Jó pasik svédasztalon
2017. július 03. írta: Koreai Kulturális Központ

Jó pasik svédasztalon

Master (2016)

Vannak olyan filmek, amelyek mondanivalójukkal, stílusukkal vagy éppen bravúros színészi alakításukkal ragadják meg a néző figyelmét, és vannak olyanok, melyek a szemet gyönyörködtető szereplőkkel adják el magukat (gondolok itt pl. a Baywatch-sorozat dús keblű életmentőire). De nincs azzal semmi probléma, ha néha a szemet is jól lakatjuk. 2016 karácsonyán a Master c. film kasszát robbantot a koreai mozipénztáraknál. Ezúttal főleg a női szemek örvendhetnek, hiszen egyből 3 korosztály legtehetségesebb/ legjóképűbb színészeit sikerült összeboronálni egy közös filmre.
borito_4.png

Jin (Lee Byung-hun) egy hatalmas, piramis játékot űző cég aljas vezetője, a dollármilliók érdekében keresztülgázol mindenen és mindenkin. Kim (Gang Dong-won) nyomoz a kétes cég után, feltett szándéka hűvösre juttatni Jint, és igazságot szolgáltatni a megkárosított kisembereknek. Ennek érdekében sarokba szorítja a cég magas beosztású csalóját, a fiatal Parkot (Kim Woo-bin), és ráveszi, hogy szerezzen terhelő bizonyítékot Jin ellen.

master_lee_byung-hun.jpg

A központi hármasfogatból a megátalkodott Jin szerepét magára öltő Lee Byung-hun idén 46 éves, de nemcsak a lassan középkorú hölgyek szívét lágyítja meg. A modellként is igen sikeres színész már a nyugati mozit is meghódította, talán ő számít most a legismertebb koreai színésznek Amerikában. Több híres koreai mozifilmből is ismerhetjük őt, – pl. Keserédes élet (A Bittersweet Life, 2007), Demilitarizált övezet: JSA (Joint Security Area, 2000) – csakúgy, mint néhány hollywoodi szuperprodukcióból, pl. a G.I. Joe-filmek vagy a Terminator: Genisys (2015). Bár nyugaton inkább csak az egzotikus szépfiút látják benne – vagyis a tehetsége helyett inkább csak az edzett felsőtestét kell megcsillantania – Koreában azért a színészi képességeit is megmutathatja. A Masterben is elsősorban színészként bizonyíthat, de a szépen összerakott sminknek, frizurának és öltözetnek köszönhetően még így is sokszor olyan érzésünk támadhat, hogy Lee Byung-hun úgy sétál keresztül a filmen, mintha az csak egy divatbemutató kifutója lenne.

kang_dong-won.jpg

A rivaldafényből egy kicsit kevesebb jut a Kimet megformáló Gang Dong-wonnak. A 36 éves Gang az eggyel fiatalabb korosztály ügyeletes szépfiúja, szintén kiváló színész. Gang elsősorban a koreai mozikban sikeres, a 2006-os Maundy Thursday óta igazi közönségkedvenc. Gang védjegye kisfiús bája, tekintetében mindig valami csintalanság tükröződik. Általában a komolytalanabb, kedves figurák állnak hozzá közel (pl. My Brilliant Life, 2014; A Violent Prosecutor, 2016), de szívszorító drámában is megálja a helyét (pl. a fent említett Maundy Thursday). A Masterben Gang Dong-won furfangos nyomozót alakít, a tőle megszokott jószívű simlis szerepét ezúttal a még eggyel fiatalabb korosztály képviseli. 

master_kim_woo-bin.jpg

A fiatal csalót alakító Kim Woo-bin sorozatszínészként kezdte pályafutását, és már ott is szép sikereket ért el (School 2013; The Heirs). Gang Dong-wonhoz hasonlóan Kimnek is jól áll a lágyszívű csirkefogó szerep (hasonlót hozott a 2014-es The Con Artistsban is). A Master sztorija szerint a Kim által hozott figura éppen a másik két kulcsszereplő között áll, de ez a felállás igaz a való életre is: Kim Woo-bin imázsa afféle átmenet a modellarcú Lee Byung-hun és a csintalan Gang Dong-won között, csak éppen az egyiknél 20-évvel, a másiknál 10 évvel fiatalabb kiadásban (most 27 éves), ezzel elnyerve egy még fiatalabb korosztály kegyeit. Karrierje jelenleg is felfelé ível.

master_2016_poszter.jpg

Szóval a Master a női közönség körében egyszerre 3 korosztály igényeit elégíti ki (vagy számoljunk inkább a tinédzser lányoktól az 50-es éveikben járó nőkig), de a szépfiúk felvonultatása mellett a film mondanivalója is érdemel néhány szót. A Master leszámol a mindent átszövő korrupcióval, és igazságtételt ígér a legfelsőbb körökig. Dél-Korea aktuálpolitikai eseményeit figyelembe véve ez hűen tükrözi a közhangulatot.

 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: movieex.com, kdramastars.com, dramafever.com, soompi.com, asianwiki.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3612598311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása