Jejudo kistestvérei
2017. augusztus 08. írta: Koreai Kulturális Központ

Jejudo kistestvérei

Páratlan szigetek a dél-koreai partvonalon

Mára már szinte mindenki ismeri Dél-Korea kincsesládáját, Jejut. Különleges természeti és éghajlati adottságai miatt az UNESCO 2007-ben elismerte, mint világörökségi helyszín, a CNN Go „50 természeti csoda” elnevezésű listáján a 23. helyet érdemelte ki, és több ezer helyi és külföldi turista látogatja minden évben. Bakancslistás hely, az biztos. De vajon fel tudunk sorolni még pár szigetet Dél-Korea partjainál? Az már kevesebb embernek menne fennakadás nélkül. Csak hogy mindenkinek sikerüljön választ adni az előbbi kérdésre, íme, itt egy lista, amely Jeju „kistestvéreit” hivatott reflektorfénybe állítani, és bemutatni diverzitásukat.

rsz_borito.jpg

map.pngUido – ahol a homok az úr

rsz_uido.jpg

Homokdűne Uido szigetén

Uido (우이도) szigetére szemet vetettem már „első olvasásra”. Ki gondolta volna, hogy az egyetlen olyan koreai sziget, amely egy nagy, 100%-ig természet alkotta homok dűnével büszkélkedhet?! Igen különleges a maga nemében. Uido és a környezetében lévő apró szigetek mind részei a Dadohaehaesang Nemzeti Parknak. Nevének jelentése egyébként „tehén fül”, nagyon nyers fordításban. A koreaiak a sziget formája miatt adták neki ezt a vicces nevet. Mokpo kikötőjéből kb. 3 órás hajóutat kell megtennünk, ha mezítelen lábakkal szeretnénk sétálni Uido finomhomokos partjain.

Jindo – szabad az átjárás

rsz_jindov3.jpg

Yi admirális szobra és a Nagy Jindo híd

Jindo (진도 ejtsd Dzsindo) szigetéről már talán többen hallottatok. Tudjátok, ez az a hely, ahol a tenger megnyílik kétszer egy évben, Jindóról át lehet kelni száraz lábbal Modo szigetére, nagy ünnepséget rendeznek, és lazán átsétálnak egyik szigetről a másikra. De ennél többet is nyújt Jindo. Hogy is ne tudna, hiszen Dél-Korea 3. legnagyobb szigete, Jeju és Geojedo után. Fesztiválok, történelmi helyszínek és relikviák, gyönyörű zöld területek kirándulni vágyóknak. Míg nekünk „törökverő” Hunyadi Jánosunk van, addig Jindo lakóinak és egész Koreának ott van Yi Sun Shin (ejtsd I Szun Sin), aki az ország legnagyobb nemzeti hősének számít. Tiszteletére Dél-Korea szinte minden szegletében emeltek már szobrot, itt, Jindo szigetén többször is összefuthatunk a japán tengeri flottákat sikeresen leverő admirálissal.

Bogildo – a béke szigete

rsz_1bogildo.jpgSeyeonjeong Pavilon

Bogildo (보길도) 12 kilométerre a dél-nyugati partszakasztól helyezkedik el. A kis sziget lakói túlnyomó részt halászattal foglalkoznak, mint ahogy azt már megszokhattuk az apró szigetek esetében. Bogildo leglátogatottabb és legismertebb látványossága a Seyeonjeong (세연정 ejtsd Szejondzsong) Pavilon, amely mellé a képen látható gyönyörű kert is társul. A legenda szerint Yun Seondo (ejtsd Jun Szondó), a Csoszon éra egyik költője felháborodva az akkori király egyik hadi lépésén, úgy döntött, elvonul a városból Jeju szigetére, hogy nyugalmat leljen. Ám útja során Bogildo szigetén kötött ki, melynek szépsége elvarázsolta és megihlette. Letelepedett, és megépíttette a Seyeonjeong Pavilont, melyet a turisták ugyanazon szépségében tekinthetnek meg, mint a költő anno. Legjelentősebb műveit is itt írta. A sziget még kedvez a túrázóknak is turista útvonalalaival és a fotózás szerelmeseinek is gyönyörű tájaival.

Udo – engem se hagyjatok ki!

rsz_udo.jpg

A híres fehér homokos strand

Jeju igazi kistestvére Udo (우도). Csupán pár kilóméterre található a szigettől. Méretei jelentősen szerényebbek a nagytestvérétől. Udo híres fehér homokos tengerpartjáról, égszínkék vízéről és nagyszerű természeti adottságairól. Biciklit vagy elektromos robogót bérelve könnyen be lehet járni a szigetet egy egynapos túra során.

Cheongsando – a lassú város

rsz_cheongsando.jpg

"Lassú" út Cheonsangdo szigetén

Elgondolkozunk, miért kapja hivatalosan egy sziget a „lassú” jelzőt? A válasz egyszerű. Az ember minél lassabban sétál, a táj annál gyönyörűbb. Így gondolják ezt Cheonsangdo (청산도 ejtsd Csonszángdó) lakosai, az ide ellátogatók pedig megerősítik őket. A sziget volt ugyanis az első Ázsiában, amelyik elnyerte a „Slow City” címet. Még „Slow walking” fesztivált is rendeznek ennek tiszteletére minden év áprilisában, amikor a sziget legszebb virágai nyílnak az út mentén és a réteken.  

