2016. július 07. írta: Koreai Kulturális Központ

Namhansanseong

A csoszon-kori erődítmény

A festői hátterű Namhansanseong régre nyúló és igen színes történelemmel rendelkezik. A Szöultól mindössze 25 km-re fekvő erődítmény helyén 2000 évvel korábban földvár állt, majd a Joseon-korban (hangul: ejtsd: csoszon) felépült a ma is látható kő erődítmény, amely többek között volt átmeneti főváros, éltek itt buddhista szerzetesek, azonban a japán megszállás idején felgyújtották az itt található buddhista templomot, és általánosságban elmondható, hogy a történelem során kulcsfontosságú szerepet játszott az ország katonai védelmében. Napjainkban pedig kedvelt kiránduló hely, és 2014 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel a sokat megélt erődítmény.

A Szöultól 25 km-re délkeletre elterülő Namhan-hegy (hangul: 남한산, ejtsd: námhánszán) híres róla, hogy mind a négy évszakban lenyűgöző látványt nyújt, és gerincén futnak végig az egyik legjelentősebb erőd, a Namhansanseong (Hangul: 남한산성, ejtsd: námhánszánszong) falai. Az erődöt 11,76 km megerősített fal veszi körül, a falakon belül található a királyi palotaegyüttes, számos templom és egy település is, melynek hagyományos stílusban épült házaiban számos étterem és szuvenír bolt bújik meg. Napjainkban Namhansanseong a turista útvonalairól és a Szöul déli részére, valamint a Han folyóra nyíló kilátásról ismert, azonban a történelem során ennél sokkal nagyobb és fontosabb szereppel bírt.

Namhansanseong története 2000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. A mai erőd helyén egykor földvár állt, melyet az északi területek védelmére, Tang támadásai ellen építettek, majd az 1231-1232-es mongol megszállás idején is kulcsfontosságú szerepet játszott a védelemben. A XVII. századtól a fővároshoz való közelsége miatt az erőd funkciói egyre bővültek és igen fontos szerepet töltött be. Ezért a Joseon dinasztia (hangul: 조선, ejtsd: csoszon) uralkodásának idején elbontották a régi földvárat, és 1621-ben Gwanghae (hangul: 광해, ejtsd: Gvánghe) herceg utasítására megkezdődött az új kőerőd építése. A kezdeti lendület után azonban felfüggesztették az építkezéseket, és csak 1624-ben, Injo király (hangul: 인조, ejtsd: Indzso) trónra kerülése után folytatták.

Az erőd 1626-ban készült el és mind funkciói, mind mérete egyedülállóvá tette. Azonban az erőd keserű emlékeket őriz a Joseon-korból. Injo király uralkodása idején, 1636 decemberében a mandzsuk 130.000 fős sereggel átlépték a határt az Amnok (hangul: 압록, ejtsd: ámnok), mai nevén a Yalu folyónál és mindössze 5 nap leforgása alatt elfoglalták Hanyangot (hangul: 한양, ejtsd: Hányáng, ma Szöul). A megállíthatatlannak tűnő mandzsuk elől a király először Ganghwa (hangul: 강화, ejtsd: gánghvá) szigetére szándékozott visszavonulni, azonban az odavezető utakat lezárták, minisztereivel a Namhan erődben találtak menedékre. Az ellenség hamarosan ostrom alá vette az erődöt. A király, a hivatalnokai és 15.000 katona 47 napon át kitartóan védte az erődöt, azonban a következő év januárjában Injo király megadásra kényszerült, és az ország hosszú időre a Mandzsu Birodalom hűbéresévé vált.

Az erődnek ettől a keserű emléktől függetlenül fontos szerep jutott a Joseon-korban: háborús időszakban átmeneti fővárosként, békeidőkben pedig közigazgatási központként funkcionált.

Az erőd önellátóan működött, és a védelem mellett a legtöbb európai és japán erődítménnyel szemben, falai között a király és közemberek egyaránt menedéket találtak szükség esetén. A XVII. szászadtól kezdve az erőd állandóan lakott volt, lakossága meghaladta a 4000 főt. Számos erőd állaga leromlott, elnéptelenedett és nehéz időkön ment keresztül a Japán megszállás, az urbanizáció és az iparosodás hatására. A Japán gyarmati kormány Namhansanseongot sem kímélte, a közigazgatási központot áthelyezte máshová, a katonai funkcióval bíró részeit pedig a megszállást követően lerombolták, a buddhista templomot felgyújtották, így az erődítményből mindössze egy elszigetelt hegyi falu maradt, melynek lakossága a koreai háború során jelentősen megcsappant. Az elhagyatott erőd lerombolt falait, épületeit az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan újraépítették, és az erődítményből szép lassan kedvelt turistalátványosság lett, 2014-től pedig az UNESCO Világörökségi listájának része.