Korea in Hungary

Országjárás – kulturális extrákkal

2015. április 09. - KoreaiKultúra

A tavaszi napsütés és a jó idő kicsalogatja az embereket, és amikor tehetik, Koreában is nekivágnak egy jó kis kirándulásnak. Azoknak, akik még nem döntöttek, merre is utazzanak, a Koreai Turizmus Hivatala (KTO) igazán figyelemreméltó szabadidős tevékenységeket javasol az ország hat különböző helyszínén. Nem kevesebbet, minthogy ne csak megismerjék, de saját maguk is megtapasztalják, tanulhassák Korea néhány hagyományos művészetét, méghozzá maguktól a kézművesektől.

Jindo sziget és a messze híres rizssüti

001rizssuti.jpgA déli tengerpart közelében található Jindo szigeten csodájára járnak egy Kim Young-suk nevű mesterasszonynak, akit az ország egyik leghíresebb hagyományos receptőrzőjeként is emlegetnek. Ő készíti a „bongnyeongjohwago-t”, ami egyik fajtája az ezerarcú rizssüteménynek. Ki hitte volna, hogy ennek a sütinek az alapja – a helyi termesztésű rizs mellett - egy gombafajta, a bongnyeong, ami elhalt fenyők gyökerein nő, és kivételes helyet foglal el a Kelet orvoslási „nagykönyvében.” De Jindo más ínyencségről is nevezetes, ez pedig a szigetet körülvevő tengerben élő kék rák. Április és május a rákhalászat ideje, a hajnal kis halászcsónakok lámpásainak százait látja a partok körül, nem mindennapi, romantikus látvány.     

Egy csésze tea Hadongban?

004tea.jpgDél-Gyeongsang tartomány messze földön híres zöldtea-ültetvényeiről. Van két kert, ami ezen belül is különösen nevezetes, és a két mester, akik ott fogadják a látogatókat, országosan elismert teamesterek. Ingyenes teakóstolóval- és ceremóniával, valamint tealevelek hozzáadásával készített rizssüteményekkel várják a vendégeket, akik maguk is megtanulhatják a fortélyokat. Itt található a Hadongi Teakultúra Központ és Múzeum is, ahol koreai zöldtea történetével és fogyasztási hagyományaival lehet ismerkedni. Régi időktől fogva itt készítették a különleges minőségű teáscsészéket, a többszáz-éves égetőkemencék még ma is láthatók.     

Régi épületek szépsége Yesanban

005epulet.jpgAz építészet szerelmeseit a Dél-Chungcheong tartományban lelhető Yesanba invitálja a KTO, ahol a Koreai Hagyományos Építészet Múzeumát és környéken található csodálatos építményeket csodálhatják meg. Itt él és még ma is dolgozik Jeon Heung-su daemokjang, aki 60 év építészeti tapasztalat és rendkívüli tudás birtokában kezdeményezője volt a múzeum 1998-as létrehozásának.

A „daemokjang” az ács szakmának egy legmagasabb képzettségi foka, aki egy-egy épület elkészítésének egész folyamatát kézben tartja és ügyel a legkisebb részletre is. A mester Korea különböző területein található híres épületek makettjeit is elkészítette. Az érdeklődő több tucat ilyen kicsinyített modellt csodálhat meg és bepillanthat a makett-készítés fortélyaiba is, ezáltal fontos ismereteket szerezhet a régi paloták és templomok építésének egyes mozzanatairól, az alkalmazott technikákról és magáról a folymatról.

Yesanban található a Sudeok templom is, amely Korea legrégebbi fa-szerkezetű építménye és a Chusa ház is, ahol a Joseon-kor leghíresebb kalligráfusa, Chusa Kim Jeonh-hee született.

Naju elbűvölő kincsei

003hajo.jpgA népművészet mestere, Kim Chun-sik foglalkozását tekintve asztalos, de amiket alkot, az méltán kiérdemeli  „ Korea kulturális öröksége” címet.  A Dél-Jeolla tartományben található Najuban él és dolgozik fáradhatatlanul, hogy megőrizze a „najuban”, vagy „soban” készítésének hagyományát.  Ezek nem nagyméretű, hordozható étkezőasztalok, a soban különbözó régiók teremékeinek sajátságos vonásait őrzi, a najuban pedig egy letisztult szerkezetű, egyedi technikával készített asztal.  Egy háromórás foglalkozás keretén belül bárki kipróbálhatja a najuban készítésének módját, természetesen előzetes bejelentkezés szükséges ehhez.

Naju azonban más érdekességgel is kecsegteti az ide látogatót. Itt fut keresztül a Yeongsan folyó, amelynek régi kikötője, Yeongsanpo az egész tartomány áruelosztási központja volt a Joseon-érában. A szállítmányozás nagy része a folyón, a híres-neves „hwangpo dotbae” hajók segítségével történt, amelyeket vörös agyagfestékkel mázoltak be, innen a jellegzetes színük is. A hajók ma már turistákat visznek fedélzetükön, nem kis élményt nyújtva számukra.              

Wonju, a lakkművészet fellegvára

006gyongyhaz.jpgEgy gyöngyház berakásokkal foglalkozó mester, Kim Bong-ryong honosította meg Wonju ma már messzi földön ismert művészetét, akinek elhunyta után Lee Hyeong-man, a népművészet  mestere vette át és viszi tovább ma is ezt a hagyományt. Mind a wonjui Kulturális Központ, mind pedig a helyi múzeum számtalan, fantasztikusabbnál fantasztikusabb alkotásokkal várja az érdeklődőket, akik természetesen itt is kipróbálhatják kézügyességüket.  

Még egy igencsak különleges kalandban lehet része annak, aki megmássza a Chiak hegyet. Túl az izmok megmozgatásán, vérpezsdítő élmény vár rájuk a hegyen található természetes szaunában. Tudniillik, a hegyen jónéhány szénégető kunyhó található és miután a szenet már éppen kivitték, a felforrósodott kunyhóba máris beköltözhetnek a szaunázni vágyók.

Egy másik látványosság a wonjui Füvészkert és a híres piac, amely az elismerést rendkívül finom töltött tésztáival és marhahúst árusító standjaival szerezte.  

A busani bőrcipő

002cipos.jpgBusan város nevét hallva sok minden eszébe juthat az embernek, a gyönyörű sárgahomokos tengerpart, a halpiac,  a hatalmas kikötő, a hadihajók, sőt még a cápás tengeri akvárium is.  De hogy pont a bőrcipő? Pedig így van!

A Busan mellett található Gamcheon Kultúrfalu tulajdonképpen egy specializálódott skanzen, amely nem mással büszkélkedhet, mint a híres „hwahye” bőrcipővel. Ezeket a királyi család tagjai és a nemesek viselték. A múzeum lelke  a népművészet mestere, Ahn Hae-pyo, aki nem csak hogy megmutatja a híres lábbeliket, hanem a vállalkozó szelleműeket a gyakorlati cipészkedésbe is kész bevezetni. A falumúzeum girbe-gurba, lejtőkkel tarkított kis utcáit gyönyörűen, színesen kifestett házak, azokat pedig csodálatos festmények ékesítik.  

További kikapcsolódásnak ott van a gyönyörű tengerpart, ahol nem egy filmet, vagy sorozatot forgattak már, aztán a hegyi túrák és a vadregényes környezetben található Beomeo-sa buddhista templom.

Kínálatban tehát nincs hiány, csak fel kell kerekedni és irány a tavaszi vidék! ;)

 

Az összefoglalót a The Korea Times hasonló témájú cikke alapján írta: Csajka Edit

Képek forrása: The Korea Times (koreatimes.co.kr)

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr427352774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.