Sorokdo – keserédes szépség

rsz_sorokdo.jpgSorokdo látképe

Egy sziget, melynek bája és egyszerűsége megfogja a turistát, sötét és szívbe markolóan szomorú történelme pedig könnyeket csal a szemébe. Ez Sorokdo (소록도 ejtsd Szorokdó), a síró őzike („sorok” jelentése: kis őz). Az 1900-as években az akkor még teljesen elszigetelt Sorokdo adott „otthont” ugyanis Dél-Korea legnagyobb lepratelepének. Az elmúlt 100 évben több ezer leprást kínoztak meg, dolgoztattak rabszolga sorban, ivartalanítottak és fosztottak meg szabadságuktól. A betegek szerencsétlenségére a japán megszállás után a leprásokra kiszabott törvényeken az új dél-koreai kormány nem változtatott, így a borzalmak sajnos tovább folytatódtak. 2001 volt a változás éve. A japánok elvetették a több évtizedes törvényeket, és kárpótolni próbálták a betegeket, akiknek szinte egész életüket szenvedésben kellett leélniük. A sziget azóta sokat változott. 2007-ben Sorokdo története fordulóponthoz érkezett, amikor megnyitották a hidat, mely összekötötte a túlparttal. Így végre szabadon átjárhatnak a sziget lakói az országba. A bátor turisták pedig szembenézve a történelemmel, leróják tiszteletüket a betegek iránt, és felfedezik Sorokdo nyers szépségét.

Jangsado – kaméliák szigete

rsz_jangsado.jpgA "selyemhernyó"-ként is emlegetett Jangsado

Jangsado (장사도 ejtsd Dzsángszádó) a listánk legkisebb szigete. Mindössze 400 méter széles, és durván 2 kilométer hosszú. A parttól hajóval közelíthető meg, melynek időtartama 3 óra. Ezt a hajóuta Kim Woobin és Suzy is megtette, amikor az Unconditionally Fond c. sorozatuk egyik jelenetét forgatták itt. Már a sorozatot nézve megfogott az aprócska sziget hangulata. Fő attribútuma a kamélia. A szigeten olyan különleges klíma alakult ki, melyben az egyébként fagyérzékeny örökzöld tél idején is piros virágban pompázik. A turisták számára ki lett alakítva egy ösvény, melyen körbe lehet járni a koreai szigetvilág egyik gyöngyszemét, Jangsadót.

Geojedo – a sorban a második

rsz_geojedo.jpgKilátás Geojedoról

Geojedo (거제도 ejtsd Godzsedó) Dél-Korea második legnagyobb szigete. Előtte a sorban Jeju, mögötte Jindo. A sziget a parthoz viszonylag közel fekszik, így a „csupán” 8 km hosszú Geoga hídon Busanból közvetlen könnyen megközelíthetjük. Számtalan különleges strand, emlékpark, kikötő, Oedo szigetén a koreai botanikus Paradicsom, az Oedo Paradise Island több mint 3000 növényfajtával várja a látogatókat.

Ulleungdo – távoli vizeken

rsz_ulleungdo.jpg

Ulleung sziklás partjai

Ha Ulleungdo-ról (울릉도 ejtsd Ullüngdó) keresünk képeket, az első pár találat után felmerül bennünk a kérdés: „Ez most Dél-Korea vagy Hawaii?”. A válasz: Dél-Korea. Ulleungdo különleges és izgalmas vulkanikus sziget, mely az eddig felsorolt szigetekkel ellentétben a legmesszebb fekszik a félsziget partjaitól, egészen pontosan 120 km-re észak-keleti irányba. A szigeten nehéz könnyen járható utakat találni, hiszen a sziget többnyire sziklás. Ez ne tántorítson el senkit, hiszen gondoltak a turistákra, így a szigetet kényelmesen körbejárhatjuk autóval, biciklivel, vagy akár sétálva a kiépített utakon. Kirándulásokat szervezhetünk Ulleungdo legmagasabb pontjára, a Seonginbong (ejtsd Szonginbong) csúcsra, a Bongnae (ejtsd Bongné) vízeséshez vagy a Nari medencéhez, amely a sziget legnagyobb kiterjedésű alföldes, termékeny területe. A medence lényegében egy mélyedés, melynek kialakulását egy vulkán kitörés vagy egy kráter beomlása okozhatta.

+ Bónusz – Dokdo – elvált szülők gyermeke

rsz_dokdo.jpg

A tengerből kimagasodó szikla szigetek

Dokdo (독도), vagy másnéven a Liancourt-szirtek nem is igazán turisztika adottságai miatt, sokkal inkább egy több évtizede tartó, külső szemmel talán fölöslegesnek tűnő politika viszály miatt került fel a listára, amolyan érdekességként. A sziget lakatlan, turisták fogadására nem alkalmas. Aki viszont mégis erre téved, megjegyezi, ez valóban csak egy szikla. Mégis, ez az egyszerű szikla meghatározó szereplője a japán-koreai évtizedekre visszavezethető viszálynak. A két ország máig nem tudott megállapodni, kihez tartozzon Dokdo. Japán és Dél-Korea is makacsul ragaszkodik a szirtekhez, és a mai állás szerint, talán soha nem is fog megállapodás születni arról, melyik ország zászlaja loboghat rajta. Dokdo egyébként kb. 88 km-re helyezkedik el Ulleungdotól, pontosan Dél-Korea és Japán között.

A koreai kormány álláspontja, miszerint Dokdo (독도) Koreához tartozik, megingathatatlan.

 

A cikket írta: Karai Bernadett

A cikk forrásai: tnews.kr, han-some.com, blog.daum.net, sayrampal.tistory.com,

southern-sea.tistory.com, klook.com, wikipedia.com, jeju-freetour.kr,

thekoreascope.com, tourzine.gdvisual.co.kr, visitkorea.or.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1312679245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása