Ha úgy ötven évvel ezelőtt valaki megkérdezte volna Koreában, hogy szereti-e a sajtot, hát igen csak értetlen arcokkal találkozhatott volna. Még talán maga a szó sem volt ismerős, ha volt egyáltalán. Nem beszélve arról, hogy úgy tudtuk, az ázsiai gyomor nem mindig volt barátságban a tejtermékekkel. Mára ez a helyzet alaposan megváltozott, és ha egy séf elég innovatívnak tartja magát, a leghagyományosabb csípős koreai étkeket sajttal „vadítja” meg, és ilyen ínyencségek szerepelnek az étlapján, mint „sajtos dakgalbi”, meg „sajtos jjukkumi”. Sőt! Hitted volna, hogy Dél-Koreában virágzik a sajtturizmus, amelynek célállomása Imsil városa, illetve a közelében található, „Imsil Sajtosfalu”? De hát hogy lett ez a hely a hazai sajtgyártás fellegvára? És egyáltalán, hogy került Koreába a sajt? Nos, úgy tűnik: minden 1967-ben kezdődött egy Didier t’Serstevens nevű belga pappal és két kecskéjével. Koreai nevén „Ji Jeong-hwan” atya kedves története megindító és tanulságos olvasmány.
Ji Jeong-hwant 1964-ben nevezték ki az imsili templom lelkipásztorának. Azt mondja, az emberek megkérdezték tőle, hogy miért van az, hogy Belgiumban gazdagok, Koreában pedig szegények az emberek. Azt felelte, mindennek a nyitja az a különbség, ami az ősök által vállalt áldozatokban rejlik. Úgy mondta: „A ti elődeiteknek nem volt lehetősége arra, hogy egyengessék a technológiai fejlődés útját, mert úgy hozta a történelem, hogy túl sok áldozatot kellett vállalniuk az utókor számára.”. Aztán megkérdezte a helyiektől, mitek van? Azt válaszolták:
„Vannak hegyeink növényeink, füvünk, de fa nincs sok. Időnk, na az sok van!”
A képen Didier t’Serstevens atya, akit errefelé jobban ismernek így: Ji Jeong-hwan
„Akkoriban nevelgettem két kecskét, amit egy paptársamtól kaptam. Gondoltam, kecskéket kéne tartani és legeltetni a mezőkön, az ára csak egytizede egy tehén árának, szóval, úgy véltem, megéri majd. Hát nagyot tévedtem, mert jóformán senkit nem érdekelt a kecsketejünk, így aztán sorra önthettük ki, - odaveszett a fáradság. Törtem a fejem, mit kéne kitalálni, aztán egyszer csak eszembe jött, hogy hátha lehetne sajtot készítenünk. Ehhez végül is nem kell az Európában akkoriban már fejlett technológia, meg gyártósorok, amivel a pasztőrözött tejet, tejport, meg ilyesmit készítettük. Hiszen a sajtot nálunk otthon a parasztok házilag is elő tudják állítani.” – idézi vissza azokat az időket Ji atya.
„Eleinte nagyon nem mentek jól a dolgok. amatőrök voltunk, csetlettünk-botlottunk. Azokat a kis hálókat használtuk például, amiket a gyógynövények, meg a szardínia leszűrésénél is. Úgy nézett ki, mintha sajt lenne, de az íze, a minősége, hát…, eladásra meg aztán végképp nem volt jó. Sajtüzemet akartunk építeni, a szüleim adományoztak is 2,000 dollárt az üzemre, meg a fermentálóra. Persze, kellett volna tejsav baktérium is, úgyhogy élesztővel próbálkoztunk. Elbuktunk. Majd’ háromévi kínlódás után szinte semmire sem mentünk és egyre több gazda kezdte feladni.”
Így aztán Ji atyának nem maradt más választása, minthogy Franciaországba utazzon, hogy ott tanulja ki a sajtkészítés tudományát.
„Végiglátogattam egy csomó sajtüzemet a franciáknál, meg otthon, Belgiumban is, és behatóan tanulmányoztam az összetevőket, az arányokat, a folyamatokat. Arra is kezdtem rájönni, hogy a különféle sajtoknak, például a Camembertnek, vagy a cheddarnak más-más a savassága. Aztán sikerült szert tennem egy olasz sajtszakértő könyvére is, úgyhogy repesett a szívem, amikor a tudás birtokában visszatérhettem Koreába.”
Nos, ez a története az imsili sajtnak, amelynek születési éve 1969. Azóta a gyártása felvirágzott és a mindössze 30 ezres lakosú városka a koreai sajt fellegvárává lett, és Mekkája azoknak a koreai turistáknak, akik rászoktak és megszerették ezt a fiatal koreai terméket.
A 2004-ben megépített tematikus parkban évente mintegy 200 ezer látogató fordul meg. A hely lenyűgöző. Először is egy akkora területen helyezkedik el, hogy akár 18 focipálya is elférne rajta, aztán ott van maga a település, amit a mesés svájci falu, Appenzell mintájára építettek fel. Az ide látogatók hallhatnak a sajt történetéről, megtanulhatják készítésének csínját-bínját, kikeverhetik a sajátjukat ki-ki a maga ízlése szerint, éttermek tucatjai várják őket, ahol aztán a pizzától kezdve a fondüig minden megtalálható, ami sajtos. Minden olyan tejtermék, ami az „Imsil N Cheese” márkanevet viseli fellelhető a piacok standjain, és a variációkat felsorolni szinte lehetetlen.
„Folyton azon vannak, hogy a kecskéik nehogy stressz alá kerüljenek. Mindig törik a fejüket, hogy hogyan lehetne még nyugodtabb, kellemesebb környezetet és körülményeket biztosítani a jószágoknak.” – vallotta egy interjúban Han Jung-seong, a Park igazgatóhelyettese.
Ji Jeon-hwan atya pedig bizonyára mosolyog, mert vesződése, kitartása és szeretete meghozta a gyümölcsét: a nyáj jó irányba halad.
A összefoglalót írta: Csajka Edit
Képek és cikk forrása: korea.net
