"A tánc akkor jó, ha örömet okoz és felszabadít"
2015. május 08. írta: KoreaiKultúra

"A tánc akkor jó, ha örömet okoz és felszabadít"

Beszélgetés Szucsák Edittel, a Koreai Kulturális Központ K-pop cover dance oktatójával

img_8409.JPG

Hogyan kerültél közel Koreához és a k-pop cover tánchoz?

Az első „élményem” Koreával kapcsolatban egy koreai film volt. Annyira megtetszett a nyelv, hogy úgy éreztem, muszáj megtanulnom. Az ELTE koreai szakán folytattam tanulmányokat, majd állami ösztöndíjjal kijutottam Szöulba, ahol másfél évig éltem és tanultam. A táncot még gyerekkoromban kezdtem, az évek során többféle stílusban kipróbáltam magam (klasszikus balett, jazztánc, ír sztepp, kortárs tánc, modern tánc… elég hosszú a lista). Mivel a mozgás és a tánc mindig is az életem fontos részét képezte, Koreában is folyamatosan eljártam jazz, soul, és fashion dance órákra, felléptem a stúdióban, és tagja voltam az egyetemi jazztánc csoportnak is. Így kapcsolódott össze a Korea és a tánc iránti érdeklődésem.


Milyen sikereket értél eddig el a k-pop táncban?

img_8424b_1.jpgA csapatom 2012-ben kijutott a Cover Dance Festival döntőjébe, ahol nem csak Magyarországot, de az egész „kelet-európai blokkot” mi képviseltük. Ázsiában a k-pop cover táncnak lassan évtizedes hagyományai vannak, hozzánk ez a hullám jóval később jutott csak el. A csapatok, akikkel versenyeztünk, mind legalább egy, de inkább több éve táncoltak együtt, összeszokott, hozzánk képest profi csapatok voltak. Számomra ebben az egészben a legnagyobb sikert az jelentette, hogy mi, akik alig 3 hónapja táncoltunk egyáltalán k-pop stílusban, továbbjuthattunk egy ilyen versenyen, és a döntős produkciónk már nem lógott ki a tapasztaltabb csapatok táncai közül. Ezen kívül én minden olyan órát sikerként könyvelek el, ahonnan a csoport tagjai csillogó szemmel, feldobva mennek haza.

"Szerintem a tánc akkor jó, ha örömet okoz és felszabadít. Ha ezt az én órám ki tudja váltani valakiből, az mindig fantasztikus érzés."

Mikor kezdted el a táncoktatást?

2012 márciusa óta tanítok k-pop cover táncot a Koreai Kulturális Központban.

Miből áll egy táncóra?

Egy 60 perces táncóra kb. 30 perc tréningből és 30 perc táncból áll. A tréning célja a bemelegítés, erősítés és nyújtás. A tréning gyakorlatai fejlesztik a testtudatot, az állóképességet, az izmokat és a hajlékonyságot. Ezek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiből jó táncos lehessen. A 30 perc táncot mindig egy kis ismétléssel kezdjük, hogy felelevenítsük a korábban tanult lépéseket, és az is be tudjon állni, aki esetleg hiányzott az előző óráról. Ezután új lépéseket tanulunk – lassan, mozdulatról mozdulatra – majd az egészet „rátesszük” zenére, és az óra végén az addig tanult összes lépést összekötve már csak táncolunk.

Körülbelül mennyi ideig tart a csoportnak egy cover dance betanulása?

Több órán keresztül, kis részletekben tanulunk egy adott koreográfiát. Nem szoktunk komplett táncokat megtanulni, mert az túl sokáig tartana. Kiválasztom a táncok legérdekesebb részeit, 1-2 perces blokkokat tanulunk mindenből. Így sokkal több táncba tudunk belekóstolni, és akit érdekel a koreo többi része, otthon könnyen megcsinálhatja, hiszen a nehezét az órán már közösen átvettük.

Mi alapján kerülnek kiválasztásra a zenék/táncok?

Elsősorban a koreográfia alapján. Igyekszem olyan táncokat választani, amikben vannak kihívást jelentő lépések. Sokan vannak, akik otthon, egyedül tanulgatják ezeket a táncokat. A könnyebb koreográfiákat gond nélkül „lenézik” a felvételről, de a bonyolultabb lépéseket nehezen tudják csak videóról megtanulni. Az én órám ebben tud pluszt nyújtani: a lépéseket megmutatom, elmagyarázom. Ha valami tánctechnikai „trükk” van a koreoban, akkor magát a technikát tanuljuk meg (nem a mozdulatot próbáljuk jól-rosszul lemásolni). Fiú- és lánycsapatok táncai felváltva kerülnek terítékre, de kicsit több fiú-koreográfiát tanulunk, mert azokban vannak nehezebb lépések.

Melyek a legutóbbi cover dance-ek az órádon, amiket betanítottál? 

JJCC-től a Fire ( 1theK, 2015)

Dance Practice: https://www.youtube.com/watch?v=WONdZKRxy74

és a Wonder Girls-től a Like This (ⓒ JYP Entertainment, 2012)

Dance Practice: https://www.youtube.com/watch?v=E38Cdod47Zc

Kiknek ajánlod a k-pop cover dance-et? Illetve milyen az órák összetétele nemben és életkorban?

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné kipróbálni, nemtől és kortól függetlenül. Elég pattogós, gyors táncstílusról van szó, ezért inkább a fiatalabb korosztály érdeklődik iránta, de vannak anyukák is a csoportban, és nagyon ügyesek. A legtöbben 12-28 év közöttiek, de ennél fiatalabb és idősebb tanítványom is volt már. Ahogy az Magyarországon a táncórákra jellemző, ezen az órán is többen vannak a lányok, mint a fiúk.

Mikor és hol tartod az órákat?

Az órák a Koreai Kulturális Központban vannak. Jelenleg két csoport van, akik ugyanazt tanulják (azaz nincsenek szintek). Az órákra egész évben folyamatosan lehet jelentkezni és becsatlakozni.

1. csoport: Kedd – Csütörtök 17.00-18.00

2. csoport: Kedd – Csütörtök 18.05-19.05

Hogyan lehet jelentkezni az órára?

Az órára a koreaikultura.kdance@gmail.com címen lehet jelentkezni, teljes név + mail cím megadásával. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Az órákkal kapcsolatos további részletek a Koreai Kulturális Központ honlapján megtalálhatóak.

 

Az interjút készítette: Szilágyi Miklós

Képek forrása: Koreai Kulturális Központ, Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr667428578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása