"Tisztelni Buddhát és áldozni a Sárkánykirálynak"
2016. május 13. írta: Koreai Kulturális Központ

"Tisztelni Buddhát és áldozni a Sárkánykirálynak"

Koreai buddhizmus egy kutató szemével

Március 31-én csütörtök este Dr. Birtalan Ágnes tanszékvezető asszony, az ELTE Mongolisztika doktori programjának vezetője tartott előadást a KKK-ban. Hogy miért épp egy mongolos? Mert a távol-keleti vallások szakértője is, valamint 1996 ès 97 között a Seoul Peace Prize ösztöndíjasa volt a Yonsei…

A DMZ valósága és látványa
2016. május 12. írta: Koreai Kulturális Központ

A DMZ valósága és látványa

Park Jongwoo tudósítása a demilitarizált övezetből

Park Jongwoo (1958–) 11 évig dolgozott fotóriporterként a The Korea Timesnál. Beutazta a világ legtávolabbi sarkait azzal a céllal, hogy felvételeket készítsen az eltűnő kisebbségek kultúrájáról és életéről. Dokumentumsorozatokat készített a Himalájáról, mint Az utolsó lovaskaraván (The Last Horse…

Sellők, akik nemcsak a mesékben léteznek
2016. május 11. írta: Koreai Kulturális Központ

Sellők, akik nemcsak a mesékben léteznek

A haenyeo-k

A nők a világ mozgatórugói - halljuk sokszor ezt a már csaknem szólás - mondássá avanzsált kijelentést. Ennek az állításnak az igazságát támasztja alá a világ utolsó életben maradt „sellőinek” titulált haenyeo (해녀, ejtsd. henya) közösség is, akik a Koreai-félszigettől délre található Jeju-szigeten…

„A fényképnek igazat kell mesélnie”
2016. május 09. írta: Koreai Kulturális Központ

„A fényképnek igazat kell mesélnie”

Szabálytalan portré egy fotóművészről – Cho Daeyeon

Minden országról, miden népről él bennünk valamilyen kép, ráadásul a vizuális híreket a legmodernebb technikákkal ömlesztik ránk a világ legtávolabbi pontjáról is. A média minden lehető eszközét beveti, hogy alakítsa, formálja tudati és képi világunkat. De vajon a valóságot látjuk általa?…

süti beállítások módosítása