2016 leghangosabb koreai sikerfilmje az Oldboy (2003) rendezőjének, Park Chan-wooknak legújabb alkotása. A szobalány (The Handmaiden, 2016) a cannes-i filmfesztiválon versenyben volt az Arany Pálmáért is.

A történet a japán megszállás alatti Korea 1930-as éveiben játszódik. A japán arisztokrata személyiséget magára öltött koreai szélhámos, Fujiwara (Ha Jung-woo) felbérel egy fiatal tolvaj lányt, Sook-heet (Kim Tae-ri), hogy szobalányként férkőzzön a gazdag japán úrinő, Hideko (Kim Min-hee) bizalmába. Sook-hee feladata az, hogy segítse Fujiwarát abban, hogy a férfi elnyerje Hideko kegyeit. A terv szerint az esküvő után Hidekót tébolydába záratnák, és osztozkodnának az örökségén, azonban Sook-hee gyengéd érzelmeket kezd táplálni a japán szépség iránt. De valójában semmi sem az, aminek látszik, ugyanis nemcsak a szobalány rejteget sötét titkokat.

Park Chan-wook filmrendező az egyik legnagyobb húzónév a kortárs koreai filmkultúrában, az Oldboy-jal és A bosszú-filmekkel nagymértékben hozzájárult a koreai filmek nemzetközi elismertségéhez. Egy ilyen nagynevű alkotó olyan kényes területen is kipróbálhatja magát, ami a koreai zsánerfilmektől meglehetősen idegen, ez pedig a szexualitás kendőzetlen, fülledt, de ugyanakkor érzéki ábrázolása. Természetesen ebben az esetben sem kell mindjárt szexfilmként tekinteni A szobalányra, ami inkább a szexualitásról szabadabban beszélő, kosztümös bűnfilmként működik. A szobalány cannes-i jelölése nem meglepő, hiszen az ízlésesen ábrázolt ágyjelenetek különösen kedvesek a nyugati fesztiválok számára. Ha azonban a meztelen női testek mögé nézünk, egészen mély mondanivalót vélhetünk felfedezni.

A szobalány Sarah Waters Fingersmith című, 2002-ben megjelent regényén alapul. Park Chan-wook az eredetileg viktoriánus környezetben játszódó történetet áthelyezte a japán megszállás alatti Koreába. Elsőre azt hihetnénk, hogy ennek köszönhetően az eredeti történetet újabb olvasattal ruházzák fel, azaz a koreaiak Japán általi elnyomásáról, terrorjáról szól. Valójában ez téves előfeltevésnek bizonyul, hiszen A szobalány csak az eredeti Fingersmithben szereplő elnyomást tartotta meg, a női nem elnyomását és tárgyiasítását a férfiközpontú társadalomban. A nő teljes mértékben kiszolgáltatott a férfiúi vágyálmokkal szemben.

A nők társadalmi egyenrangúsága Koreában – csakúgy, mint a Távol-Kelet többi országában, és sajnálatos módon számos nyugati országban is – máig problematikus kérdés. Korea tudatosan törekedik a férfiközpontúság felszámolására, bár a teljes szemléletváltásig hosszú még az út.

Chan filmjében is a nő csak a vágy tárgya. Hideko kiszolgáltatott a kollaboráns, perverz mostohanagybátyjának, aki arra kényszeríti a lányt, hogy japán erotikus történetekből, shungákból tartson privát felolvasásokat gazdag japán uraknak, akik némi bemutató után meg is vásárolnák az adott pajzán műveket. Hideko kiszolgáltatott Fujiwarának is, aki nem tekinti többnek szexuális eszköznél. Az egyetlen, aki őszinte szeretet érez a lány iránt, nem más, mint a szobalány.

Azonban hiába a leszbikus kapcsolat, ez elsősorban a férfi közönség igényeit elégíti ki. Gyönyörű operatőri munka mutat be gyönyörű díszletek között gyönyörű nőket gyönyörű ruhában – vagy éppen anélkül – miközben gyönyört élnek át. Véleményem szerint ez az alkotói szándék Park Chan-wook önreflexiójaként értelmezhető, és párhuzamba állítható Fujiwara figurájával, aki felismeri saját kéjsóvárságát, azonban nem tud tenni ellene. Ez egyszersmind vonatkoztatható a férfiközpontúságát felismerő, de a teljes szemléletváltástól máig elmaradó koreai társadalmi normával is.

Hideko és Sook-hee szerelme az explicit, mégis érzéki szexuális ábrázolásmód miatt maga is egy olyan erotikus történetté válik, melyeket a japán úrilány olvas fel. A két nő végül a saját shunga történetük főhősévé válik – és végül megszólal a csengettyűszó.

A film 2016. december 1-jétől a magyar mozikban is látható! 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: asianwiki.com