlesztették a közlekedési irányító központot és az autópálya díjszabási rendszert is. Hasonló fejlesztések történtek Mongóliában is, a fővárosban, Ulánbátorban vezették be az U-Moneyt, ami itt a fővárosra utal. Ázsia és Amerika mellett, már Afrikában is dolgozott a vállalat, Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban egy egységes közlekedési viteldíj rendszer kidolgozásában vettek részt.

4_kep_5.jpg

Dél-Korea még mindig az okos közlekedési technológia előfutára, azonban mindent megtesz azért, hogy a világ számos pontján megjelenjen. Emellett folyamatosan fejlesztik ezt a rendszert, a közlekedési vállalatok és az utasok igényeit is figyelembe veszik, amely a jövőben újabb sikereket jelenthet. A T-Money nemcsak hatékony és kényelmes, hanem olcsó is!



A cikket írta: Szakál Veronika

Forrás: KOREA/June 2016, korea.net

A képek forrása: korea.net, t-moneysolution.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3011684251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2019.03.18. 09:39:22

Lehet, hogy nem jött át, és a cikk a T-Money-n túl olyan újításokról is beszél, melyek számomra ismeretlenek, de ha csak a T-Money-t nézzük, az biztosan nem közlekedési rendszer, 2004-ben pedig már nem is volt egyedülálló, hiszen a szintén koreai Upass már 1996 óta létezett, de 2004-re már legalább két tucat japán, hongkongi, tajvani stb. kártya is kijött már.

"Ezt az okos közlekedési rendszert a világ számos pontján bevezették, először 2008-ban Új-Zélandon. Wellingtonban és Aucklanden is az utasok körében hamar népszerűvé vált, ezért a fővárosi régióban további busz és taxi szolgáltatásokra lehet igénybe venni, közel 400 buszon. 2011-ben Malajziában, Kuala Lumpurban vezették be ezt a fizetési módot a buszközlekedésben, illetve az ország harmadik legnagyobb városában, Penangban az autóbusz információs rendszer kiépítése is a koreai típust követi." - Ezeknek az információknak mi a forrása? Pl. amit 2008-ban Új-Zélandon bevezettek (Snapper Card), az holland / német technológián alapul, a malajziai változattal egyetemben.
süti beállítások módosítása